Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-92

u 92. országos ülés 1897. május 1-én, szombaton. A hétfőn délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére vonatkozólag javaslatba hozom először a ma elfogadott törvényjavaslatok harmadszori olvasását, másodszor a budapesti magyar királyi állami távbeszélő-hálózat bérletének megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, a mely már a ház tagjainak kezében'van. Elfogadja-e a ház ezt a javaslatot? (Igen!) Ennélfogva ezt mint határozatot kimondom. Következnek az interpellácziók. Polónyi Géza képviselő úr következik. Polónyi Géza: T. képviselőház ! Csak ritkán fordul elő azon eset, hogy uralkodók találkozása Európaszerte, mondhatnám, talán világszerte oly nagy érdeklődést keltett volna, mint a milyet keltett ez idő szerint ő Felségének, a magyar királynak, Szentpétervárott való látogatása. Semmi kétség sincs az iránt, hogy a közérzület helyesen fette, midőn ezzel az elsőrangú, világtörténeti fontosságú eseménynyel oly kiválóan foglalkozóit. Mi történt Szentpétervárott, nem tudjak; talán mi már megtudni nem is fogjuk. Madarász József: Dehogy nem! Polónyi Géza: T. képviselőház! Elég szomorú, hogy ilyen nagyfontosságú és világtörténeti jelentőségű kérdésekben a nép, a melyeknek véréről és vagyonáról szó van, csak a sejtelmek régióiban tapogatózik. Bármi történt legyen azonban, t. képviselőház, előttem kétségtelennek látszik az, hogy az a mostani szentpétervári látogatás úgy, a hogy azt a világsajtó összes közlönyei felfogják, kétségtelenül a béke állandósításának érdekében történt. Madarász József: Nem tudjuk! Polónyi Géza: így fogja fel mindenki és így fogom fel én is, természetesen tisztán sejtelmek alapján; óhajtom, hogy úgy is legyen. Azt azonban, mint tényt, már ma is konstatálhatom, hogy ő Felségét, Magyarország apostoli. királyát, népeinek igaz rokonszenve és mély érzése talán soha egyetlenegy útjára sem kisérte oly őszinteséggel, mint a hogy most történt. Mert kétségtelen, mindnyájan azon feltevésben vagyunk, hogy ez a béke állandósításának érdekében, tehát egy áldásos lépés érdekében történt. Azonban mentül inkább fontos és igaz az, hogy világtörténeti jelentésű ténynyel állunk szemben, annál inkább fontos, hogy ilyen alkalommal Magyarországnak, a magyar királyságnak állami érdekei teljesen megóva legyenek és azok történelmi közjogunknak megfeleló'leg ki is domborodjanak. Vájjon csakugyan a béke áldásos fenntartásának törekvése vezérelte-e a két uralkodót vagy nem, az iránt a népek — meglehet — talán rövid idő alatt tájékozva lesznek, mert hisz tudjuk, hogy az Európa népeit a nagy fegyverkezés révén állandóan fenyegető militarizmus két nagy kérdésben, tudniillik az eiszászlotharingiai és a keleti kérdésben leli gyökerét és okát. Ha valónak bizonyul az, hogy itt a nagy keleti kérdésben egy békés megoldás vagy a béke állandósításának törekvése vezérelte az uralkodókat, akkor talán a lefegyverzés kérdésében csakhamar pozitív eredményt is láthatunk majd. Az én czélom azonban nem az, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam ma, hanem, hogy foglalkozzam egy közelről érdeklő és bővebb megokolást alig igénylő kérdéssel. Mondám: mentül inkább igaz, hogy ez világtörténeti jelentőségű találkozás, annál fontosaim ránk nézve, hogy vájjon a magyar királyság és államiság érdekei mennyiben lettek ott, figyelemre méltatva és megőrizve. T. ház! Én a kiszivárgott hírekből — melyeket természetszerűleg csakis a sajtó közlései után ismerünk, és így auteniiezitásuk felől teljesen tájékozva nem lehetünk, de a melyeket tények gyanánt ismerünk — fájdalmasan kell, hogy konstatáljam, hogy ezen világtörténeti jelentőségűnek állított találkozás alkalmából a magyar királynak és a magyar királyságnak közjogi állása és méltósága ki lett felejtve és teljesen mellőzve lett. A mi államformánk, mely ellen mi itt ezen az oldalon küzdünk, kétségtelenül a dualizmus ez azon alapon, melyen itt két állam létezik, melyeknek közös fejedelme Ausztria császárja és Magyarországnak apostoli királya. Az elválaszthatatlan személyi kérdés egységénél fogva természetesen mindenki belátja, hogy akkor, midőn ő Felsége utazik, nem utazhatik, csak mint Ausztria császárja, hanem utazik és látogat mint Magyarországnak királya is. Mégis csodálatos, hogy a hivatalos pohárköszöntőkben és a jegyzékekben, melyek ezzel kapcsolatban elküldettek, a magyar király és annak méltósága mindenhol ki van hagyva. Mondom, t. ház, nem számíthat ezen állításom a közlések alapján az autenticzitás követelményeire; attól függ, vájjon ezen közlések mennyiben helyesek, mennyiben nem. De engem fájdalommal érint ez a körülmény ; hinnem kell ugyanis, hogy ezen dologban, különösen ilyen békés hangulatú találkozásnál, abszolúte semmi ok sem foroghatott fenn az orosz diplomáczía részéről, hogy ily pohárköszöntőkből, melyről tudjuk, hogy előzetes közlések tárgyát képezi, miért legyen a magyar király kifelejtve, ha az előzetes közlésnél mulasztás nem követtetett el? A ki azon az állásponton van, hogy itt mulasztás nem történt, annak arra a konkluzumra kell jutnia, a mire én jutni semmi körülmények között nem akarok, hogy tudniillik czélzatosság forogna fenn, a melyet én a magam részéről teljesen kizártnak kell hogy tekintsek.