Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-108

298 108. országos ülés 1897. jnnins 3-án, csütörtökön. régen megbánt már, midőn annak a rendőri költségnek nagy részét köteles fizetni, és azért az ő áldozatot hozó fizető polgárait fogdossák be. A rendőri törvényben ugyanis egyszer csak egy szép mííszót találtak fel; nem mondják azt, hogy letartóztatás, vagy nem mondják azt, a mit akkor mondtak, a mikor ósdi és rossz volt a magyar igazságszolgáltatás, hogy valakit elfognak vagy bevisznek és elzárnak, becsuknak, hanem kitaláltak egy gyönyörű mííszót, az »előállítás«-t. (Igaz! Úgy van! Zajos derültség a szélső baloldalon.) Ezeo előállítás azután elég fogantyúul szolgált arra, hogy a kiket nekik tetszik, rögtön nyakon fogjanak, mindjárt előállítsák, bármilyen legyen műveltsége, előélete, bármilyen tisztességes legyen a társadalomban, habár csak az volna is a vétke, mert fáj neki, hogy a magyar irodalom, művészet, kultúra rovására vissza akarják hozni Budapestre ismét azt az állapotot, hogy a magyar ne lehessen a fővárosban otthon. Előállítás czímén és utánna azután alkalmazzák a statáriális eljárásnak meg nem szüntetett új fajtáját. Ennél koronatanukként alkalmazzák azokat, kiket az állam és főváros által fentartott intézménynél kizárólag csak az igazságszolgáltatás czéljaira volna szabad felhasználni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A detektívek tanúsága elég a polgároknak szabadságuktól való megfosztására, sőt felhasználtatnak arra, hogy kiküldetnek és nem lévén rajtuk az uniformis, mindenhová befurakodnak, kilesik, hogy ki akar tüntetni, ki hová akar menni, ki akar példánál.: okáért az egyetemen gyülekezni. E szerint tehát Magyarország és a főváros adóját arra fordítják, hogy a spiczli-intézményt behozzák ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hogy oly országban, hol jog szerint véleménynyilvánítási szabadság van s a hol szabadsajtó van, maga az tény, hogy ezt megkísérlik, azt jelenti, hogy a véleményszabadságot akarják elnyomni. (Élénk helyeslés és ^éljenzés a szélső baloldalon.) Es azután, t. ház, hogy mindennek a koronáját feltegye ez a szabadságszerető tendenczia, a mit annyiszor annyit hangoztat a t. igazságügyminiszter úr, megmondja rá a garancziát és a védelmet a t. belügyminiszter úr. Mert azt mondja: hiszen kérem, ha ilyen történik, az nem mindjárt jogerejű. Hát, t. ház, ez igaz, csakhogy egy éjszaka ott kell ülni a kóterben, mig rákerűi a sor, aztán igaz az is, hogy az a Köprisz Mihály-féle igazságszolgáltatás nagyon felöl van múlva, mert akkor nagyon furcsának tartották, hogy előre ráütik a huszonötöt és csak azután felebbezhet, ez pedig most már törvénybe iktatott elve az egyéni szabadságnak, mert előbb ott kell ülnie, ki kell állani a dutyit és ha kimértek egy fiatalemberre 150 forintot, akkor joga van appellálni a belügyminiszter úrhoz. Szép appelláta! Hiszen azt az elbánást, azt az újfajta statáriális eljárást ki rendeli el legtöbbször, elrendeli maga a belügyminiszter úr. És van-e a világnak egyetlen állama, mely szabadnak nevezhető, a hol megtűrnék az ilyen állapotot és szabadnak neveznék magukat, midőn lehetséges, hogy a ki elrendeli a vétket, ahhoz menjen az appelláczió. Hogy milyen elvek vezetik a t. belügyminiszter urat a felebbezés elintézésében s a szabadságnak a megóvásában, az a múltkori nyilatkozatából kitűnik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon,) Tudniillik ő egyszerűen azt mondotta: elv az, uraim, a mint itt a magánbecsületet meg kell védeni, ott meg a szülőket kell megvédeni, hogy a kiskorúak politikai véleményt ne nyilváníthassanak. Csodálatos dolog, t. ház, hogy huszonegy éves korban az a fiatal ember jó arra, hogy katona legyen, arra lehet joga, hogy esetleg meghaljon a hazáért, de arra nincs joga, hogy a szabadságért lelkesedjék. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélső báloldalon.) T. ház! Valóban szerencse hogy akkor, midőn majdnem ötvenév előtt itt a szomszédunkban a sajtószabadságot proklamálták sa mikor Jókai Mór koszorús költőnk még csak huszonhárom éves volt és valószínűleg voltak ott még többen is kiskorúak, nem az a szellem vezette a hatóságokat, a mely vezeti ma a belügyminiszter urat s a vidéken a főispánjait. Mert ha úgy akarták volna megmenteni annak idején a szülőket a kiskorúak politikai uézetnyilvánításától, akkor bizonyosan a költői s írói dicsőség mellett hazafias lelkesedéséért a hűvösre tették volna, vagyis kirukkolt volna ennyi meg ennyi rendőr, megmentette volna a visszaélés ellen a szabadságot, előállították volna a fiatalságot és megbírságoltak volna. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) T. ház! Oly időkben, mikor minden törvényes fogalom ennyire kiforgattatik, a mikor fogantyúnak használnak fel mindent arra nézve, hogy a hatalmat a szabadság és a jog rovására érvényesítsék, olyan időkben átragad az olyanokra is, a kiknél igazán nem lehet szó hatalmi tendencziáról, mert nemcsak a kolera és difteritíszmételyek, hanem a szolgalelkűség is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ott nem ragasztanak ki vörös czédulát, csak a kormány ragasztja ki a szabadság vörös ezéduláját, hogy ő mennyire gyógyít és mennyire vigyáz, de azért épen ő akarja azt kihasznilni czéljaira. De a hol nem is lehet szó ily tendencziáról, megtörtént a törvény veszélyes félreértése ott is. Megtörtént a sajtószabadságra nézve jellemző következő eset, a melyre bizonyára töb-