Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-108

10S. országos ülés 1897. jnnins 3-áu, csütörtökön. 291 a két bíróság között, hanem helyezkedem, mint mondám, a javaslat álláspontjára. Kérdem, milyen a definicziója a sajtóvétségek két kategóriájának a javaslat szerint, a mely defmiczió meghatározza, hogy az egyikhez vagy a másikhoz tartozzanak-e? Erre a kérdésre a javaslat azt feleli, közérdekűek azok, melyek a büntetőtörvénykönyv 262. és 461. §-aiban megállapított funkeziók viselőire vonatkoznak. A többi halandók mind egy másik kategóriába tartoznak, azoknak a közérdekhez semmi közük. Teljesen önkényes felosztási kulcs, mely a scopus legislatoriust, a törvényhozói czélúl kitűzött védelmek egyikét sem valósítja meg. Az első hibája ennek a felosztásnak, (Halljuk ! Halljuk !) első hibája, hogy nem meríti ki a közfunkcziókat, mint Hódossy Imre t. barátom, megérintette; második hibája, hogy a közfnnkeziók nem merítik ki a közérdeket; a harmadik, hogy ki közfunkezióba lép, nem szűnt meg jogalany lenni, hogy annak tovább is megvan, megmarad a magánléte és a jog ennek védelmére. A negyedik hiba, hogy az, a kinek magánjogköre van, az a közérdekkel kollizióba jöhet állami közfunkczió viselése nélkül is, mert minden állampolgár Zoon politikon, mint Arisztotelész jellemezte. Minden állampolgárnak megvan a kettős jellege, megvan joga a magánlétre és meg van joga a hozzászólásra a nyilvános dolgokhoz. Végre az a hibája is a javaslatnak, hogy a jogegyenlőséget megszünteti. Kétféle privilégiumot alkot, egy odiózumot a közfunkczionáriusra nézve, mert ennek magánlétét negálja, védelemben nem részesíti, és egy kedvezőt, a mennyiben a nemközfunkczionáriuet, közérdekű cselekedeteire nézve biztonságba helyezi a sajtóval szemben, mint a javaslat indokolása mondja, hatályosabb védelemben részesíti. Annak, a ki közhivatalban van, hivatalos esküt tett, a kinek országgyűlési mandátuma van, szóval a két szakaszban nem exempliűkative, hanem taxatíve felsői olt egyéneknek magánbecsületével pedig nem törődik, azt teljesen kiszolgáltatja annak az esküdtszéknek, a melyről azt mondja, hogy a magánbecsület elbírálására nem alkalmas. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig a semmi közfunkcziót nem teljesítő magánember kifogyhatlan módon válhat jogos bírálat tárgyává: botrányos magaviselete, a közbizalom kijátszása, a nyilvánosság elé való tolakodásnak ezer módja által. Elég példát hozott fel e részben az előttem szóló képviselőtársam, felhozta magát a publiczistát is, a kinek felhozása engem kiválóan érdekel, de felhozott más kategóriákat is. Ezeknek felsorolása eléggé mutatja, hogy a magänlét és közérdek szálai mennyire fonódnak egymásba, úgy mint, a sűrű erdőben az egymás mellett álló fák és cserjék gyökerei, mint az emberi testben az izmok, idegek és véredények. Nagyon veszélyes operáczió ezeket szétválasztani, szétmetszeni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azért mikor a 16. §-t először megpillantottam, eszembe jutott Shakespeare »Velenczei kalmár«-ja. Tudjuk, hogy Shylock illetékes bírájától, híres kötelezvénye alapján jogot nyert arra, hogy Antoniónak, az ő adósának, teste szíve tájából egy font húst vághasson ki. De hozzátétetett, hogy ha csak egy lattal többet vagy kevesebbet vesz el, vagy ha véredényt sért meg, gyilkosként fog büntettetni. Fiat applicatio! Tudjuk, hogy Shylok ettől az operácziótól visszarettent. (Tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! A javaslatban felállított kulcs tehát teljesen alkalmatlan a hatáskörök elkülönítésére, bebizonyította ezt, hogy a kulcs teljesen alkalmatlan, az 1881. évi július 29-iki franczia törvény, mely ugyanerre az álláspontra lépett, de nagy gonddal, nagy előtanulmányokkal, egy hetven szakaszból álló törvényben kísérletté meg e kérdésnek hasonló alapon való megoldását. A franczia törvény is egyénenként osztályozza azokat a fuukczionáriusokat, miként a mi javaslatunk a köz- és magánérdek szempontjából. Beksics Gusztáv t. barátom a lapokban és az igazságügyi bizottságban eléggé kifejtette, hogy milyen zűrzavarba hozta a franczia judikatura ezt adiszcziplinát és hogy mennyire bizonyította be ez a felosztás teljes hasznavehetetlenségét. Lehet-e már most, minthogy arra az eredményre jöttem, hogy ezen kulcs alapján nem lehet a felosztást megejteni, a mint ezt nálunk a jogi stílusban mondják, más módon, aprioriszticze definiálni a köz- és a magánérdekből elkövetett sajtóvétségeket ? Nem lehet, t. ház. Ez nem egy általános definicziőnak, hanem egy konkrét esetnek a kérdése. Végelemzésben minden verdikt vagy ítélet, mely a sajtó ügyében hozatik, milyen kérdésekre redukálódik ? Azokra a kérdésekre, hogy az inkriminált czikk tartalma valóság-e vagy hazugság, közérdek vagy magánérdek sugalmazta-e, és ha magánérdek sugalmazta, jogosult volt-e ez a magánérdek, vagy nem? Már most ezek a kérdések bírói kogniczió, bírói megállapítás és megfontolás tárgyai, ezeket tehát a törvényhozó a priori egy kódexben vagy pláne egy szakasznak a felében nem állapíthatja meg. Közönséges bűntetteknél és vétségeknél az ismérvek sokkal pregnánsabbak. Egy tolvajlás, rablás, gyilkosság vagy emberölésnél ezeket lehet definiálni, de amazoknál nem. Á sajtótermékek könnyed fordulataikkal, szellemes ötleteikkel, czélzásaikkal a sorok kö37*