Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-108

290 108. országos ülés 1897. június 8-án, csütörtökön. múltjának felhalmozott erkölcsi kincse és tényleg erkölcsi, politikai, szoczialis befolyása, gyarapodása teljes exiszteneziájának alapfeltétele. Legjobban illusztrálja értékét az a pszichológiai momentum, hogy abban az esetben, ha valaki becsületében, családja, hozzátartozói becsületében megsértetik, egy varázsütéssel minden elveszti értékét előtte, vagyona, élete, jövendőbeli tervei, az mind közönyössé válik és marad addig, legalább az önérzetes embernél, a míg meg nem toroltatik a sértés, míg vissza nem szerezte polgártársainak egyenjogú polgárul való elismerését. (Igaz! Úgy van!) De nem mindnyájan oíyan önérzetesek az emberek. Vannak olyanok, kik bizonyos fatalisztikus ön megadással veszik a sértést, részint, mert nem bíznak abban, hogy az állam judikaturája nekik elégséges szatiszfakcziót szolgáltasson, részint mert nem bellikozus természetűek. Ezekre is ki kell terjeszkednie az állam nevelő gondoskodásának, hogy ezeket feltámaszsza letargiájukból, mert az államnak kulturális missziója megkívánja, hogy minden állampolgárban élénk és éber legyen a becsületérzés. Az állam tehetetlenül nézi az ököljog ama maradványait, a melyek nagyon természetesen érvényesülnek ezen a téren, részint egyszerű tettlegességekben, részint párbajokban, mert hiszen nem tndta e téren legiszlatorius feladatát eddig teljesíteni. Az állam paíliativ eszközökhöz nyúl, büntetéseket szab ilyen tettlegességekre, szigorítja a párbaj büntetését. (Mozgás a középen. Elnök csenget.) Én nem a becsületsértés büntetéséről beszélek, hanem a megtorlás büntetéséről. (Zaj a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Az is becsületsértés, reál injuria! Elnök: Polónyi Géza képviselő urat figyelmeztetem, ne zavarja a szónokot. (Helyeslés.) Emmer Kornél: Szigorítja a párbaj büntetését és ezzel olyasmit tesz, mintha tétlenül nézve egy ember fuldoklását, megtiltanék neki, hogy kapaszkodjék; mintha tétlenül nézve egy háznak az égését, megtiltanák a tulajdonosnak, hogy oltsa a tüzet. Az egy embertelen legiszláczió, mely erre fekteti a súlyt, mely nem a baj gyökerére tér vissza. Ezért üdvözlöm az igazságügyi kormányt, mely valószínűleg ezek megfontolásából kiindulva, felhasználta a most napirenden levő törvényjavaslat keretét arra, hogy a mi eddigi legiszlácziónknak ezt a hibáját pótolja és a becsületsértés judikaturáját helyezze szolid alapra. Elismerem, hogy az egyén elvégre is végczélja minden isteni és emberi törvénynek, mert hisz minden állami intézménynek végelemzésben csak az a czélja, hogy egyéneket boldogítson, minél több egyén boldogságát tegye lehetővé; de épen azért, mert »minél több egyén« boldogításáról van szó, felmerni előttünk e kérdés tárgyalásánál a közérdek szempontja, a szabad bírálat, a véleményszabadság, a sajtószabadság szempontja. A véleményszabadság szabad nyilvánítása a gondolatoknak, lételeme a becsületnek is, meri, csak az a reputáezió áll szilárd alapon, mely a kritikát kibírja, mely nincs elzárva a bírálat elől. Másrészt e szabadság, mint minden szabadság, kell hogy korlátozva, szabályozva legyen. Mik tehát határai a szabad bírálatnak és ezzel a sajtószabadságnak? Az első nagy határ az, melyet a jóhiszeműség, az igazság szab. Hazudni nem szabad, mondta Deák Ferencz. Article unique, ebből állhatna sajtótörvényünk. De ezt kibővítette a magyar büntetőtörvénykönyv azzal, hogy az igazat sem szabad megmondani ott, hol a másnak jogkörét nem érintő magánkör, az otthon szentélye kizárja, a hol közérdek czímén a magánléthez, a prívacy-hez hozzáférni nem szabad semmi körülmények között. íme a két határ, az egyik az igazmondás, a másik a magánélet; s ez, mint a sajtótörvény anyagi joga, kodifikálva, teljesen kielégítő. De már most ez alapelvek megvalósítása követeli, hogy egy alaki sajtótörvény alkottassák, mely ez elvek gyakorlati megvalósítását biztosítsa. A 48-as sajtótörvény ideiglenesnek mondja ugyan magát, de tűrhetően oldotta meg a kérdést az akkori viszonyokhoz képest; megoldotta, mint mindenki tudja, úgy, hogy minden sajtóvétség fölött esküdtszék ítél. Ez egy rendszer. Az előttünk levő javaslat e rendszert megváltoztatta és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közérdekűek maradjanak az esküdtszéknél, a magánérdeket érintő sajtóvétségek pedig menjenek a szakbírósághoz. T. ház! Ez is egy rendszer. Alapdogmája a javaslatnak, hogy a közérdek, a sajtószabadság biztosítéka csakis az esküdtszék lehet; második dogmája, hogy a magánbecsület biztosítéka a szakbíróság lehet. Helyezkedjünk teljesen a javaslat álláspontjára. Endrey Gyula: isten mentsen! Emmer Kornél: Helyezkedjünk az okoskodás szempontjából ideiglenesen a javaslat álláspontjára. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, fájdalommal látom kisiklani azt a gyönyörű alkalmat, a melyet Hódossy Imre t. képviselőtársam nekem nyújtott, hogy védbeszédet tartsak a mi szakbíróságaiiik szelleme, szent függetlensége és egyéb kiváló tulajdonságai mellett. Mondom, kisiklani hagyom ezt az alkalmat, nem megyek annak bírálatába, hogy magában véve jó intéz mény-e az esküdtbíróság a kontinensen, helyes-e, ha kontinentális állam másolja. Győry Elek: Csak szigeten jó? Emmer Kornél: Ott, a hol történelmileg fejlődött, a hol nem mechanicze hozatott be. Ebbe én bele nem megyek, parallelát nem vonok