Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-108

10S. országos ülés 1897. jnnins 3-án, csütörtökön. 285 Hódossy Imre (olvassa): »A vita egyik főpontját — mondta a miniszter úr — az a tétel képezi, hogy ez a javaslat az 1848-iki sajtótörvény alapelvébe ütközik, hogy rést üt a sajtószabadságon. Ezen tétel valódiságát el nem fogadhatom; ez a javaslat az anyagi sajtótörvényt egyáltalában nem érinti, a javaslat az 1848-iki törvénynek egy alaki rendelkezését érinti, mely a bírói hatáskör megállapítására vonatkozik,« (Felkiáltások a szélső baloldalon: Gsak!) Erdély Sándor igazságügyminiszter: Nem mondtam, hogy a közszabadságot nem érinti az alaki törvény! Hódossy Imre: Itt, e javaslatra nézve persze csak a sajtószabadságról lehet és van szó, abban a példában pedig, a melyet én felhoztam, úgy a sajtó, mint általában a közszabadság kérdése volna felvetve, az analógia azonban teljes. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy ezek után alig lehet kétségbe vonni, hogy e javaslat, nevezetesen annak a sajtóügyekre vonatkozó kompetencziális része a sajtószabadságot igenis közelről érdekli s valóban veszélylyel fenyegeti. (Helyeslés. Úgy van! lalfelől.) A javaslatnak ez intézkedése annál meglepőbb, mert hisz magában azon törvényben, melynek életbeléptetéséről e javaslat szól, tudniillik a büntető perrendtartásban, nevezetesen az 573. §-ban a sajtóvétségek tekintetében még minden kivétel nélkül az van mondva, hogy sajtóvétségek fölött esküdtszékek fognak ítélni, és azon javaslat indokolásában, melyet a kormány a perrendtartásra nézve 1895. májusában előterjesztett, világosan az van mondva, hogy a kompetenczia tekintetében a kormány külön intézkedéseket kivan ugyan provokálni egy külön törvényben, de hogy a kompetenezionális törvényben a sajtóügy terén elkövethető deliktumok tekintetében semmi más, új nem szándékoltatik, mint a területi beosztás. Ebből mindenki az hihette, hogy ime, a kormány ezentúl is az 1848-iki törvények alapján áll, mely abban a sajtószabadságnak és ezáltal a közszabadságnak egyik legfőbb biztosítékát látja, hogy sajtóügyekben csakis esküdtszékek bíráskodhatnak. (Ügy van! balfelől.) S most, oly rövid idővel utána, egyszerre egészen más képet látunk; azt látjuk, hogy a kormány egészen új álláspontot foglal el és a sajtóvéíségek jelentékeny részét el akarja vonni az esküdtszéktől. Lássuk már most, hogy miként akarja a javaslat e megkülönböztetést az egyes sajtóvétségek között megtenni ? Úgy, hogy a rágalmazás! és becsületsértési kérdésekben, melyekben köztisztviselőnek, vagy közfunkczionáriusnak megsértéséről, vagy rágalmazásáról van szó, épségben maradjon továbbra is az esküdtszék hatásköre, de a hol úgynevezett magánegyén becsületéről van szó, vagyis minden oly egyénéről, a ki a büntetőtörvénykönyv 262., illetőleg 461. §-a alá nem subsummáiható, ott nem az esküdtszék, hanem királyi törvényszék, szakbíróság ítéljen. A legérdemlegesebb indok, melylyel itt az igazságügyi bizottság és a kormány él, az, hogy úgymond, csak köztisztviselőnek vagy közfunkczionáriusnak ténykedése érintheti az alkotmány és a közszabadság érdekeit, tehát csak az ezekre vonatkozó közlemények tekinthetők olyanoknak, a melyekre nézve az esküdtszéki kompetenczia biztosítékát fentartani szükséges. Ellenben más, a 262. és 461. §. alá nem subsummálható magánegyéneknek ténykedésére vonatkozó hírlapi közlemények nem érinthetik a közszabadság, vagy az alkotmány érdekeit és így ezekre az esküdtszéki garancziát kiterjeszteni nem szükséges. T. képviselőház! Az én nézetem szerint ezen felfogás először is önmagában hibás, másodszor pedig egészen téves szempontból fogja fel az egész kérdést, a mely itt megoldandó. Egészen hibás azon nézet, (Halljuk! Halljuk!) hogy az alkotmány vagy a közszabadság érdekeit csak az úgynevezett közfunkcziónáriusok, vagy közhivatalnokok ténykedése érinthetné; hiszen minden államban, de különösen egy alkotmányos államban azoknak a hatásköre, a kiknek a ténykedése az alkotmányt és a közszabadságot érintheti, sokkal nagyobb, semhogy azt egy, két vagy több szakaszban összefoglalni lehetne. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hiszen alkotmányos államban minden választónak a ténykedése érintheti a közszabadságot. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A választóknak a szövetkezése pedig, a mint bizonyos esetekben igen üdvös hatással lehet az alkotmányra és a közszabadsägra, úgy más esetekben valóságos veszedelmet hozhat ezekre. Hát lehet e ezeknek ténykedésére azt mondani, hogy az abszolúte ki nem hathat a közszabadságra vagy az alkotmányra? (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De vegyük, hogy az illető nem is választó, hát akkor is a publiczista, az író, vagy népszónok mííködése gyakran sokkal mélyebben érintheti az alkotmány és közszabadság érdekeit; mint akármely közhivatalnok ténykedése. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, egy Rousseau, egy Voltaire, — de minek nevezzek többet, — ha ezek bármelyike nem lett volna soha egyéb, mint publiczista és író, sokkal mélyebb és sokkal nagyobb hatással voltak hazájuk alkotmányára és a közszabadság érdekeire, mint akármelyik