Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
iuníns 2-án, szerdán. ű>g2 107. országos ülés 1897. nosságban való vád, rágalom ez? Kik azok? Egy-kettőt tud talán a képviselő úr? Én nem tudok egyet sem. És akkor mindjárt azt mondani, hogy az összes egyetemi tanárok nem teljesítik kötelességüket, hanem csak a zsebüket tömik, ez az interpellaczionális jog gyakorlásának a lejáratása és a közvélemény megbotránkoztatására vezet. (Ügy van! Úgy van!Élénk helyeslés és tetszés jóbbfélől. Mozgás bál felől.) A képviselő úr interpellácziójának azon részére, a mely a konkrét kérdésre vonatkozik, kötelességemnek tartom majd érdemben válaszolni, most erre ki nem terjeszkedem; de azon állásnál fogva, melyet elfoglalok és az egyetem reputácziója érdekében szükségesnek tartottam ezeket elmondani s ezt annál is inkább hangsúlyozni, mert a t. képviselő úr azt is mondta, hogy az egész egyetem anarchikus állapotban van. Én, t. ház, eltekintve az interpellá ezióban foglalt konkrét esettől, mely a száz forintra vonatkozik, — mely nagyon is bizonyításra szorul, — a miket felhozott, még ha valók volnának is azok, anarchiára nem mutatnak. Nem hiszem, hogy a ki objektíve akarja megítélni a felhozottakat, erre következtethetne. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől. Nagy zaj bálfelől.) Lepsényi Miklós: (Zaj és felkiáltások jobbfelől; Eláll!) A t. miniszter úr. . . Elnök: Mi czímen akar a képviselő úr szólni? Személyes megtámadtatás czímén, vagy mi czímen? Lepsényi Miklós: Személyes kérdésben. Elnök: Tessék l Lepsényi Miklós: A t. miniszter úr izgatott beszédére, melyet itt jónak látott tartani, miután érdemileg nem beszélt, érdemileg én sem válaszolhatok, hanem igenis személyes kérdés czímén van jogom felszólalni és e joggal óhajtok is élni. (Zaj jobbfelől.) A t. miniszter azt mondta, hogy általánosságban vádoltam a tanári kart arról, hogy nem tudom, minő pénzszerzői minőségben szerepel. (Zaj jobbfelöl.) Én azt mondtam, hogy vannak köztük, hogy egy reszök igenis ilyen. (Nagy zaj jobbfelöl.) A miniszter úr nem felelt az érdemleges részre; akkor majd, mikor válaszolni fog, én is érdemlegesen reflektálok. Továbbá azt mondta a t. miniszter úr . . . (Felkiáltások jobbfelől: Ez nem személyes kérdés!) Szavaim értelmének helyreigazítása. (Zaj.) Elnök: Szavai értelmét is jogosítva van a képviselő megmagyarázni. (Derültség jobbfelől.) Lepsényi Miklós: Hát vájjon nem anarchikus állapot-e az, hogy a legmagasabb jóváhagyással életbeléptetett szabályrendeletek ellenére tartatnak vizsgálatok oly módon, a mely módon nem volna szabad vizsgálatokat megtartani. Ezek csak nem normális állapotok, kivételes állapotok, tehát joggal lehet mondani, hogy anarchikus állapotok. (Zaj jobbfelől.) Különben a mi azt a hangot illeti, melylyel hozzám fordult a t. miniszter úr, egyszerűen azt a hangot visszautasítom a magam részéről. (Helyeslés balfelöl. Derültség és zaj jobbfelöl.) Elnök: Az ülést bezárom. (Az ülés d. u. 1 óra 55 perczkor végződik.) «s»-fiK5i