Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
274 107. országos ülés 1897. június 2-án, szerdán. Itt csak kíméletlen, de a sértett irányában a legtapintatosabb üldözés, a legpreczizebb hatásköri osztályozás lehet csak az igazságügyi politika helyes vezéreszméje, (Ügy van! jobbfelöl. Zaj a baloldalon.) annál is inkább, mivel az úgyis csak magánvádra üldözhető ezen vétségeknél, a legkevesebb közérdek mutatkozik. (Ellenmondásolt a szélső baloldalon.) Ne csináljunk közvásárt ott, hol még csak közérdek sincs, hol még csak szó sem lehet arról, hogy a gondolatszabadságot vagy az alkotmánynak valamely nagy bástyáját kellene megvédeni; hanem igenis arról, hogy az esküdtbíróságokat nemcsak komolyságuktól megfoszszuk, hanem egyenest lehetetlené tegyük az oly torzképek által, miként Arany János fülemiléje, melyekről a sajtószabadság előharczosai még csak fogalommal sem birtak, mert akkor még nem is léteztek. (Élénk helyeslés jobbfélől.) De ha már kultúránk mostani fejlettsége mellett is a dolog ily sok és nagy veszedelmet rejt méhében, könnyen elképzelhetjük, hogy mennyire fognak azok fokozódni kultúránknak még nagyobb fejlődésével, mire számítanunk, mit előre látnunk szabad, mert már a régi, a könyvek könyvének világában, a bibliai világban lett hintve a konkoly a tiszta búza közé s én úgy látom, úgy tapasztalom, hogy ezen konkoly még mai napig sem veszett el. Én nem tudom, létezik-e tényleg a valóságban oly állam, de miként a valóságban létezését elképzelni fájdalmas és nehéz, ép oly képen nem is szabad létezhetését egészen tagadásba venni, a melyben a műveltség mostani állapotában oly politikai komoly párt keletkeznék, melynek tagjai hivatásukul tűzték ki Istennek szent nevét — (Derültség a baloldalon. Úgy van! jobbfélől.) hiába venni. Kik kínálják, árúlgatják az Istent, ki mindenütt, minden fűszálban, minden homokszemben jelen van, csak talán nálok nincs meg, hitelbe, részletfizetésre, mindenkép útonútfélen, únos-úntalan; kik házalnak az emberi szellem legszentebb érzelmei, a vallás érzelmeinek formája és szinére készített hamis portékáikkal ; kik politikai börzét, politikai vásárt csinálnak Istenből, vallásból; (Zaj a baloldalon.) kik még az emberi gondolkodást is megtiltani, megvámolni szeretnék; kik Istenükért az btenről megfeledkeznek; kik ördögi mesterkedéssel a hazába a poklok rémeit, vészeit hívják fel és saját embertársaik méltóságáról, jóvoltáról, nemzetük múltjáról, hírnevéről, büszkeségéről, dicsőségéről megfeledkezetten idegen érdekek jármában és nemzetiségi apostolokká szegődve árúlgatják magát a hazát. (Helyeslés a jobboldalon.) Pedig a fanatizmus ellen érvekkel, okkal móddal, emberi jóakarattal küzdeni nem lehet; kilőtt golyó ez, melyet útjából jobbra vagy balra, fel- vagy letéríteni nem fogsz soha. Szédítő ereje ellen: erőt, egyenesen akadályt kell és lehet csak hatásosan szembeállítani, magát a honszeretet fanatizmusát, mely megtöri hatalmát, megtöri erejét, életét, a romhalmazban, melyet önmaga törött; a vészben bajban, a pusztulásban, rombolásban, melyet dúló, vak, önző futásával önmaga kevert feJ, önmaga söpört, önmaga hordott össze. (Éljenzés jobbfélől. Zaj és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Méltóztassanak most ezen utopiás állam hasonló pártjához hozzáképzelni még azon esetet is, hogy ily fanatikus politikai pártnak eszébe jutna a haza körűi kiváló érdemeket szerzett előkelő egyének egész sorozatát folytonosan és kitartással rendszeresen becsületsértő és rágalmazó hírlapi czikkekkel zaklatni. Vájjon elégséges oltalmat nyújtana-e ez esetben a nehézkesen, lassan, költségesen és gyakran a pillanatnyi és nem mindig igaz közfelfogás befolyása alatt álló esküdtszék ? Soha és soha. Kilőtt golyó a fanatizmus, melyet útjából nem fogsz eltéríteni soha. Itt, különösen a tekintélynek szívesen hódoló magyarnál csak a rendes, független bíró gyors és előre meghatározott szabályokra támaszkodó, támaszkodni kénytelen kíméletlensége, rideg érzéstelen egyformasága, kötelességtudása segíthet, mi egyszersmind a baj megelőzésére is alkalmatos. (Élénk helyeslés a jobboldalon) Tisztelt képviselők, kik ide jöttetek, hazánk fentartásának, felvirágoztatásának aggodalmas, nagy gondjaival; kik fajotok, népetek tökéletesítésén agyatok minden gondolatával, szivetek minden dobbanásával, önmegtagadással, önfeláldozással lankadatlanul fáradni, munkálkodni mindig tartoztok; kiknek kebelében keh hogy olthatatlan lánggal égjen minden egyes honfitársatok, tehát az egész nemzet legdrágább kincse : becsülete fenmaradásának, megvédésének szent tüze, fénye, világa ; kiket küldőitek, népetek mint legelsőket kiválasztott kebeléből, hogy őket magatokhoz hasonlókká, hogy őket egyenlőkké tenni iparkodjatok; kik annyiszor nemes példáit, fényes tanúságait adtátok már mértékletességtek és böleseségteknek: tudom, nem kételkedem benne, meg fogjátok találni most is az aurea mediocritást, azon helyes középpontot, melyben nagy kincsünket mindenki egyenlő erejével megvédeni legméltóbb, legbiztosabb, legsikeresebb; miként a természetben a virág megvédi középpontjában maghonát pártájával, kelyhével és szírmaival, miként a gyümölcs megvédi övedző burkává! magszemét, mi neki múltja és jövője! Gondoljátok meg, hogy Socratesnak is azért kellett ki innia a méregpohárt, mert a saját népségének nagy sokaságában többen valának