Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-105

105. országos ülés 1807. május 29-én, szombaton. 239 emelhető. Én részemről ugyan abban a véleményben vagyok, hogy miután a törvény egyszerűen minimumról szól és azt állapítja meg, hogy mi a napidíj összege és miután ebből logikailag következik, hogy az igenis lehet magasabb, és miután a helyzet tényleg úgy áll, hogy nemcsak ilyen napidíjak vannak megállapítva, de vannak különösen műszaki díjuokok, kik háromnégy forint napidíjjal vannak alkalmazva, de kezelési díjnokok is vannak 1'50—2 forint napidíjjal, ez egy felesleges kijelentés volna, a mely nemcsak következik a törvényből, de tényleg az életben meg is van valósítva; a mennyiben azonban arra az aggályra adhatna okot a törvénynek ezen szövegezése, mintha ennek az volna a czélja, hogy ott is, hol magasabban vannak megállapítva a napidíjak, erre a minimumra szállíttassanak le olyanoknál is, kik ma magasabb napidíjat élveznek, s ha valakinek megnyugtatására szolgál, hogy ez a módosítás felvétessék, részemről az ellen észrevételt tenni nem kivánok. (Helyeslés.) Ragályi Lajos t. képviselő úr módosítványa ki akarja mondatni, hogy az időleges fegyvergyakorlatra, vagy esetleges mozgósítás esetén behívott díjnok, ha nős és gyermeke van, egész napidíjat kapjon és ezt Mócsy ántal képviselő úr utolsó módosítványával még kiegészítette. Erre nézve azt vagyok bátor megemlíteni, hogy tulajdonképen nem volna indokolt ez ellen a módosítvány ellen felszólalni, mert hiszen a dolog ebben a tekintetben úgy áll, hogy szabályrendel etileg lehet ezt a kérdést megállapítani. Hogy mégis arra kérem a t. házat, hogy ne méltóztassék ezt az intézményt törvénybe igtatni, ennek az az indoka, hogy ez egy oly mellékes körülményre vonatkozik, melyet ha beveszünk a törvénybe, kiragadunk tulajdonképen egy csomó intézkedés közííl egyet és azt törvénybe iktatjuk, a többit pedig nem. Méltóztatnak tudni, hogy igen számos életviszony és kérdés fordul elő a tisztviselői életben, mely nincs törvényileg szabályozva, hanem szabályrendeletek által döntetik el. Ezek közé tartozik a szabadságolás kérdése a tisztviselőkre és a napidíjasokra is. Ez a kérdés tényleg úgy van szabályozva, hogy ott, hol az illető hivatalnok katonai kötelességének teljesítése végett hivatott be, nem fosztatik meg járandóságától, a mennyiben pedig egyes kategóriákra nézve ez nem volna kimondva, szabályrendeletileg kimondható. De ezt az egy kérdést kiragadni és az elvi diszpozicziók közé helyezni nem volna czélszeríí, mert akkor a többi ily természetű intézkedést is be kellene vonni a törvény keretébe, a mi egyáltalában nem odavaló. Ép ezért kérnem kell a t. házat, ne méltóztassék e módosítványt elfogadni. A mi már most Városy Gyula t. képviselő úr számos módosítvány át illeti, (Derültség a jobboldalon.) azt hiszem, a t. képviselő úr egyszerűen magáévá tette azt a javaslatot, melyet az ágynevezett »Országos díjnokegylet és nyugdíjintézet* nyújtott be. Úgy látszik, a t. képviselő úr azt rendkívül jó konezepczióknak tartja, és a nélkül, hogy annak bírálatába bocsátkoznék, vájjon helyesek-e annak intézkedései és minő hatásuk lesz financziális és más szempontból, egyszerűen magáévá teszi azt és ajánlja elfogadásra. Leszek bátor azokra a pontokra nézve megtenni az észrevételeimet. Az első kívánság az, hogy a 2. §. í. pontjában, mely 80 krajczárban és 1 forintban állapítja meg a napidíjat, az mondassák, hogy 1 forint, illetőleg 1 forint 20 krajczárban állapíttassák meg a napidíj s ezenkívül, hogy az bizonyos időszakok után 20 krajczárral emelkedik. Ha a t. képviselő úr szíves lett volna magának annyi fáradságot venni és kiszámítani, hogy ez mit jelent pénzösszegben, azt hiszem, ő maga is megrémült volna ettől az eredménytől, a melyre jutna, mert hozzávetőleges számítás is megmutatná, hogy tekintve, hogy 5100 díjnok van, ez egyszer 57.000 s azonkívül 130^000, összesen 187.000 forint évi többkiadást involválna. (Felkiáltások a szélső baloldalon: A quótára van!) E dolgokról tehát egyáltalában szólani sem lehet. A második javaslat az, hogy ne állapíttassák meg a törvényben állami nyugellátás, hanem köteleztessenek a díjnokok az országos díjuokegyesületbe belépni, oda befizetéseikkel járulni s ez egyletet segélyezze az állam évi 15.000 forinttal s így, mint a képviselő úr mondja, mintegy autonóm módon gondoskodjunk a díjnokok nyugellátásáról, mint a tanítóknál. Csakhogy nagy különbség van e két kategória között. Az egyik rész állandó állami alkalmazott, a másik nem. De nem is tudom, honnan vennők a jogot, a napidíjasokat arra kényszeríteni, hogy egy privát egyletbe belépjenek s oda csekély keresetükből adózzanak, s másodszor nem tudom, hol van a garanezia, hogy e nyugdíjegylet oly szilárd alapokon áll, hogy meg nem bukhatik. Vagy mit gondol a képviselő úr, mint lehetne a szegény díjnokok kárát megtéríteni, ha ez egylet esetleg megbuknék és nem volna képes a nyugdíjakat fizetni. Azt hiszem, ily kalandos vállalatokba a kormány nem mehet bele. (Helyeslés jobbfelöl.) Azt méltóztatik továbbá javasolni a képviselő urnak, hogy necsak & díjnokok, hanem azok özvegyei is részesüljenek nyugellátásban. Látom, hogy itt nagyon beteljesül az a mondás;