Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-105

234 105. országos ülés 1897. május 29-én, szombaton. gondolatát és ezzel a díjnoki állás karakterét megváltoztatta volna. (Helyeslés jóbbfelol.) Ezek előrebocsátása után kérem, hogy a javaslatot a bizottság szövegezésében elfogadni és ezzel együtt az országos díjnok-egyesület kérvényét elintézettnek tekinteni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Városy Gyula: T. képviselőház! Minden oly irányzatot, mely az emberszeretetet, a humanizmust viseli magán, a legnagyobb örömmel üdvözölhetünk. Első tekintetre ilyennek látszik az igen tisztelt pénzügyminiszter úr által benyújtott törvényjavaslat is, a mely az állami szolgálatban alkalmazott díjnokok hivatali és erkölcsi viszonyait rendezni és javítani van hivatva. Én, midőn általánosságban röviden felszólalok és kijelentem, hogy magát ezen törvényjavaslatot üdvözlöm, mert az intelligens társadalomnak, hogy úgynevezzem ezen »páriáiról« törvényileg még egyáltalában semmi tekintetben sem volt gondoskodás téve. Ha most az igen tisztelt miniszter úr e törvényjavaslatot beterjesztette, az első lépést látjuk arra nézve, hogy az intelligens társadalomhoz tartozó szegény hivatalnoki kar is általános figyelemben részesíttessék és némely jogokban részesülhessen és sérelmei esetleg orvosoltassanak. Én azonban nem így gondoltam a czélszerü megoldást, hanem úgy, hogy a szakminiszterek kezdeményezése folytán törekvés indíttatott volna oly irányban, hogy nemcsak az állami hivatalokban szolgáló díjnokok, de egyszersmind a köztörvényhatóságoknál és a községnél alkalmazott díjnokok ügye is rendeztessék. Miért épen az ő kartársaik azok, a kik véletlenség folytán állami szolgálatba jutottak és miért nem a többieké is? Ezzel ezen törvényjavaslatnak érdemi részét nem akarom levonni, és fentartván magamnak a jogot, hogy a részletekhez hozzászólhassak, csak azt akarom általánosságban megjegyezni, hogy magában a törvényjavaslatban egy igen lényeges hiányt látok és pedig az úgynevezett nyugdíjügyeknél, a, melyeknél azt látom, hogy bár történik valami, — mert eddig semmi nyugdíjok sem volt — ez a valami azonban alig nevezhető valaminek. Harmincz-negyven esztendeig kell nekik kínlódni ezen valóban igen szigorú munkára kárhoztatott és javarészében eléggé tanúit embereknek és azt látjuk, hogy ha talán elhalnak, szegénységben, nyomóiban, a törvényjavaslat a hátrahagyott hitestársukró], feleségeikről nem gondoskodik. Én igen méltányosnak találnám, ha a t. miniszter úr majd a részletes tárgyalásnál főképen ezt a pontot is bevenné és a nyugdíjról szóló részeket a méltáuyosság szerint módosítaná. Pártom nevében különben üdvözölve azon hasznos és humánus törekvést, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. Lakatos Miklós jegyző: Ragályi Lajos! Ragályi Lajos: T. ház! Én is hozzájárulok ahhoz, a mit előttem szóló t. képviselőtársam itt kifejtett, hogy tudniillik ezt a törvényjavaslatot, a mely valóban ezer és ezer ember sorsát van hivatva javítani, általánosságban a legnagyobb örömmel üdvözlöm. Kétségtelenül elismerésre méltó kivétel az abban az irányzatban, a mely a kisebb emberek érdekeivel kevesebbet látszik törődni, mint a nagyobbakéval, holott épen a kis emberek érdekei azok, a kik állami istápolásra szorulnak. Épen azért, mert a törvényjavaslat ebben az irányban elismerésre méltó kivételt statuál, a magam részéről általánosságban a részletes tárgyalás alapjául a legnagyobb örömmel elfogadom. Azonban én is azon nézetemet vagyok bátor kijelenteni, hogy ez csak törlesztése azon kötelességnek, a mely a díjnoki osztálylyal szemben a magyar államot terheli, csak törlesztése ez és nem kiegyenlítése a tartozásnak. Én is így fogom fel ezt a törvényjavaslatot, hogy ez csak az első lépés azon az úton, a melyen következetesen tovább haladni kell, mert az állam nem lehet rosszabb, mint a legrosszabb munkaadó, nem szabad alkalmazottainak oly fizetést adnia, a mely mellett azok csak nyomoroghatnak, de megélni nem képesek, csak azért, mert ezen az áron ő azt a munkaerőt beszerezni képes. Midőn az állam a privát munkaadóktól is megköveteli, hogy munkásaik érdekében betegápolási alapok és effélék létesítésével áldozzanak, akkor méltán meg lehet követelni az államtól is, hogy azokat, a kik munkájukat az ő javára adják, oly mérvű díjazásban részesítse, mely nekik gond nélküli életet biztosít Ezen a javaslat örvendetesen segít akkor, midőn oly minimumot állapít meg, mely a mai minimumokkal szemben ezer és ezer emberre nézve örömet jelent. Mert, t. ház, az a nyolczvan krajczár, mely előttünk csaknem megfoghatatlanná teszi, hogy abból egy három-négy tagú családdal biró ember megélhessen, sok vidéken eddig nem volt megtartva, mert annál is kisebb volt az a napidíj, a mely mellett díjnokok eddig alkalmaztattak. Es még az a vigasztalása sem volt meg annak a szegény embernek, hogy ő ebből a helyzetből előbb-utóbb kibontakozni fog. Mert hisz méltóztatnak tudni, hogy a legritkábban történt, hogy egy díjnok irodatiszti, Írnoki állást elnyerni képes volt, mert nem volt számára biztosítva az a jog, melyet ez a törvény

7 javaslat igen helyesen megállapít, hogy tudniillik egyenlő minősítés és szolgálati idő mellett legalább ne mellőztessenek olyanok javára, a