Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-105

230 105. országos ülés 1897. május 29-éii, szombaton. Az ilyen kisebb sérelemért csakugyan nem volt érdemes a ház elé jönni. De másodszor kijelentem azt, hogy a bizottság jelentésében egy kis tévedés van az informáezió tekintetében, a mennyiben azt mondja, hogy az illető képviselő ellen már hasonló panasz tétetett és ez mint súlyosbító körülmény hozatott fel. Ez téves. Igaz, hogy tétetett panasz, de akkor konstatáltatott az, hogy Sierbán Miklós és vadásztársasága az akkori földinívelésügyi miniszter, gróf Festetits Andor engedélyével ment a kincstári erdőségbe és akkor ellenében a vádat el is kellett ejteni. De továbbá mégis csak talán illő volna egyforma mértékkel mérni- Látjuk ugyanis azt, hogy ezen társaságban résztvettek magyar földbirtokosok, résztvettek az ottani, fogarasi ménesnek előkelő hivatalnokai és senki ellen sem tétetett lépés, esak egyedül Sierbán Miklós úr képviselő ellen. Már ez maga mutatja a zaklatást. Még egy esetet hozok fel, t. ház. Ebben a képviselőházban pár évvel ezelőtt előfordult egy eset, a midőn egy vadászat alkalmával az egyik hajtóval nagyobb szerencsétlenség történt, a mennyiben egy vadász, a ki esetleg kormánypárti képviselő volt, véletlenül meglőtte a hajtót. A képviselőház akkor ezt a képviselőt a bizottság javaslatára nem adta ki, nem függesztette fel annak mentelmi jogát. Már, t. ház, a mily mértékkel mérünk egy kormánypárti képviselővel szemben, akkor, midőn ilyen kis dologról van szó, ugyanily mértékkel kell mérnünk egy más párton levő képviselővel szemben, s ne hagyjuk magunkon száradni azt a vádat, hogy Sierbán Miklós képviselő úr ellen azért lép fel szigorúbban a ház, mert nem a mi nemzetiségünkből való, hanem román nemzetiségű. (Mozgás jobbfelöl.) Mert ha mi ezt teszszük, nagyon jogosan kellene ezt a vádat tűrnünk. Éppen azért kérem a t. házat, hogy miután zaklatás van a dologban s maga a cselekvény oly csekély, hogy, alig érdemel szót, méltóztassék a bizottság indítványával szemben az én ellenindítványomat elfogadni, mely így hangzik: »A képviselőház a jelen esetben nem függeszti fel Sierbán Miklós úr mentelmi jogát.« (Helyeslés a szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Elnök: Azt hiszem, felesleges az ellenindítvány felolvasása, miután azt maga a képviselő úr felolvasta. (Helyeslés.) Polónyi Géza: T. ház! Én csak néhány szóval akarok a kérdéshez hozzászólni. Különösen jogi szempontból és politikailag figyelemre méltó mozzanat az, hogy nemcsak a képviselőház anteczedens határozataira, de a főrendiháznak hasonló esetekben hozott határozataira is lehet utalni, hogy e tekintetben a képviselőtestületek olyan megállapodott joggyakorlatot folytattak, mely szerint a képviselőház és főrendiház tagjait ilyen kisebb kötelesség-szegesek eseteiben — minthogy a törvényhozás működése sokkal fontosabb, semhogy az ily csekélyseggekkel megzavartassék — ki nem adták. E tekintetben hivatkozhatom a mentelmi bizottság elnökére, a kinek hosszú joggyakorlata mellettem tehet tanúságot. De, t. ház, az állítólagos ismétlésekre való utalás sem helyes, mert azokat az eseteket mi el sem bírálhatjuk. Nem tudom, hogy a t. előadó ár is van-e azon helyzetben, hogy megerősítse azt, a mit Lukáts Gyula t. képviselőtársam mondott, hogy tudniillik azon előző esetben t. képviselőtársunkkal szemben a vád elejtetett. Már most, t. ház, ha így áll a dolog, akkor természetesen elesik azon indok is, a mely felhozatott. Van azonban itt egy jogi kérdés is. Azt az előadó úr is konstatálja, hogy egy nagy vadászterület tulajdonosa, vagy bérlője az illető képviselő úr, hogy saját vadászterületén tartott vadászatot, és hogy egy ott megsebzett medve után mentek át a kincstári területre, hogy azt ott üldözzék, illetőleg megkeressék; tehát nem vadászati czélból, csupán a sebzett medve üldözése czéljából. Az én informácziómhoz még az is hozzájárul, hogy tudomásom van arról, hogy erre a területre beléptek a ménesbirtok főigazgatója beleegyezésével, a ki jelen volt a társaságban. Ha figyelembe veszszük a törvényt: a vadászati törvény azt mondja, hogy a sebzett vadnak idegen területre való tízese tilos; ezt mondja a 17. §., de a medve nem esik a vad-szám alá, hanem esik a dúvadak kategóriája alá, a dúvadakról pedig a 13. §. intézkedik, a mely azt mondja, hogy ez esetben, ha valaki medvére, vagy ily kártékony dúvadra akar vadászni, csak akkor, ha faajtókkal vagy kutyákkal akar idegen területen vadászni, kell neki engedélyt kérni az illető földterület bérlőjétől, vagy tulajdonosától. Már most az a kérdés merült fel jogi szempontból, vájjon ha valaki egy sebzett medvét üldöz és nem faajtókkal és nem kutyákkal vadász rá, képezhet-e az ily eset kihágást vagy sem? Képezzen bár, vagy sem, nekem az a meggyőződésem, hogy itt oly csekélységről van szó, — különösen ha figyelembe veszszük azt, hogy a többiek ellen régen elévült a kihágási eljárás és egyedül a képviselő úr szemeltetik ki arra, hogy ilyesmi miatt üldöztessék, — hogy talán nem volna egészen czélszertí, méltányos és helyes, ha ily esetben a mentelmi jog felfüggesztetnék. Ezért kérem a képviselőházat, már azon preezedensre való utalással is, a mit Lukáts Gyula t. képviselőtársam előadott, méltóztassék az ő