Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-102

102. országos ülés 18 két szó kihagyása vagy betoldása, mint azokra nézve, kik alapjában helyeslik e javaslatot. Itt van Schreiber Frigyes t. képviselő úr módosítványa. Erre nézve nem teszek egyéb észrevételt, mint hogy a magyar parlamentben ezzel komolyan foglalkozni nem lehet. A kik még apnyira sem tisztelik a magyar államiságot, hogy magyarul írni és olvasni nem akarnak megtanulni, azokról nem akarok szólani sem. Ez a képtelenség oly nagy foka, a mely még azt is felülmúlja, a melyet a t. kormány a törvényjavaslatban előterjesztett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Erről tehát tovább nem beszélek. A másik Sághy Gyula t. képviselőtársam indítványa. Nem tudom, el fogja-e fogadni ezt a t. párt. A törvényjavaslat, igaz, hogy a Schreiber Frigyes álláspontján áll, Sághy Gyula pedig a magyar nyelv pártján, mert a törvényjavaslat maga sincs helyesen magyarul írva. Azt mondja tudniillik: »a ki azt írni és olvasni tudja«, holott magyarul nem »ezt vagy azt«, hanem »ezen vagy azon« a nyelven szokás irni. Nagyon kíváncsi vagyok, vájjon a t. kormánypárt elfogadja-e azt, hogy a mit mond, legalább magyarul mondja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Minthogy én feltétlenül megkövetelem a magyar nyelv írni és olvasni tudását, ezt a a módosítványt is feltétlenül pártolom. A mi illeti gróf Batthyány Tivadar módosítványát, az úgyis benfoglaltatik abban, a hogy én kívánom az esküdtképességet rendezni. Erről tehát most részletesen nem Szólok. Molnár János t. képviselő úr nagyon figyelemre méltó dolgokat hozott fel. Itt van tudniillik, hogy a lelkész is lehet esküdtképes. (Halljuk! Halljuk!) Megvárom, míg Pulszky Ágost t. képviselőtársam elvégzi a tanácskozást. Azt mondja Molnár János t. képviselő úr, hogy nagyon furcsa helyzetben vannak a lelkészek. Sok oly dolog van, a mi rajok nézve nehézzé teszi az esküdtszékí funkcziót; de ha már beleveszszük őket, ne csak az egyházközség lelkészét vegyük be, hanem a többi papot is, különösen a szerzeteseket is. Azt mondja : szükséges volna a mentességet azokra nézve is figyelembe venni, a kik bizonyos mértékben akadályozva vannak e funkczióban. Itt az 5., 6. és 7. §. meglehetős összefüggésben van a most tárgyalt szakaszszal és legczélszerííbb lett volna, ha mindjárt elhatározták volna, hogy ezek összefüggőleg tárgyaltassanak, minthogy azonban ez nem történt, azért módjukban van reflektálni azokra a dolgokra, a melyek itt történtek. Az a 4. §. akként van megállapítva, hogy ezenszakaszra vonatkozólag annak konzequencziáit levonhassuk. Megvallom, hogy annak tárgyalásánál én bizonyos tekintetben nyíltabban és Őszintébben, — talán ezt helytelenül mondom, hogy őszintébben, mert mindig '. május 24-én, hétfőn. J57 így szoktam nyilatkozni — de sokkal mélyebbrehatólag foglalkozhatnám a kérdéssel, ha nálunk Magyarországon oly szerencsétlen állapotok nem volnának, hogy igen könnyen vallási elfogultságnak néznek valamit, a mi teljesen ment attól és a képviselőházban is akként osztályozzák a felszólalásokat, a mint katholikus, lutheránus, kálvinista, görög-keleti vagy zsidó mondta azokat. Én ezt nem tartom helyesnek, mert itt mindannyian képviselők vagyunk és mindenki lelkiismereti meggyőződése szerint mondja ki meggyőződését. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső bah 'dalon.) Mindazonáltal bizonyos gyöngéd figyelemmel kell lennünk azok iránt, a kiknek lelkiismeretét az egyes kérdések jobban érintik. Ez az oka, hogy nem megyek mélyebben a dologba. De különbség van lelkészek között általában. Méltóztassék azt venni, hogy vannak olyanok, a kik nem lehetnek abban a helyzetben, hogy halálos ítéletet mondjanak, hogy állásuk és hivatásuk ezt meg nem engedi. Viszont milyen helyzetbe jut azon felekezetűek lelkésze vagy papja, a hol fülbegyónás van, és a hol az illető lelkész valamely esetnek a legszentebb titok pecsétje alatt ismeri minden részletét és viszont nem szabad az ítélkezésnél erről tudomástvennie, mert ott csak az egymással szembenálló bizonyítékok súlyának mérlegelése szerint kell ítélnie. így például a római katholikus papok. (Helyeslés.) Ha viszont azt mondjuk, hogy csak őket vegyük ki a törvényből, ez igen könnyen félremagyarázásra adna okot és azt fogják mondani, hogy jogtól akarjuk őket megfosztani. Pedig nézetem szerint az esküdtszéki dolog jog és kötelesség egyaránt. Már pedig az ilyen kötelesség teljesítése sokszor igen súlyos lelkiismereti felelősséggel járhat; már pedig azt kimondani a törvényben, ha valaki nem akar belemenni az esküdtszékbe, nem akar szavazni, vagy verdiktet mondani, hogy akkor bírsággal szorítjuk őt erre, vagy hogy egy papot arra kényszerítsünk, hogy esküje és meggyőződése ellen bíráskodjék éa szavazzon, nézetem szerint igen nehéz dolog. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én eleinte másként szándékoztam a kérdést megoldani, tudniillik hogy az 5. és 6. §-ba bele kell tenni a mentességet. De ha meggondoljuk a dolgot, lehetetlen nem látni, hogy ott, a hol az esküdtképesség megállapításáról van szó, mindazokat fel kell sorolni, a kik ezen képességgel bírnak, a későbbi paragrafusba bele kell venni azokat, a kik bizonyos dolog miatt ki vannak abból zárva és viszont a 6. §-ban fel kell említenünk azokat, a kik bár a legtisztább foglalkozással birnak, de a collisio offieiorum miatt esküdtek nem lehetnek, mert nem volna helyes dolog, hogy azok minden esetben a men