Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-102
158 102. országos ülés 1897. május 24-én, hétfőn. tesítés iránt folyamodjanak, ha pedig azt elmulasztják, akkor rákén y szentsük, vagy bírsággal büntessük őket. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Ezért, nézetem szerint, a legezélszerűbb, ha a 6. és 7. pontot a mentesség beállítása végett újabbi formulázás czéljából az igazságügyi bizottsághoz visszautasítjuk. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kérem, itt annyi mindenféle dolgokat kell kombinálni, mi törekedünk is a méltányosságra, igazságra, és mert senkinek a lelkiismeretén kényszert nem akarunk ejteni, ezen dologhoz akkor fogunk legjobban hozzászólhatni, hogy ha ez a szakasz újra szövegeztetik; addig természetesen megtörténhetik a további szakaszoknak tárgyalása, a mi azután semmiféle nehézséggel nem fog járni. Azt vagyok bátor erre a javaslatra vonatkozólag mondani, hogy én azt, hogy a pap ilyen fogalommal belevétessék a törvénybe, és ellenkezőleg, ezen állásponttal a legnagyobb része a papságnak tétessék ki ennek a veszedelmes helyzetnek, ilyen alakban nem pártolhatom. Végre az is lehet, hogy majd azt mondják, hogy ne tétessék különbség, hanem maradjon ki minden pap, akármilyen vallású. Lehetséges, hogy ez lesz a legjobb, és ha ezt valaki indítványozza, én szivesen fogok hozzájárulni. Az indítványt azért nem teszem én meg, mert épen azon gyengéd szempontok után indulva, melyeket előhoztam, nem akarom, hogy azt mondják, hogy az tisztán néppárti képviselőtársaim vagy tisztán a katholikusok ellen irányzott akczió. Legméltányosabb és legigazságosabb, hogy maradjon ki valamennyi, s ha ezt megteszszük, akkor egy igen nehéz súlyt veszünk le lelkűkről, mert minden papnak nehéz az irgalom és a szeretet ellenében a szigorúságot, a büntetést kimondani, mert nemesak minden keresztény pap, de a nem keresztény pap is azt tartja szem előtt, hogy embertársa iránti szeretetet kell ápolnia, és borzasztó nehéz egy lelkésznek azt mondani, hogy nem a szeretet fog vezetni, hanemha szigor, kiméletlentíl elítélem ezen embert. Ügy tartom helyesnek és valószínűleg ott lesz az igazság, hogy minden lelkésznek legjobb lesz kimai'adnia. Ezek után áttérek a magam módosítására. Nem tartom helyes állásponton állónak a 4. §-t és pedig több oknál fogva. Először is kérem, én nem akarok segíteni a t. kormány, a minisztérium, illetve az előadó úr javaslatán, majd talán a szövegezésben maga fog segíteni rajta, hanem csak figyelmeztetni akarom a t. házat, hogy Schreiber Frigyes tagtársunk indítványának hibáján kivül van itt még egy más dolog is, a mely nagyon furcsa konzequencziára vezet, pedig mondhatom, hogy gondos körültekintéssel szövegezte az igazságügyi bizottság a javaslatot. Itt tudniillik az mondatik, hogy esküdt csak az a magyar honos férfiú lehet, a ki életkorának huszonhatodik évét az alaplajstrom egybeállításának évében betölti. E szerint tehát csak az lehet esküdt, a ki a huszonhatodik évét ebben az évben betölti, ha annál fiatalabb vagy öregebb, e szerint a szöveg szerint, nem lehet esküdt. Ez ugyanazon minta szerint van szövegezve, mint az egyéves önkéntességről szóló törvény. Igaz, azt mondják, hogy ezek kis dolgok s hogy az ilyen kicsiny dolgok a pretorokat nem igen érdekelik, de mi kicsiny emberek vagyunk s ezért az ilyen nagy lapszusokat észreveszszük. Midőn az egyévi önkéntességről van szó, helyesen van mondva, hogy abban az évben kerül reá a sor, midőn ő a huszonegyedik évét betölti, mert ha ő huszonegy évesnél idősebb, vagy fiatalabb, akkor nem esik ezen rendelkezés alá. Most azonban nem azt akarjuk kifejezni; méltóztatott azt mondani, hogy esküdt csak az a magyar honos férfi lehet, a ki az alaplajstrom egybeállításának idejében életkorának legalább huszonhatodik évét betölti. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Világos! Győry Elek: Azt hiszem, ez a miniszter úrnak elég világos; de különben egyedül fog maradni nézetével, ha csak azon rendelk'zésénél fogva, melyet kiemelt az általános tárgyalásnál, ma is nem fog támogattatni. Ámde ez csak stiláris dolog, a melyről kár hosszabban beszélni. Azonban, t. ház, van itt egy másik dolog. Én már kezdettől fogva, már az igazságügyi bizottságban sem voltam s itt sem vagyok abban a nézetben, hogy épen 26, 27, 28 évesek legyenek esküdtek, mert nem ez a kor adja meg azt a képességet, hogy valaki esküdt legyen, sőt míg az öregebb az érettebb judicziumot adja gyakran, másrészt az idealizmust és tiszta gondolkozást néha még jobban megőrzi a fiatal ember. Ennek a kombinácziójából áll elő az. a mit mi létesíteni akarunk. Nem akarok kontradikcziókat belevonni, nem akarok más államok példája szerint indulni, a hol egész máskép állnak a dolgok. Tudom azt, hogy nem szabad és nem lehet nekünk azon képességek után indulni, a mit a politikai választásokra vonatkozólag a választási törvény mond; itt egészen másról van szó. Nem lehet a szerint mennünk, hogy a teljeskorúságot mikép határozza meg a törvény, hisz vannak államok, a hol ez a huszonegyedik évben bekövetkezik. Nem lehet ezek szerint indulnunk és nem szabad egy igen határozott vezérfonalunkat elejteni azért, mert talán, a mint némelyekre nézve a közmondás mondja: vannak emberek, a kiknek csak negyven éves korukban nő be a fejük lágya. Hiszen akkor nekünk lehetetlen volna esküdtbíróságot alapítani. De azt kell te-