Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-99

99. országos Illés 1S97 említést, mikor az esküdtszéki intézmény szervezésére kerííla dolog, igen sok kauteláról kezd gondoskodni, a melyek közt az is benne van, hogy mintegy átalakítva az esküdtszéki intézményt politikai intézménynyé, nemcsak hogy a tisztviselőket szintén alkalmasaknak találta arra, hogy azokat is az esküdtek közé vegye, hanem mint az egész Európában sehol sincs, hogy az értelem és qualifikáczió felállítása mellett még külön a tisztviselői állást is felveszi a többi, okleveles és egyéb qualifikáczióval bíró egyenrangú egyének közé. Hát, t. ház, elismerem, hogy a törvények hozatalának egyes stádiumaiban és azon a tisztító tűzön át, a melyen egyes törvények átmennek addig, míg törvényekké válnak, bekövetkezhetik bizonyos nézetváltozás; de mégis különös az, ha látjuk, hogy mennyire eltér a t. igazságügyi kormáy eredeti állásától az esküdtek kérdése tekintetében. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Dehogy! Visontai Soma: Például igen jellemző dolog, ha azt tapasztaljuk, hogy mikor még arról volt szó, hogy velünk megkedveltessék az esküdtszéki intézményt, például az eredeti bűnvádi perrendtartásról szóló törvénynek indokolásában, és hogy odaálííttassék egy nagy intézmény, mely demokratikus alapokon a népnek egész köréből fog vétetni, azt mondja az indokolás az eredeti törvényjavaslat 59. oldalán, hogy: »a szakbíró sok tekintetben nera felelhet meg egészen hivatásának«, hogy: »a folytonos szemlélése a társadalmi bajoknak elfásulttá teszi a kedélyét, a folytonos gyakorlat petrifikál, szokást szül; a szüntelen gyakorlat absztrakcziókra vezeti a hivatásos bírót, a ki a vádlottban legtöbbnyire bűnöst lát, s ki a megszokás miatt gyorsan határoz, bonyolódott tényállásnál is könnyen jár el, rögtön ítél, e miatt nem ritkán hibáz s gyakran merítve külföldi forrásokból, jogérzete kozmopolitikussá lesz«. De nem ezt akarom kiemelni, hanem a következőt: »Ha a törvényt a nép alkotja, nincs reá ok, hogy ugyanazt a népet az ekként alkotott törvény alkalmazásából kizárjuk*. Tehát már egy bizonyos összekötő kapcsot lát az igazságügyi kormány a választói tömegek között és az esküdtek között, s hogy bizonyos vonatkozás van azon qualifikáczió között, mely a választót részesévé teszi a törvényhozásnak, és azon qualifikáczió között, mely az esküdteknél felállíttatik, tudniillik abban az irányban,' hogy ugyanaz a nép, mely a törvényt hozza, az alkalmaztassék is. »Kivált — mondja — ha az esküdtek lajstromainak egybeállító! az értelmiségre való követelményt szem elől nem tévesztik ; mert a közönséges élettapasztalat, az egész. május 19-én, Sücrdáu. 99 séges és józan jogi ismeretek és bő gyakorlat nélkül is felismerheti, hogy mi az igazság. A jogtörténet adatai szerint az esküdtek, ezek az egyszerű emberek — az mondja az indokolás -- óvatosan és körültekintően működnek, a cselekményt individuális módon ítélik meg, mert jobban megértik a vádlottat, jobban ismerik a viszonyait s mindig szószólói a nemzeti jogérzetnek. « Ez volt a bűnvádi perrendtartásnak indokolása; csupa lelkesedés, csupa igazság, csupa tűz. Mikor azután fel kellett állítani a vagyoni ezenzust, be kellett vonni a köztisztviselőket is, mint külön qualifikált csoportot, kötelezőleg az esküdtek közé, a mi sehol sincs így, a mint ezt a 43-iki vélemény is egyenesen kizárja, a mint erre később még rátérek. Most tehát már az indokolás máskép beszél. Előbb azt mondta, hogy közönséges élettapasztalat is elég, de mikor aztán indokolja az esküdtszéki qualifikácziót, akkor a jelen törvényjavaslatban a következő érdekes indokolást találjuk: »A bíráskodási jog különös képességet igényel, a mi főleg abból nyilvánvaló, hogy ha valaki választó, — abból még nem következik az, hogy kellő intelligencziávai biró, lelkiismeretes és igazságos ember, a mit a zsűritől minden esetben meg kell követelni, egyszóval a zsüri-minőséghez értelmesség, függetlenség, elfogulatlanság ós nagy élettapasztalat szükséges, a mi nem bizonyos, hogy megvan azoknál, a kik választói jogosultsággal bírnak.« Itt már tehát eltér az eredeti indokolástól. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Dehogy tér el! Visontai Soma: Egy szóval, az esküdti minősítéshez értelmesség, függetlenség, elfogulatlanság és nagy élettapasztalat szükséges. Az eredeti javaslat szerint a közönséges élettapasztalat, az egyszerű embernek ígazságérzete is tökéletesen elég, a mi nem bizonyos, hogy megvan azoknál, a kik választási jogosultsággal bírnak. Kétségtelen tehát, hogy ez az indokolás csak arra volt jó, hogy a t. igazságügyi kormány saját álláspontját, a melynél fogva a választói joggal felrttházottakatj tehát legalább is a népnek ezt a nagy rétegét, a mely most, habár nem kellő tömegben, de mégis befoly a törvényhozásba és a képviselőválasztásba, hogy ezeket teljesen különválasztva, egy egész más kategóriájú embercsoportra bízza az esküdti bíráskodást. Már most, t. képviselőház, kétségtelen, hogy ez az intézmény jobban, és helyesebben belevonta volna a népnek nagy rétegét a bíráskodási intézménybe, hogy ha nem különös czenzushoz köti a képességet, hanem hogyha mindenesetre sokkal nagyobb körbői veszi az esküdteket, és hogy ha 13*