Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-99

100 99. országos ülés 1897. május 19-én, szerdán. különösen odatörekedett volna, bogy a választójognak a jövőben minden esetben bekövetkező kiterjesztésével az esküdtképesség is általáuosíttassék és a virilizmustól és vagyoni czenzustól teljesen elvonassék, mert esak az ily esküdtszéki intézmény bírhat kellő tisztelettel és vívhatja ki a kellő ragaszkodást a nép részéről. Nem lehet helyeselni azt a nagyon is plutokratikus felfogását az igazságügyi kormánynak, a mely az indokolásban a vagyoni ezenzus alapjául azt állítja oda, hogy csak annak van érzéke igazán megvédeni a társadalmat és csak annak van kellő helyes felfogása igazán megvédeni minden vélemény nyel szemben a társadalmat, a ki bizonyos vagyonnal rendelkezik s hozzájárul az államban az adó- és vagyoni szolgáltatások teljesítéséhez. (Ügy van! halfélől.) Ezt a magam részéről nem fogadhatom el s a törvény ezen intézkedéseit, mint a demokratikus elvekkel és eszmékkel ellentétben állókat, nem helyeselhetem. (Helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) De abban sem volt konzequens a t. igazságügyi kormány, hogy azt az elvet állította fel mint axiómát, hogy mindenkép kerülni kell azt, hogy az esküdtszéki intézmény egyszersmind politikai intézmény legyen, s azt állította oda elvül, hogy tisztán igazságügyi intézmény legyen. Legyünk egészen őszinték, t. ház. Ez is túlzás, az a másik irány is túlzás. Az az irány, a mely azt mondja, hogy az esküdtszéki intézmény csak politikai intézmény legyen s csak úgy helyes, hogy ha tisztán a népszuverenitás nyilatkozik meg benne minden korlátoktól menten, az ép olyan, nem az igazat megállapító felfogás, mintha valaki azt mondja és ezt a teljesen hiábavaló bizonyítást kisérti meg, mint a mi törvényünknek az indokolása: hogy esak tisztán igazságügyi intézmény legyen. Mert az esküdtszék, szerintem, mind a kettőt kell hogy egyesítse és akár akarjuk, akár nem, az esküdtszéki bíráskodás lényegében rejlő elveknél fogva mindkettőt egyesíti magában, bizonyos tekintetben biztosít a népnek szuverenitást a jogszolgáltatásban, de másrészt mint igazságügyi intézmény is kell hogy a maga helyén megálljon. Hogy a t. igazságügyi kormány nem óvta meg azt az álláspontot, hogy ne legyen politikai intézmény, az bebizonyosodik azáltal, ha azt látjuk, hogy először is kiknek biztosított befolyást az esküdtek Összeállításánál, továbbá hogy kik azok, a kik által saját hatalmi befolyását az esküdtszéki intézményben továbbra is fentartani akarja. Az utóbbival kezdem, mert sokkal súlyosabb természetű. A törvényjavaslat 5. szakasza a köztisztviselőket nemcsak beveszi az esküdtek közé, hanem a köztisztviselői minőséget olyannak állítja oda, mint a mely egyenlő az egyéb értelmi qualifikácziókkal, és ennélfogva a köztisztviselői minőség magában is elég arra, — mindentől eltekintve, — hogy valaki esküdt lehessen. Míg egész Európában, t. ház, azt a törekvést látjuk, hogy a politikai függetlenítés épen azáltal nyilatkozzék meg, hogy az államhatalomnak szorosabban alárendelt tényezők és közegek kizárassanak az esküdtszéki bíráskodásból, hogy tehát az esküdtszék a maga funkczióját igazán függetlenül, minden befolyástól, minden hatalmi érdektől és félreértéstől menten gyakorolhassa: addig sajnálatosan kell tapasztalnunk a mi esküdtszéki törvényünknél, hogy sokkal lazább felfogású e tekintetben, mint bármely más törvény Európában, mert a köztisztviselőket nem zárja ki az esküdtek közül, íme, lássuk csak, hogy intézkednek e tekintetben egyéb országokban. Azt látjuk, hogy például Ausztriában — azért hivatkozom Ausztriára, mert annak az esküdtszéki intézményét és eljárását látjuk leginkább példaadólag feltüntetve a mi törvényünkben — a tényleg szolgálatban levő összes államhivatalnokok, a fő- ég középiskolai tanárokat kivéve, ki vannak zárva az esküdtek közül. Németországban ki vannak véve a miniszterek, azon államhivatalnokok, kik bármikor nyugdíjba küldhetők, — tehát leginkább az adminisztratív hivatalnokok vannak kivéve, — továbbá a bírák és ügyészek, a bíróság és a rendőrség végrehajtó közegei. Francziaországban összeférhetetlenek az esküdtszéki fnnkczió teljesítésével a képviselők, a miniszterek, az államtanácsnak, az állami számvevőszéknek tagjai, az államtitkárok, a prefektusok s a prefekturák összes tanácsosai, a bírák, ügyészek, békebírák. Belgiumban ki vannak zárva az esküdti funkczióból a miniszterek, a tartományi kormányzók, a jegyzők, a bírák, ügyészek, a katonai hadbírák, a bírósági jegyzők stb. Nálunk azonban mit látunk? Igen szépen alkotta meg a t. igazságügyi kormány ezt az igazságügyi intézményt, mikor azt látjuk, hogy a 4. §. egyenesen azt mondja, hogy esküdt lehet még azonkívül — tudniillik a ki húsz koronát fizet — köztisztviselő, lelkész, a magyar tudományos akadémia tagja stb. Tehát a köztisztviselői állást mint külön qualifikácziót állítja fel, nemősak hogy nem zárja ki. De kit zár ki ? Kizárja egyszerűen a minisztert, a főispánt és Budapesten a főpolgármestert. Azonkívül, úgy a mint az 1867. évi május 17-iki rendelet szerinti sajtóesküdszéknél latjuk, az összes bírói funkczionáriusok közül . . . Erdély Sándor igazságügyminiszter: I Tessék tovább felolvasni a bírákat, ügyészeket, I a mint. következnek !