Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-69

69. országos ülés 1897. miruin* 12-én, pénteken. « a kolozsvári javítóintézet a fiúk, a rákospalotai pedig leányok számára van berendezve. Az öszszes javítóintézetekben mindössze 390 kiskorú van elhelyezve, tehát a 4000 kiskorú egyén közül, a kik különböző bűntettek miatt 20 éven alóli, de 12 és 14 éven felüli igen zsenge korban kerülnek elbírálás alá, a többi elvetemedett gonosztevők között töltik ki büntetésük idejét. Ezen 390 kiskorú közül egy-egynek személyenkénti eltartása 300 forintba kerül. Angliában, ahol, a mint méltóztattak tudni, sokkal nagyobb számban vannak javítóintézetek, egy ilyen egyénnek ellátása csak 160 forintot igényel. A javítóintézetekben elhelyezettek közül Aszódon 180 talál elhelyezést, pedig csak 120-ra késztilt az intézet, tehát "itt 60-nal több van elhelyezve, mint a mennyit törvény szerint elhelyezni szabad. Pedig az intézetnek területe olyan, hogy ha az igazságügyi kormány egy kis áldozattal és megfelelő eszközökkel ki akarná építtetni, akkor ott legalább 500 gyermeket lehetne elhelyezni. A mi bíróságaink nagyban hibásak abban, hogy ilyen kicsiny a létszám, mert ha a büntető törvénykönyv helyes alkalmazásával a kiskorúakat javítóintézetre ítélnék, akkor az igazságügyi kormány kénytelen volna ezen intézetek kibővítéséről gondoskodni. De azon sajnos tapasztalat előtt állunk, hogy a törvényszékek a korrekczionalizáczíóval nem adják az illető elítélteket javítóintézetbe, hanem ha odautalják is, átváltoztatják a büntetőtörvénybeli súlyosabb büntetési nemet az enyhébb büntetésre és hat-nyolez hónapra, egy évre küldik oda. Természetes, hogy ezen rövid idő sem a javításra nem elegendő, sem arra, hogy a gyermekből a megérlelődött bűnös hajlam még az intézetben kiirtassak. Hogy a bíróságok miképen járnak el, erre nézve nagyon érdekes statisztikát nyújt a budapesti törvényszék, illetőleg a budapesti ügyészség fogházának statisztikája, melyet a fogház igen jeles és képzett és szakmáját valóban nemesen betöltő fogházfelügyelője a jogászegylet börtönügyi bizottságában legutóbb bemutatott. Ebből látjuk, hogy 1896. évben a budapesti törvényszék fogházában letartóztatva volt 12—15 életév közt a büntető járásbíróság ítélete folytán 94 fiú, 3 leánv, a törvényszék által 88 fiú, 11 leány, összesen 182 fiú és 14 leány. 15—20 életév közt a járásbíróság határozata folytán 239 fiú, 41 leány, a törvényszék ítélete folytán 314 fiú, 53 leány, összesen 580 fiú 94 leány. A 20 éven alul elítéltek teljes összege tehát 879, vagyis az a sajátságos tény áll előttünk, hogy maga a budapesti törvényszék és járásbíróság egy évben kétannyi kiskorút ítélt el, mint a mennyi az összes javítóintézetekben el van helyezve, a hol összesen tudvalevőleg csak 390-en vannak KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. V. KÖTET. De ha az összes létszámot tekintjük, a 12—15 év közt letartóztatottak száma 254 fiú és 27 leány, a 16—20 év köztiek száma 870 fiú, 145 leány vagyis összesen 12 és 20 év között 1126 fiú és 167 leány, vagyis megdöbbenve látjuk, hogy 12 — 20 év közöttieket 1293-at ítélt el a bíróság, mert ennyi kiskorú gyermek jutott egy évben a bűnözés és el züllés útjára. És mit látunk? Azt, hogy 1126 fiú és 167 leány közül a budapesti törvényszék esak 16 fiút és 1 leányt ítélt javítóintézetre. Ily nemesen gyakorolják nálunk a bűnös gyermekek javítását és ily szomorú állapotok azok, a melyeket a ház elé tárni kénytelen vagyok. Azt hiszem tehát, nem helytelen a jogászegylet börtönügyi bizottságában nemrég fölvetett azon eszme, hogy czélszerübb volna, ha a fővárosban egy, az egész országra kiterjedő börtönügyi központi felügyelet létesíttetnék. A t. miniszter úr tán igazat ad nekem abban, hogy ez a felügyelet az igazságügyminisztérium részéről eddig bár teljes odaadással, de bizonyos tekintetben bürokrata módon gyakoroltatott. Angliában, Franciaországban, Belgiumban, a hol ez a központi felügyeleti szervezet létesíttetett, nemcsak az egyszerű számadatok revíziójára szorítkozik az illető felügyelő, mint talán nálunk n minisztérium vagy a főügyészségek, hanem igyekeznek a gyakorlatban értékesíteni mindazokat a becses adatokat és eszméket, melyeket a tudomány és gyakorlat fölvet, arra ügyelvén, hogy a börtönrendszer és a büntetés végrehajtása terén egységes szellem honosíttassák meg. Már múlt költségvetési beszédemben voltam bátor a t. miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a fegyházigazgatók, a magasabb fokú börtön- és fogházfelügyelők képzésére semmit sem tesznek. Mindenféle osztályból és társadalmi körből kerülnek ki s legmagasabb praxisuk az, ha esetleg mint ellenőrök egyes fegyházigazgatók mellett rövid ideig dolgoztak. Saját szakmájukat nem ismerve, a büntetés végrehajtására és az individualizáczió nagy eszméjének borderejót fel nem ismerve, egyszerű, praktikus felfogással, de a legeltérőbb módon hajtják végre a büntetéseket. Az elítélt elítéltetése perczétől kezdve teljesen el van vonva a gondoskodni hivatott igazságügyi kormányzat ellenőrzése alól, hogy vájjon a büntető törvénykönyvben lefektetett elvek kellőleg érvényesíttetnek-e, az individualizáczió kellően keresztűlvitetik-e. A vasfegyelem, melylye! egyes fegyházigazgatók dicsekesznek, s melyről vajmi gyakran nagyon szomorú hírek érkeznek a külvilágba, nem elegendő arra, hogy a büntetést szenvedőkből új, becsületes tagokat neveljen a társadalomnak. Úgy vagyunk pedig vele, a mint Psik kép6