Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-69

34 69. országos ülés 1897. márezius 12-én, pénteken. úr úgy tervezné — mert hiszen ezen tervezet, mondom, egészben nyilvánosságra nem jutott — az esküdtszékek felállítását, hogy azok nem a népképviseleti, a parlamentáris rendszernek megfelelőleg és azt igazságügyi irányban is, mintegy kiegészítve, tehát a demokratikus kormányforma követelményének megfelelően fognak a törvényhatóságikörökből választani, hanem túlságos ingerencziát biztosított a t. miniszter úr az esküdtszékek kinevezésénél a bírói karnak, vagyis azon testület tagjainak, mely pedig csak mellérendelt szerepre van hivatva az esküdtek bíráskodása mellett. Különösen nagy aggodalmat okoz, a mi most már el van terjedve és hivatalos oldalról czáfolatot nem nyert, hogy a t. miniszter úr a hatásköri törvénynyel a sajtószabadságot a maga lényegében és egy igen komoly pontjában korlátozni akarja. Az a hír van elterjedve, hogy a t. miniszter úr akkor, midőn az esküdtszékek hatáskörét a közönséges bűntetteknek nagyobb körére akarja kiterjeszteni, akkor az 1848:XVI1I. törvénynyel biztosított sajtószabadságnak azon lényegét, hogy nyomtatvány útján elkövetett minden büntetendő cselekmény esküdtszék által bírálandó el, korlátozni akarja abban az irányban, hogy a magánegyének ellen elkövetett becsületsértést ki akarja venni az esküdtszéki bíráskodás alól és a közönséges bírósághoz akarja ezt a bíráskodást utalni. Én, t. ház, tökéletesen jogosultnak, tökéletesen helyesnek tartom azt a felháborodást, a mely különösen a sajtó munkásai körében és azok körében, a kik közszabadságaink iránt érzékenyek, már előre is kiséri az igazságügyi kormánynak kísérletét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Csodálatos dolog, hogy épen ma, midőn már egy félszázadnál több idő telt el a 48-iki időktől, mikor a mi társadalmi életünk sokkal komplikáltabb, mint akkor volt; midőn a közéletben való szereplés sokkal több egyént von be a nyilvános működés köreibe, és midőn a közhivatalnoktol eltekintve is, az embereknek sokkal nagyobb száma az, kik ha nem is mint közhivatalnokok, de mindenesetre a közéletben, a társadalomban, a parlamentben, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál oly állást foglalnak el, hogy joggal vehetők nyilvános bírálat alá, midőn tehát ezen komplikált társadalom sokkal nagyobb feladatokat ró a sajtóra és sokkal inkább van hivatva a bírálatra a sajtó az egyének számos sorozata ellen, a kik nem közhivatalnokok, de oem is tekinthetők többé egészen magánegyéneknek, hogy épen akkor gondol az igen t. igazságügyminiszter úr arra, hogy békóba verje a sajtó jogos követeléseit, és hogy épen ezen deliktumokat elvonja az esküdtszéki bíráskodás alól. Épen azért hozom fel ezeket, t. ház, mert én azt hiszem, hogy addig, míg a törvényjavaslat benyújtva nincsen, módjában van az igazságügyminiszter úrnak ezen javítani és a közóhajoknak s a közszabadságnak megfelelőleg azt átalakítani. Én csak azt a kérdést vetem fel a t. miniszter úr előtt, vájjon, ha ő abban a véleményben van, hogy a legkisebb közhivatalnok ellen elkövetett rágalmazást és becsületsértést is az esküdtszékhez utalja, mi vezeti őt ebben a felfogásában? Bizonyosan az, hogy ime egy közhivatalnok ellen, a hol a valódiság bizonyítása is meg van engedve, tehát a birálat tárgyikig is teljesen jogos, ebben az esetben a sajtó helyesen fogja fel hivatását, ha ezen egyének ellen a bírálatnak legmesszebb menő eszközeit alkalmazza. Már most azt kérdem, hogy például egy országgyűlési képviselőnek cselekedetei, tettei, azoknak a közéletben való magatartása, a kik a törvényhozásnak tagjai, de azért nem közhivatalnokok, nem segédjegyzők, csak országgyűlési képviselők, vájjon ezeknek ténykedése és működése nem olyan-e, hogy itt is a sajtónak olyan szabad bírálatot kell hagyni, hogy ezen bírálat ne a törvénynek száraz, rideg betűi szerint bíráltassék el, hanem, hogy az ilyen bírálatot is független és szabad polgárok benső meggyőződésük és a törvényes bizonyítási eljárásból merített felfogások szerint alkalmazhassák? Azt kérdem még a t. miniszter úrtól, vájjon a napról-napra szaporodó közvállalatok, bankok, pénzintézetek, a melyek a nagy közönség összes rétegeinek vagyonkezelőit képezik, tehát közvagyont kezelnek, a nélkül, hogy közhivatalnok számba mennének, — igazgatók, felügyelőbizottsági tagok, a kikre a kereskedelmi törvény súlyos felelősségi szakaszokat állít fel, vájjon ezekkel szemben nem jogos-e a bírálat épúgy, mint egy kis közhivatalnokkal szemben? Vájjon azok már most magánegyének számába mennek, vagy nem ? Pedig azon felfogás szerint, a melyet a t. miniszter űr tanúsít az ő javaslatában, ezekkel szemben a sajtónak a bírálata és felfogása bilincsekhez volna kötve. Itt van, t. ház, a büntető törvény, mely azt mondja, hogy a valódiságnak a bizonyítása büntetlenséget eredményez a sértő részére. De hogy áll a dolog? Épen a magánegyének ellen elkövetett becsületsértés van reáutalva az esküdtszéki bíráskodásra, ha az sajtó útján, tehát a nyilvános ellenőrzéste utalt tényezők útján követtetik el. Miért? Az igen tisztelt miniszter úr igen jól tudja, hogy a büntető törvénykönyvnek idevonatkozó szakaszai úgy intézkednek, hogy a magänegyéneknél már nem engedik meg a valódiság bizonyítását, csupán az eset-