Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.
Ülésnapok - 1896-86
320 86. országos ülés 1897. április 6-án, kedden. donképen nem válasz, mert sernmitsem mondott vele, sajnálattal bár, de ezt nem vehetem tudomásul. Ennyit tartottam kötelességszerűnek megjegyezni a miniszterelnök úr válaszára (Helyeslés halfelöl.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Méltóztassék nekem, a ház még néhány szót megengedni. (Halljuk! Halljuk') A képviselő úrnak tökéletesen igaza van, hogy a szerb nemzetiség a hazához való ragaszkodás, hazafiság és megbízhatóság tekintetében olyan múlttal bír, — szólok az utolsó harmincz évről, az alkotmányos időről — a mely ellen kifogást tenni nem lehet, a melyre való tekintettel kétségkívül igaza van a képviselő úrnak, hogy vele, úgymint nemzetiséggel, vagy mondjuk egyházzal szemben, —- hiszen mondhatom így, mert ugyanaz, — nincs indokolva a bizalmatlanság. De, t ház, egész őszintén és nyíltan akarom momlani: abból, hogy az 1868: IX. törvényczikk alapján a román keleti egyháznak autonómiája úgy rendeztetett, a hogy én azt nem helyeslem, a magyar állam szempontjából megengedhetőnek nem tartom, nem következik az, hogy ugyanazon szabályozást léptessük életbe és engedélyezzük a szerbekre nézve, (Helyeslés jobbfelől.) mert habár politikai tekintetben minden bíráláson felül tartom a szerbeket, hazafiság és megbízhatóság tekintetében semmi kifogásom nincs, nem tartom indokoltnak, hogy egy elkövetett hibát, melyet elkövettek az akkori időben, (Helyeslés jobbfelől.) harmincz évvel ezelőtt, a görög-keleti román egyházzal szemben, most elkövessünk a szerb egyházzal szemben. (Helyeslés jobbfelől) Ezt, t. ház, egész őszintén és nyíltan mondom, minden vonatkozás és czélzatosság nélkül, még a románokra nézve is, de tényleg így van. És egy elkövetett hiba nem vonja maga után azt, hogy csak az egyenlőségre való tekintettel másodszor is elkövessük. (Helyeslés jobbfelől.) A mi a képviselő úrnak másik megjegyzését illeti, hogy a nehézség, az ellentét mindig abban van, hogy a főfelügyeleti jog az államnak, illetőleg a felséges úrnak miként biztosíttassék, abban is igaza, vau. De, t. ház, azt a statútumok keretén kell megállapítani, hogy hol végződik az autonómia és hol kezdődik azon felügyeleti jog, mely az állam kormányát és a felséges urat megilleti. T. ház! Beismerem, hogy ezen kérdésben vau nehézség, de igen fogom sajnálni, ha megoldatlanul marad e kérdés azért, mert ezen kérdésben megállapodásra jutni nem tuduánk. Különben a jelenlegi állapotokat illetőleg, t. ház, méltóztassanak tudomásul venni: az alap, a declaratorium illyrieumot, a melyen szorosan véve az egész szerb egyházi szervezet alapszik, s melynek fentárása, illetőleg szem elölt tartása ma nekünk is kötelező s mely szorosan véve kell hogy alapját képezze a jövő szervezetnek is. Nem kívánok most többet mondani, t, ház, különben az, a mit mondtam, elég. Kérem válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Felteszem a kérdést. Miután a kérdés megosztását se akisem kívánja, egészében teszem fel. Tudomásul veszi-e a ház az iuterpelláczióra adóit feleletét a miniszterelnök úrnak, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik tudomásul veszik, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség. A ház tudomásul vette. Következik Molnár János képviselő úr interpellácziója. Molnár János: T. képviselőház! 1895. október elseje, vagyis azon szerencsétlen határnap előtt, ä a midőn az úgynevezett polgári házasság hazánkban hatályba lépett, (Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) Magyarországon az állam is csak azon szövetséget tartotta érvényes házasságnak, a melyet a felek saját hitelveik szerint vallásos szertaitással kötöttek. Néhány évvel ezelőtt azonban bizonyos körök és egyének megunván, vagy meggyűlölvén ezen vallásos házasságot, mind az országban, mind a sajtóban, mind a közéletben nagy agitácziót kezdettek kifejteni az iránt, hogy azon vallásos házasság, a melyet egyedül ismert érvényesnek akkor az állam, az állam törvénykönyvéből kiiktattassék és helyette az úgynevezett polgáii házasság beiktattassék. Akkor, midőn ezen agitáczió folyt még a legtüzesebb napokban is, senkinek sem jutott eszébe, hogy azokat, a kik ezen agitácziót a polgári házasság mellett s a vallásos házasság ellen folytatták, azzal vádolja, hogy ők a »házasság jogi intézménye« ellen agitálnának, és hogy így reájuk volna alkalmazandó a büntető törvénykönyv 172. íjának 2. pontja. Nagyon helyesen, nézetem szerint is, és természetesen, mivel az illetők akkor, midőn a polgári házasság mellett agitáltak, — általában szólva, — nem . »a házasságjogi intézmények« ellen küzdöttek; nem a szocziáldemokraták ideálját, tudniillik a szabad szerelmet akarták proklamálni, hanem csak a házasságkötés formáját laiczizálni. De míg ezt azon illető körök és személyek örömmel nézték addig azok, a kik a vallásos házasságnak voltak és maradtak is hívei, mély aggodalommal kezdtek eltelni az iránt, hogy majd akkor, a mikor fordul a koczka, ha majd találkoznak egyesek, sőt testületek is, a kik, és a melyek ép az úgynevezett polgári házasságot akarják,
