Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-78

78. országos ülés 1897. márczhis 24-én, szerdán. 199 pótban megelőzve mindent, bizonyos hangalatkeltés czéljából nyilatkozott a t. miniszterelnök úr, mert várható az ügyeknek további fejleménye, a mint hogy ez idő szerint a képviselőháznak három igen előkelő és tiszteletreméltó tagja magával és lényének benső tudatával, (Nagy zaj.) állásával, értesülésünk szerint, számot vetélt. Ez jelent valamit, daczára, hogy egészen magán dolog, egészen privát ügy és a magánjellemhez tartozik. De köteles voltam ezt felemlíteni, hogy ezzel akarta a miniszterelnök úr nem egészen helyes alapon igazolni az ő magánnézetének közzétételét. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Nem igazolok semmit a képviselő úrral szemben! (Helyeslés jóhbfelöl. Zaj.) Városy Gyula: Ehhez joga nem volt, joga lett volna most a hallgatás. Nem veszem válaszát tudomásul. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Felteszem a kérdést: tudomásul veszi-e a ház a miniszterelnök úr feleletét: igen, vagy nem ? (Igen ! Nem!) Kérem azokat, a kik tudomásul veszik, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség; a ház tudomásul vette. Következik Molnár János képviselő úr interpellácziója. (Halljuk! Halljuk! Hosszantartó, nagy zaj. Elnök csenget.) Molnár János: T. ház!... (Halljuk! Halljuk !) Elnök (csenget): Csendet kérek! Molnár János: T. ház! Kuttin községében Vriibel született Magyerics Ilona nevű anyának egy Mária nevű három éves leánygyermeke halt meg és pedig difteritiszben (Zaj. Elnök csenget.) és annak halottkémlapját megkapván az anya, folyó évi márczius hó í-én elment az illető anyakönyvvezetőhöz, Geller Győzőhöz. Az anyakönyvvezető, bizonyosan azon magas műveltségénél fogva, a melyet az anyakönyvvezetőknek Gajári Ödön a minap vindikált, rátámadt a szegény asszonyra, hogyan mer ő odajönni az ő házába, midőn gyermeke difteritiszben halt meg; talán bizony azt kívánja, hogy az ő gyermekei is megkapják? S az asszonyt nemcsak hogy elutasította a nélkül, hogy csak hozzá is nyúlt volna a halottkémlaphoz, hanem még azt is meghagyta neki 200 forint, azaz kétszáz forint bírság terhe alatt, hogy ki ne merjen a házából lépni, se pedig oda senkit be ne ereszszen, Az anya elment, de alig ért haza, megjelent a házban a bíró és a kisbíró és követelték, hogy a gyermeket úgy, a mint van, azonnal a temetőbe vigyék, és csak épen annak következtében, hogy a koporsót akkor épen véletlenül elhozta az asztalos, történhetett, hogy a gyermeket a koporsóba tehették és nem talán rongyokban vitték a temetőbe. A szülők megszomorodottan követték a gyermeket a temető halottas házába és azt hitték, hogy majd másnap, a mikor az engedély meglesz reá, vagy midőn a halottkém kitűzi a temetés idejét és óráját, a gyermek, úgy mint keresztényhez illik, a plébános által el fog temettetni. De nagy volt a csodálkozásuk, midőn alig hogy kiléptek a halottasházból, a bíróval és a kisbíróval találkoztak, a kik a sírásót hozták magukkal, és noha könyörögtek és rimánkodtak a szülők, kérleihetlentíl azonnal sírba tették és elhantolták a gyermeket a nélkül, hogy a szülők kérését teljesítették volna, vagyis hogy a paphoz mehettek volna, hogy egyházi szertartós mellett temessék el a gyermeket. Mivel, t. ház, én száz és száz temetésnél hivatásomnál fogva jelenlévén, mindig azt láttam és tapasztaltam, hogy a szülők mindenkor nagy szeretettel, de kivált halálozás alkalmával és legkivált egyetlenegy gyermekük elhalálozásakor a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és kegyelettel viseltetnek gyermekük iránt, s így az az eljárás, melyet jeleztem volt, mélyen sebezte azon szülők szivét; mivel továbbá azt hiszem, a t. belügyminiszter úr is elismeri, hogy Magyarországon még nincs elkobozva a keresztény anyaszentegyháznak az a joga, hogy gyermekeit rendes szertartás szerint eltemethesse; mivel végül azt hiszem, hogy a polgári tisztviselőknek nem az a hivatásuk, hogy a népet az ő vallásos meggyőződésében és hitében megbot ránkoztassák : ennélfogva bátor vagyok a következő interpellácziót intézni a t, belügyminiszter úrhoz (olvassa): »Nyitramegye Kuttin községében Vrabel született Magyarevics Ilona három éves Mária nevű leánya folyó évi márczius 1-én difteritiszben meghalt. A községi anyakönyvvezető Geller Győző a halálesetet nála kötelességszerűen bejelentő anyát durva módon megtámadta, hogy mikép merészel az ő házába belépni, midőn gyermeke ragályos betegségben halt meg a «, halottkém-lapot kezébe sem véve, hazakergette az anyát, reáparancsolván, hogy lakásából se merjen kimozdulni. Miután a kis halottat rögtön kiszállították a temető halottas kamrájába, azt onnan el is temették azonnal, noha a szülők könyörögtek, hogy legalább egyházi szertartás szerint helyezhessék gyermeküket sírba. Ezt a községi bíró és kisbíró mint mondották, felsőbb utasítás folytán hiúsították meg azáltal, hogy a sírásóval a koporsót rögtön a sírba tétették és pogány módon elföldelték. Tisztelettel kérdem a t. belügyminiszter urat: 1. Helyesíi-e, hogy, midőn az egészségügyi