Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-77

17, országos ülés 1897. márczlns 28-án, kedden. \g\ ezen kérdésekre mérvadók voltak, részint elavultak, részint pedig igen hiányosak, a mint ez már a bizottság jelentésében is kitüntetve van. Ezen források voltak egyrészt az ediktum, a melyet Mária Terézia adott ki, másrészről a szokásjog alapján a Code de eommerce könyve. Az egyik, mint méltóztatnak tudni, csakis a közjogi részét szabályozza az itt fenforgó kérdéseknek, a másik pedig több ízben, Francziaországban is novelláris úton módosítást nyert. Midőn tehát a tengeri kereskedelmi hajózásra vonatkozó legszükségesebb intézkedéseket a törvény szabályozni czélozza, még pedig czélozza szabályozni a modern hajózási követelményeknek megfelelőleg, époly fontos, mint szükséges hiányt kívánt pótolni. Bármilyen égető hiányt pótoljon is azonban a törvényjavaslat, még sem képez az egy egységes és szerves egészet, különösen pedig a tengeri magánjogra vonatkozó nagy és fontos anyagot cs^k annyiban érinti, a mennyiben az a hajólegénység szolgálati viszonyaira vonatkozik. Különösen ki nem terjed a törvényjavaslat azon, a hajólegénységre is felette fontos kérdésre, vájjon a hajótulajdonos csakis a hajóval és a rakománynyal, vagyis az úgynevezett fortune de mer-rel felelős-e az elvállalt kötelezettségekért, vagy pedig egyéb vagyonával is, tudniillik a fortune de terre-rel is? Nem tudjuk továbbá, hogy az esetre, ha a hajótulajdonos hajóját, rakományát odahagyja, feláldozza, abandirozza, ez esetben menekül-e az útnak indult hajóért minden más felelősségtől, vagy pedig még személyesen vagyonával is tartozik ezért felelősséggel. Ezek a kérdések annál fontosabbak, mert épen ezekre vonatkozólag a Code de eommerce, mely nálunk a szokásjog jellegével bír, 1841-ben módosítva lett és azért csak köszönettel tartozunk a t. kereskedelmi miniszter úrnak, a ki úgy a közgazdasági, mint az igazságügyi bizottságban kijelentette, hogy az egész általános magánjogra vonatkozó kodifikáczió az előkészítés stádiumában van, és hogy az előadási tervezet már szakértői kezek között forog. A törvényjavaslat a tengeri igazgatásra vonatkozó szabályokból kiindulva a hajólegénységre vonatkozó szolgálati, fegyelmi büntető intézkedéseket tartalmaz, ezenfelül pedig fontos filantropikus intézkedésnek is helyt enged, a mennyiben V. fejezetében ínséges hajósoknak hazaszállítását köteíezőleg kimondja. A mi ezen intézkedések jellegét illeti, kiemelendő, hogy a javaslat iparkodik ott, a hol azt a különleges magyar viszonyok megengedik, a nagy tengeri hajózással biró államok jogaihoz simulni. Énnek szükségessége szembeötlő, mert ha a kereskedelmi jog, mint olyan, a nemzetközi jog jellegével bir, úgy kétszeresen bir azzal a tengeri jog, mert a tengeri kereskedelem a legkülönbözőbb nemzetek honosait összehozva, ennek folytán e téren a jog bizonyos uniformitásának szüksége fenforog. Ezen tendencziát a legrégibb idő óta látjuk érvényesülni. Tudjuk, hogy a rómaiak idejében a »lex Rhodus« volt az akkori egész czivilizált világ általános tengeri joga; a középkorban a portugáli »consulato del mare« és a Wisby-féle tengeri jog, később, a XVI. század végén, a »Guidon de la mer«. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy különösen Angolországban propagált azon eszme, hogy a tengeri jognak általános nemzetközi jog jellege adassék, mindinkább tért hódít. Ezek azon rövid észrevételeim, melyeket e javaslatra tenni bátor voltam, és melyek után kérem, méltóztassék azt az igazságügyi bizottság szövegezésében elfogadni. (Helyeslés.) Elnök! Kivan valaki szólani általánosságban a törvényjavaslathoz? Senkisem kivan; felteszem a kérdést, elfogadja-e a háa a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? (Igen!) A ház elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Molnár Antal jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, az I. fejeset czímét, 1—4. §-ait, a II. fejezet czímét, 5 — 9. §-ait, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak; olvassa a 10. §-t), Lázár Árpád jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: T. ház! A 6— ií. §-ok lényegesen megváltoztatják az eddigi praxist, még pedig mondhatom, nem előnyösen. Az egész törvényjavaslatnak van egy óriási hibája: az, hogy tengerészeti viszonyainkat abszolúte s;em vette tekintetbe, s ha már külföldi törvényeket akart átültetni, nem azokat ültette át, melyek összeegyeztethetők a mi viszonyainkkal, például, az olaszokat, hanem szöröstől-bőröstől a németeket, a melyek nálunk nem alkalmazhatók. E szakaszok a hajótisztek minősítésére vonatkoznak; ezekkel akartak segíteni az eddigi bajon, hogy valaki minden iskolaképzettség nélkül lehetett hajóskapitány. Behozzák, hogy ma már tengerészkapitány!, vagy tiszti vizsgát csak az tehet le, a ki akadémiát végzett. Ez nagyon helyes. De más tekintetben rendkívül könnyűvé tették a praxist. Míg eddig egyik tiszti állástól a másikig két esztendő kellett, például a kadétnak, hogy hadnagy, a hadnagynak, hogy kapitány lehessen; most ez az idő a lehető legkurtábbra van szabva. Ez elmegy az abszurdumig. Ilyen például a kis vagy nagy parthajózású tisztek minősítése. A törvény azáltal akart ezeknek előnyt biztosítani, hogy ezeket elnevezi kapitányoknak, holott sem képzettségük, sem társadalmi állásuknál fogva nem igényelhetik, hogy a kapitányokkal egy rangba helyez-