Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

68. országos ülés 1897. márczius 11-én, csütörtökön. •:. 1 lióra rúg. Ez igen sok, ennek mindenesetre kevesbednie kell. De hogy intézkedni tudjunk, hogy megkevesbítsük, arra nézve meg kell keresni, hogy miben rejlik ennek a forrása s csak akkor tudjuk az orvosszert megtalálni. En nem a mi népünk perlekedési betegségében találom azokat, hanem igenis abban, hogy igazságügyi intézményeink még teljesen kiépítve nincsenek. Ha életbe lép a bűnvádi perrendtartás, ha meglesz az általános perrendtartás és a mi a fő, ha meg fogjuk alkotni az általános polgári törvénykönyvet, a melyben egyes követelésekre nézve meg lesznek állapítva a rövidebb elévülési határidők, meg lesz határozva egynémely követelésre nézve az érvényesítés feltétele tüzetesen, akkor ez az állapot mindenesetre javulni fog. (Úgy van! jobbfelől.) Hanem van a dolognak még egy igen nevezetes oka, s ez abban rejlik, hogy az országban igen nagy az ügyvédek száma. Az ügyvédek nagy számának a következtében inkonveniencziák állanak be és méltóztassanak elhinni, hogy az ügyek nagy részét ezek az inkonveniencziák szülik. (Úgy van! jobbfelöl) Törekedni fogunk tehát arra, hogy ezeken az állapotokon segítve legyen és akkor az a nagy ügyforgalom meg fog szűnni és nem lesz egyéb, miirt csak a természetes fejlődés folytán szükséges szaporodás. Azokat az orvosszereket, a miket t. barátom ajánl, részemről el nem fogadhatom. Az okirati kényszer tnlajdonképen eliminálása volna a szóbeli szerződés kötésének a jogrendszerből. Én nem hiszem, hogy ha én egy ilyen értelmű javaslattal jönnék a házba, itt az ő szavazatán kivtíl mégtöbbeterreazintézkedésremegkaphatnék. (Úgy van!) Én különben általában mindennemű kényszernek ellene vagyok; egyetlenegy kényszer van, a mit különösen telekkönyvi állapotaink érdekében megvalósítani szeretnék, és ez a közjegyzői kényszer; de evvel sem merek a törvényhozás elé jönni, mert jól tudom, hogy a hányszor ez a kérdés fölmerült, a túlnyomó nagy többségnél is mindig ellenszenvre talált. Polónyi Géza: Nagyon helyesen! Erdély Sándor igazságiigyminiszter: A második orvosszer, a mit. ajánl, a békéltetési eljárás, (Halljuk !) a melylyel itt Magyarországon egyáltalában nem boldogulhatunk. (Halljuk!) Egyik oka ennek talán épen az, a mit említettem, hogy ha az illető fél szuggerálva van, hogy meg fogja nyerni a perét, nincs arra eset, akármilyen szomszédhoz, akármilyen tekintélyes férfiúhoz küldjük, hogy a kiegyezésre ' ráálljon. Tettünk mi már kísérleteket e téren. Volt már békebíránk, a kinek ugyan más hatásköre is volt, és nem egészen olyan, mint a hogyan a t. képviselő úr említette, de mégis módja let volna a vitás kérdések kiegyenlítésébe befolyi alig egy pár év múlva, csenevészlét után elfonnyadt, nem lett belőle semmi. A fizetési meghagyásokról Szóló törvényben is szabályozva van egy egyezségi eljárás; ezzel is két évi fennállása után azt a tapasztalatot tettem, (Halljuk!) hogy míg az előző évben 150 — 160 000 esetben vétetett igénybe, a múlt évben már ezen esetek száma 40 ezerrel apadt. Életrevalóság tehát ebben'az intézményben sínes, legalább itt Magyarországon meghonosítható nehezen lesz. A harmadikra nézve, a mit felhoz, nem is értem, hogy tulajdonképen ezt is abból a szempontból gondolja-e, (Halljuk! Halljuk!) hogy az ügyforgalom kevesbbíttessék, értem tudniillik a sürgősségi eljárást. Ennek ezélszerűsége tekintetében én képviselőtársammal inkább egyetértek, nem abból a Szempontból azonban, hogy ez által az ügyek és az ügyszám kevesbbednék, mert; hiszen ezáltal tulaj donképen az ügyszám szaporodni fog, miután ideiglenes intézkedést kell tenni és akkor következik a végleges eljárás \ az a mi ma is fönnáll. Ezek azon nevezetesebb pontok, a melyekre a t. képviselő úrnak válaszolni óhajtottam. Neumann Ármin t. képviselő úrnak azon eszméje tekintetében, a mely a vizsgálóbiróságokra vonatkozik, miután a vizsgálóbírói intézmény itt Magyarországon mindössze három-négy éve van érvényben és igen szép sikereket mutat fel, — én nem idegenkedhetem attól, hogy mindazt, a mit ezen intézmény gyarapítására és helyesnek találok, igénybe vegyem és megvalósítsam. A katonai büntető perrendtartásra vonatkozólag általa fölhozottakra, melyekre részben már előbb válaszoltam, itt még csak azt kívánom kijelenteni, hogy ezen törvény megalkotása, folyamatban van és remélem, hogy annyi idő alatt, a mennyi ily nagy, szervea Törvény elkészítésére szükséges, oly helyzetbe jutunk, hogy a törvényhozás azzal foglalkozhatni fog. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Ezen törvénynek is alapelvei: a vádelv-, a nyilvánosságés a védelmen fognak nyugodni. Áttérek az igazságügyi adminisztráczió mai állapotának általánosságban való rövid jelzésére. (Halljuk! Halljuk!) Általánosságban konstatálhatom Magyarország igazságügyének egész területén a fejlődésnek, az egészséges alakulásnak el nem vitatható nyomai napról-napra mindjobban (Úgy van.' van, a jobbkidomborodnak. oldalon.) Ha össze méltóztatnak hasonlítani igazságügyünk mai állapotát a csak 10—15 év előtti állapotokkal, mindenki tapasztalni fogja, hogy az idő rövidsége és a rendelkezésünkre álló eszközök szerénysége arányában a haladás valóban örvendeni^ ÍWÍ/ í^# vara /a /o&Wefofow.) Evek hosszú át az állam nem volt abban a helyzetben