Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-75

75. országos Illés 1897. márczlus 20-án, szombaton. 169 a szélső baloldalon; Nem fogadjuk el!) Kérem azokat a képviselő urakat, a kik a mentelmi bizottság jelentését elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik!) A többség a mentelmi bizottság jelentését fogadja el. Következik a képviselőház mentelmi bizott­ságának a jelentése (írom. 120) párviadal vét­ségével vádolt Holló Lajos és Légrády Károly országgyűlési képviselő urak mentelmi ügyében. Az előadó urakat illeti a szó. Schmidt Gyula előadó: T. ház! 1896. november 30-án Budapesten dr. Holló Lajos és Légrády Károly országgyűlési képviselő urak párbajt vívtak és ezen párbajból kifolyólag az illetékes budapesti büntető törvényszék mindkét képviselő űr mentelmi jogának a felfüggesztését kérelmezi. Az ügyész indítványára e párbaj kö­vetkeztében a btínvjzsgálat megindíttatván, a két képviselő úr kivételével ki lettek hallgatva úgy az ezen párbajnál közreműködött segédek, valamint az orvosok is és ezeknek egybehangzó vallomása szerint — részletesen előadva a köz­ben játszó körülményeket — a párbaj csakugyan elkövettetett. Miután a párbaj oly vétséget ké­pez, mely büntetésre méltó; miután a beterjesz­tett bűnvizsgálati iratok annak elkövetését be­igazolták és zaklatás esete fenn nem forog: a mentelmi bizottság azon javaslatot terjeszti a t. képviselőház elé, hogy mindkét képviselő úrral szemben a mentelmi jog felfüggesztését elhatá­rozni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Kivan valaki a tárgyhoz hozzá­szólni ? Ha senkisem kivan, a vitát bezárom és felteszem a kérdést: méltóztatnak-e a bizottság jelentését elfogadni? Igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a bizottság jelentését elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik!) A ház többsége a bi­zottság jelentését magáévá teszi. Következik a képviselőház mentelmi bizott­ságának jelentése (írom. 121) párviadal vétségé­vel vádolt Kossuth Ferencz, Komjáthy Béla és Hentaller Lajos képviselő urak mentelmi ügyében. Schmidt Gyula előadó: T. ház! 1896. november 7-én itt Budapesten Ugron Gábor és Kossuth Ferencz urak között párbaj volt, a melynél Kossuth Ferencz képviselő úr részéről mint segédek közreműködtek Komjáthy Béla és Hentaller Lajos képviselő urak. Ezen párbajból kifolyólag az ügyész indítványa következtében a budapesti büntető törvényszék a vizsgálatot megindította és ki lett hallgatva az egyik pár­bajozó fél, Ugron Gábor, valamint a párbajnál jelen volt segédei Ugron Gábornak és az orvo­sok. Ezeknek egybehangzó vallomása alapján a párbaj ténye beigazoltatott. De beigazoltatott egyszersmind az, hogy a párbajt megelőzőleg a segédek a békéltetést megkísértették, épen Kom­KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. V. KÖTET. játby képviselő úr volt ki a békéltetési eljárást megindította és végrehajtotta. Miután a párbaj ténye a kihallgatott tanuk és felek egybehangzó vallomása által beigazol­tatott, valamint beigazoltatott az is, hogy a segédek a felek kibékítését megkisérlették, jól­lehet Kossuth Ferencz képviselő úr személyesen megjelent a bizottság előtt és védekezésül azt hozta elő, hogy annyira indokolatlanul és oly alaptalanul lett megsértve Ugron Gábor úr által, hogy a fennálló társadalmi szokás értelmében erkölcsileg kényszerítve volt a párbajra való kihívásra, mindamellett, hogy e kijelentést sze­mélyesen megtette a bizottság előtt, az eddig követett gyakorlathoz híven, a melynél fogva a képviselőház rendszerint kiadja a párbajozó feleket, de tekintetbe véve a büntetörvénykönyv 300. §-át, a mely szerint, ha a párbajsegédek előzőleg megkísérlik a kibékítést, akkor nem esnek a büntető eljárás alá: ennek következté­ben van szerencsém a bizottság részéről azt a javaslatot előterjeszteni, hogy ez esetben Kossuth Ferencz képviselő úr mentelmi jogát felfüggesz­teni méltóztassék, azonban Komjáthy Béla és Hentaller Lajos képviselő urak mentelmi jogát, a kik mint segédek működtek közre, ne mél­tóztassék felfüggeszteni. Ajánlom a bizottság véleményét elfogadásra. Elnök: Kivan valaki a tárgyhoz hozzá­szólani? Molnár János: A házszabályokhoz kívá­nok szólani. (Halljuk! Halljuk!) Miután épen most 66 képviselő urat számláltam össze a ház­ban, a házszabályok szerint a ház nem hatá­rozatképes. Kérem a t. elnök urat, méltóztassék konetatáltatni, vájjon határozatképes számban vannak-e jelen a ház tágjai ? Elnök: Ha valaki ily irányban felszólal, meg kell számlálni a ház jelenlenlevő tagjait. (A jegyzők megszámlálják a jelenlevő képviselőket.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyöket elfoglalni. Következik a megszámlálás. (Megtörténik.) Miután a jegyzők számlálása szerint tényleg nincs jelen száz tag, a házszabályok 208. §-át fogom alkalmazni, mely szerint (olvassa): »Ha a ház tagjai kellő számmal nem jelentek meg a ezért ülés nem tartathatik vagy határozat nem hozathatik, az elnök az ülést bizonyos időre, mely félóránál hosszabb nem lehet, felfüggeszti.« Az ülést tehát egy felórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tárgyalást. A tárgyalás ott maradt el, hogy az előadó úr Kossuth Ferencz, Komjáthy Béla és Hentaller Lajos képviselő 22

Next

/
Thumbnails
Contents