Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.
Ülésnapok - 1896-73
73. országos ülés 189 7. n viselő úr állítja. De én azt hiszem, hogy ez a költségvetés és a pénzügyi tárcza tiszta áttekinthetőségének nem hátrányára, hanem határozott előnyére válik. Mindazokat az elemeket, a melyek szoros összeköttetésben a pénzügyi adtninisztráczióval nem állanak, okvetlenül ki kell küszöbölni a pénzügyi táreza keretéből, ha tiszta képet akarunk nyerni annak eredményéről. A közösügyi költségek, a melyek legnagyobbrészt hadügyi kiadásokból, régzbea pedig külügyi kiadásokból állanak, semmiféle összefüggésben a pénzügyi adminisztráczióval nincsenek. És ha ezeket mégis be akarjuk illeszteni a pénzügyi tárcza költségvetésébe, épen olyan joggal lehetne követelni, hogy például a honvédelmi kiadások is bevétessenek a pénzügyi költségvetésbe. Azt hiszem, hogy ez senkinek eszébe nem jut. (Helyeslés.) A mi pedig az államadósságokat illeti, azok némi tekintetben szorosabb Összeköttetésben állnak a pénzügyi kezeléssel, de tulajdouképen mindenki előtt ismeretes, hogy az államadósságok legnagyobb része nem a pénzügyi tárcza érdekében kontraháltatott, hanem más idegen tárczák érdekében. Azoknak kezelésére, miután pénzbevételekről és kiadásokról van szó, kétségkívül a pénzügyminisztérium ügyköréhez kell, hogy tartozzék, de kétségbe vonom, hogy helyesebb volna a pénzügyi tárcza keretében mutatni ki, mert kétségtelenül ezáltal olyan idegen elemek vegyíttetnének a pénzügyi adminisztráezió körébe, melyek oda nem tartoznak. Azt hiszem, ennek megfontolása okozta, hogy ezelőtt körülbelül 30 évvel ily alapon osztattak be a költségvetések. De bármi lett legyen e beosztás oka, konstatálhatom, hogy felfogásom szerint ez helyes. Egyébiránt legközelebb fog a t. ház elé terjesztetni az állami számvitel szabályozásáról szóló törvényjavaslat, mely egyszersmind foglalkozni fog a költségvetés beosztásával is. Akkor helye és ideje lesz annak, hogy a képviselő urak e tekintetben nézeteiket érvényesítsék. A képviselő úr érdemleges kifogását abban fejezte ki, hogy nálunk sohasem az a kérdés, hogy mennyit bir az ország költeni, hanem az, hogy mennyit kell költekeznünk. Elismerem, hogy a helyes magángazdálkodásnak főszabálya, hogy a kiadások alkalmazkodjanak a bevételekhez ; de kénytelen vagyok tagadni, hogy ezt az államháztartásban is minden körülmények közt érvényesíteni lehetne, mert lehetnek és vannak az állam életében oly időszakok, a midőn a magasabb szempontok kényszerítik az államot arra, hogy oly kiadásokat is tegyen, melyeket normális viszonyok között nem tenne, és túímenjen azon a határon, melyet a bevételek természetes forrásai eléje szabnak. De nem is egészen érthető ez a szentre -CZÍUB 18-án, csütörtSkSn, {33 hányás ma, midőn tényleg a szerint járunk el, a mint a t. képviselő úr helyesnek tartja. Ha évek előtt hangoztattatott volna ez a szemrehányás, midőn defiezittel gazdálkodott az állam, lett volna értelme, de ma, midőn köztudomás szerint nincs deficzit, midőn minden évben a zárszámadás jelentékeny többletekkel és megtakarításokkal záródik, midőn a t. képviselő úr is örömmel konstatálja, hogy deficzit nincs, — bár az általános vita alatt még ez volt támadásának kiinduló pontja, — ma gondolom, a kormány ellen ezt a vádat emelni nem lehet. Egyébiránt a képviselő úr a pénzügyi politika rosszaságának bizonyítására hivatkozik először a kiadások óriási emelkedésére és összehasonlítja az 1868-iki és 1897-iki költségvetés kiadási tételeit. A t, képviselő úr bizonyításainál egyáltalán nagyon szeret óriási számokkal dolgozni. Ez az összehasonlítás mindenesetre még eklatánsabb lett volna, ha nem 30, hanem például 60 évi időközt vett volna fel. De ez az összehasonlítás sem alakilag, sem tartalmilag nem állja meg a bírálatot. Alakilag nem állja meg a bírálatot, mert köztudomású, hogy az 1868-iki költségvetés egy nettó alapra fektetett költségvetés volt, a mostani költségelőirányzatok pedig bruttó alapon vannak szerkesztve, úgy, hogy e két költségvetés egymás mellé állításából csak téves eredményre lehet jutni. De tartalmilag sem felel meg ez a bizonyítás a követelményeknek, mert hogy valamely állam sokat kolt-e vagy keveset, az mindig relatív alapon, a fenforgó viszonyok szerint ítélendő meg. Abszolút ítéletet e tekintetben mondani nem lehet. Kétséget nem szenved, hogy 1868 óta jelentékenyen emelkedtek állami kiadásaink, mert jelentékenyen fejlődött az állami élet. 1868 óta az állami funkcziók óriási mértékben növekedtek, mert nekünk évtizedek alatt évszázadok mulasztásait kellett pótolni. E tekintetben hivatkozhatom arra, hogy oly teendők, a melyeket azelőtt vagy senkisem, vagy a társadalom gondozott, bevonattak az állami tevékenység körébe. Méltóztassanak csak arra tekintettel lenni, hogy minő fejlődést vett 1868 óta például a honvédség ügye, minő fejlődést vett vasúthálózatunk, posta-, távirda-intézményünk, méltóztassék megtekinteni az igazságügyi intézmények, a kulturális intézmények fejlődését, ezek — azt hiszem — meg fogják magyarázni, hogy természetszerűen növekedniük kellett és pedig jelentékenyen növekedniök kellett az állami kiadásoknak. A kérdés csak az, vájjon nagyobb mértékben növekedtek-e az állami kiadások, mint a bevételek s e tekintetben a t. képvise'ő úr szintén te»z egy összehasonlítást, s itt már nem