Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

68. országos fllés 1891. márcsius 11-én, 08ttt5rt8k8n, 1 féle peinliche Halsgerichtsordnung képezi. Minél nagyobb az elismerés a bűnvádi per fejlődése iránt, annál súlyosabb a vád, a mely ezen elismerésben rejlik azon inhumánus és századunk gondolatvilágába bele nem illeszthető bűnügyi eljárás és büntető törvények ellen, melyekkel fegyver alatt álló ifjúságunk még ma is sújtatik. Midőn mi a bűnvádi perben teljes érvényt szerzünk a vád elvének, a szóbeliségnek és nyilvánosságnak, midőn a terheltnek és vádlottnak a legmesszebb menő védelmi jogot biztosítjuk, a bizonyítékok szabad méltánylásának érvényt szerzünk és az esküdtszéki intézményt széles alapokra fektetjük, más oldalon viszont azt kell látnunk, hogy fennáll hazánk területén oly igazságszolgáltatás, mely az inquizitórius elven nyugszik, a mely írásból, aktákból ítél, a nyilvánosságot kirekeszti, a vádlottat eajátképeni bírája elé sem bocsátja s tőle a védelem jogát elvonja. S midőn mi az anyagi jog terén egy európai szinvonalon álló, a modern tudomány parancsának megfelelő büntetőtörvénykönyv hatálya alatt állunk, sőt a gyakorlatban kitűnt szigorát novelláris úton enyhíteni iparkodunk, azt látjuk más oldalról, hogy népünk százezrének, egy a század elejétől eredő s inkább zsoldosokra, semmint polgári kötelezettséget teljesítő katonákból álló seregre alkalmazható törvény szerint osztják ki az igazságot, Hálásan kell megemlékeznem arrój, hogy maga a trónbeszéd is ráutalt erre az anomáliára, a mennyiben a katonai büntető eljárás reformját kilátásba helyezte. Mégis azt hiszem, nem fölösleges olyan felszólalás, a mely arra rámutat, hogy ez a reform széles néprétegeknek mily erős óhaját képezi. De nemcsak ennek kiemelésére, hanem azért térek reá e kérdésre, hogy röviden jelezzem azon szempontokat, a melyeknek szerény nézetem szerint e reform terén érvónyesíílniök kell. Fölösleges kiemelnem., t. ház, hogy a reformnak egyaránt ki kell terjednie úgy az anyagi, mint az alaki katonai büntető jogra. Mindkét irányban érvényesüloi kell a humánus és, liberális eszméknek, a melyek jogosultságát a legkiválóbb katonai irók is elismerték, és melyek részben bejutottak már több európai állam katonai szervezetébe, mint például a franczia, bajor s különösen Oroszország katonai büntető jogába. Csak részben mondom, mert én sokkal meszszebb menő reformokat kívánnék mint a minőket ezen törvények kifejezésre juttatnak. Abból kiindulva, hogy az általános védkötelezettség mellett a katona nem egyéb, mint fegyver alatt álló polgár, a ki midőn polgári köntösét az egyenruhával felcseréli, általános állampolgári kötelezettsége alól époiy kevéssé szabadul, mint más ugyancsak közérdekből a közigazgatás egyéb ágainál alkalmazott egyén; ebből kiindulva én a katonát csakis annyiban vonnám ki az általános polgári büntető jog hatálya alól, a mennyiben ezt a különleges katonai szolgálati viszonyok okvetlenül megkívánják. Különleges katonai büntetőtörvényt és büntető eljárást én léhát csakis ezen különös viszonyra kívánnék fektetni, itt is azon érvelésből kiindulva, hogy ilyen minőségű deliktumokra nézve a szakértő katona a leghivatottabb bíró. Ha azt kívánjuk, hogy polgárok fölött büntető ügyekben polgárokból összeállított esküdtek ítéljenek, úgy helyén levőnek kell tartanunk azt is, hogy katonai ügyeketérintő deliktumoknál az ítélkezés szintén judiciuin parium legyen. Semmikép sem tudok azonban megbarátkozni azon a feudális korból eredő dogmával, hogy a katona erkölcsileg más vagy talán magasabb lény mint a közönséges polgár, hogy egyenruhája öt egészen transzformálja, hogy szakítva egész múltjával, egy magasabb társadalmi osztálynak tagjává válik és ennélfogva minden ténye csakis katonai, illetve katonai szolgálati szempontból jön elbírálás alá. Én nem így fogom fel az általános védkötezetiséget. Akkor, midőn mi ifjúságunkat, intelligencziáukat beleviszszük a hadseregbe, nem akarunk státust a státusban alkotni, hanem a hadseregben is nemzetünket akarjuk képviselve látni, azt akarjuk, hogy ott a nemzet harezi kiképzését nyerje. Ily szempontból kiindulva pedig nem bírom felfogni, hogy például a katonai szolgálattal semmi összefüggésben nem álló közönséges lopás vagy közönséges csalás miatt részesülne más minősítésben, mint a minőt az általános polgári büntető törvénykönyv annak tulajdonít és miért volna az általános polgári büntető eljárás szabályai alól kivonva. Ezen felfogás már a katonai köröket is foglalkoztatta és részben a bajor katonai büntetőjogban utat is tört magának. Ugyanis már III. Frigyes Vilmos porosz király egy 1808-ban kelt kabineti rendeletével katonai tanácsadóihoz azon határozott kérdést intézte: » Vájjon nem lehetne-e a jövőben a katonai bíráskodást tisztán szolgálati ägyékre és szolgálati vétségekre szorítani?*. És a bajor katonai büntető eljárás világosan kimondja, hogy kompliezitási esetekben, vagyis ott, hol polgári és katonai személyek együttesen követnek el egy bűnös cselekményt, ott a katonai személy fölött is a polgári biró ítél, sőt a bajor gyakorlat igazolja, hogy ily esetekben a katonai hatóságok a polgáriaknak messzemenő koiiczessziókat tesznek.