Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-73

73. országos ülés 1897. márczius 18-áu, csütörtökön. J 23 a mi tényleges viszonyainknak; a nagy tőkét, a tőzsdét, a nagy iparvállalatokat ki lehetett ragadni az egész adórendszerből, ha a törvény­könyvet felnyitjuk, lapról-lapra meggyőződhetünk, hogy adómentességben, refakcziákban, adóelen­gedésekben részesíttetik: csak a földadónál nem lehet ezen eljárást követni. Ez ellentótben áll a t. pénzügyminiszter úr utómondatával is. A t. pénz­ügyminiszter úr ezt mondja: »Mert, t. ház, az adóztatásnak egyik legfőbb elve, hogy az adóz­tatás minden irányban arányos legyen. Ezt pedig csak úgy érjük el, ha egyoldalú intézkedések által el nem rontjuk azt az arányt, melynek lennie kell a különböző objektumok megadózta­tása közt.« Ezt a mai mezőgazdasági viszonyok tekin­tetében a mezőgazdaságra mondani nem lehet, mert tizenöt vagy húsz éven belííl, a mely idő alatt a kataszter elkészült, olyannyira megvál­toztak a viszonyok, hogy igazságos megadózta­tásról ma már szólani nem lehet. (Helyeslés bah felől.) Főelv az, hogy ott, a hol oly nagy vál­tozáson megy keresztül az adó, mint épen a földadónál, kell, hogy ha az igazságnak meg akarunk felelni, hogy az adótételt a jövedelem­nek megfelelőíeg szállítsuk alá. (Élénk helyeslés balfelöl.) És hogy ezen időpont elérkezett minálunk, ezt képes vagyok bebizonyítani ä t túloldalnak a földmívelésügyi vita alkalmával elhangzott beszédeiből is. Megszűnt az az idő, a midőn a túloldalról az ellenzék padjaira az a vád jött át, hogy az ellenzék, a mely azt állította, hogy a gazdaság fellendült, a melyet annyiszor han­goztatott, nem létezik valóságban, hogy mi egy nagy gazdasági válság előtt vagyunk, hogy ez ellenzéki rosszakaratból, viszketegségből és ten­dencziozitásból származik, A t. túloldalról hang­zott el az Adria-társaság igazgató tanácsának sorából, hogy hét nagy Gastor és Pollus" a fó­rumra lépett és panaszkodott, hogy minő nagy a válság, ezen segíteni kell. Rosenberg Gyula t. képviselő úr export-prémiummal akart ezen segíteni. Ha már azon állásponton vagyunk, hogy segíteni kell, mégsem helyeselném én a segélye­zés azon módját, a melyről mi meggyőződve nem vagyunk és a mely nagyon kérdéses, hogyha ezen segély nyujtatik, vájjon enyhíteni fog-e azok helyzetén, a kik ezt kívánják és joggal kívánják, tudniillik a földbirtokosokén Hanem sokkal közelebb áll az a vélemény, hogy ezáltal az amúgy is dédelgetett közvetítő kereskedelmen fog lendíteni, mert ha mi áldozatot akarunk hozni, 2, 3, 4, 5 milliót, sokkal egyszerűbb ezt a földadónál elengedni mint esportprémiumokra kiadni, miáltal biztos, hogy azokon lesz segítve, kiknek sorsán enyhíteni akarunk. T. ház! A földadó nálunk Magyarországon még egyéb specziális magyar viszonyoknál fogva is tűrhetetlen. Minálunk az a rendszer divik, hogy az állami adókat még súlyosabbá teszi az, hogy ezek után különféle községi pót­lékokat, megyei pótlékokat vetnek ki, úgy hogy ezek helyenkint megütik az állami adók magas­ságát, míg más helyeken felül is múlják. Ezen­kívül minálunk évek hosszú során át marha­vész, tüdőlob, sertésvész pusztítják az országot és fosztják meg a földmíves osztályt egyetlen biztos jövedelmétől, de van még egy más csapás, a mely csak minálunk létezik és ezen csapás sokkal rosszabb, mint bármely más elemi csapás: jégverés, tűz, árviz, — s ez a viczinalizmus és a vizszabályozás. Jaj annak a vidéknek, a mely egy viczinálís konezesszióval büszkélkedő kép­viselővel bir; jaj annak a vidéknek, a melyet egy vízszabályozási kormánybiztos boldogít. Ezekről lesz még alkalmam a pénzügyi tárcza keretén belül, a Rábaszabályozási költségek alkalmával beszélni. De, t. képviselőház, mi a földadó leszállí­tását sürgetjük azon viszonynál fogva, a melyben mi Ausztriával szemben vagyunk. (Halljuk! Halljuk!) A vámközösség szempontjából mi nekünk arra kell törekednünk, hogy az egyes termelő ágak versenyre keljenek, rosszabb auspicziumok alatt, rosszabb ^feltételek alatt, mint Ausztriában. És mit látunk? Azt látjuk,, hogy Ausztriában 22'7°/o-ot tesz ki azon földadó, a melyet a kataszteri tiszta jöve­delem után fizetnek. Ha ehhez hozzá vetjük azt a két millió adóelengedést, a melyben része­sítették az osztrák földbirtokos osztályt egy évtizeden keresztül, és a tavaly két és fél milliónyi adóleengedést, akkor körülbelül egy hatod részszel fizetnek kevesebbet, tehát a 22 # 7°/o-nak egy hatod részével száll alá náluk. A mi a kataszteri tiszta, jövedelemét illeti, minálunk ez 25­5°/o a kataszteri tiszta jövedelem után földadó, Ausztriában azt látjuk, hogy a pénzügyminiszter s a parlament segítettek a földbirtokos osztályon míg mi nálunk semmi sem történt. Ausztriában tettel enyhítettek a mezőgazdaságon, minálunk üres igeretekkel akarnak a mezőgazdasági válságon segíteni. T. képviselőház! Mi, a kik a kiegyezés­nek hívei vagyunk, mi, a kik a vámközösség­oek hívei vagyunk s a közjogi alapot elfogad­tuk, nagyon félünk attól, hogy ha a közgada­ság terén oly intézkedéseket nem léptetünk életbe, melyek a vámterületi közösség egyik fő elvének megfelelnek, hogy a monarchia mindkét részén egyenlő feltételek alatt kelhessenek versenyre a termelő ágak, egyenlő legyen az adómeg­terheltetés is, akkor azt vélem, hogy előkészít­jük a talajt azok számára, a kik a perszonál­16'

Next

/
Thumbnails
Contents