Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

iárcíiug 11-én, csBtSrtSiUn, g fi8. országos ülés 1897. m Ha már most ezzel szemben azt kérdezzük, vájjon azon elméleti és gyakorlati kiképzés, melyben a vizsgáló bíró ma részesül, eléggé qualifikálja-e fontos hivatására, a felelet nem egészen kielégítő. Elismeréssel kell itt ugyan megemlékeznem, hogy az 1891: XVII. törvényczikk felismervén a vizsgáló bíró hivatásának fontosságát, megváltoztatta az Í871: XXXI. törvény ezikk azon intézkedését, a mely szerint a vizsgálóbírót a törvényszéki elnök, még pedig rendesen a jegyzők sorából nevezte ki és e helyett az igazságügyi minisztert jogosítja fel vizsgálóbíró kirendelésére, a kirendelt bíró pedig csakis törvényszéki bíró lehet. Ámde elégséges-e a puszta bírói qualifikáezió arra, hogy valaki mint, vizsgáló bíró is hivatásának teljesen megfeleljen? Nézetem szerint nem. Látjuk ugyanis és tapasztaljuk, hogy a vizsgálóbíró számos esetben oly kérdésekkel áll szemben, melyekre nézve torvényeink és jogi tankönyveink felvilágosítást nem adnak. A ki ezen kérdésekben eligazodni akar, annak egyéb oly különleges ismeretekre is van szüksége, melyek nem jogi természetűek. Jártassággal kell birnia a bírósági orvostudományban. Tudnia kell legalább is azt, hogy mily kérdéseket intézzen az adott esetben az orvoshoz, a vegyészhez, a fizikushoz; ösmernie kell a fegyverügyet, jártassággal kell bírnia a kereskedelmi könyvvezetésben és bizonyos kézmíívek technikájában, egy szóval, értenie kell számos dolgot, a mint ezt az esetek különbsége megköveteli, igaz, hogy a vizsgálóbíró mellett szakértők is vannak alkalmazva, mellőzve azonban azt, hogy nem minden egyes esetben és nem minden szakmára áll szakértő rendelkezésére, a legértelmesebb szakértő is csak akkor tehet hasznos szolgálatot, ha maga a vizsgálóbíró őt helyesen alkalmazni tudja. A kérdés tehát csak az lehet, hogyan és miként szerezze be a vizsgáló biró ezen általam jelzett sokoldalú ismereteket? Az egyetemen a jogász jogi tanulmányaival van elfoglalva, legtöbb esetben nem is tudja, hogy a gyakorlati életben a jogi foglalkozás melyik ágát fogja kultiválni, e mellett az érintett diszcziplinák oly széles kört ölelnek fel, hogy azokat külön-külön kollégiumként hallgatni és elsajátítani majdnem lehetetlen; a mi pedig a bírói joggyakorlatot illeti, c*ak a véletlentől függ, vájjon a joggyakornok oly bírói funkcionáriushoz van-e beosztva a kitől e tekintetben valamit tanúihat és vájjon van-e felebbvalójának ideje és kedve vele foglalkozni és őt kitanítani. Azért itt csak egy mód, egy út kínálkozik, tudniillik egyetemi tanszékeknek felállítása büntetőjogi segédtudományok, vagyis a kriminalisztika számára. Tudom, t. ház, hogy az egyetem par cxcellence a tudomány növényháza. E^en jellegét féltékenyen megőrizni én is kívánom; tagadnom kell azonban azt, hogy egyetemünk esak az elméleti szükségletek kielégítésére volna hivatva; megezáfolja ezt azon tény, hogy számos oly tantárgy foglalt helyt tantervében, a mely sajátlägosságánáí fogva tisztán gyakorlati értékkel bír, de megezáfolja ezt a szeminárium intézménye is, mely oly közkedveltségnek örvend s melyet én a jogtudomány gyakorlati hasznosítása szempontjából nagy vívmánynak tartok. Igaz, t. ház, hogy az, a mit én kívánok, részben mint külön-külön tantárgy az egyetemen ma is előadatik, csakhogy nem az a feladat, hogy ezen tudományágak különös alapossággal elsajátíttassanak. Ez lehetetlen, de szükségtelen is. Szükséges csak az, hogy ezen ismeretek csakis az érintett czélra és csak annyiban, a mennyiben e czélra szükségesek, szerves összefüggésbe hozassanak, egy kézbe egyesíttessenek és büntetőjogi segédtudományok ezíme alatt előadassanak. Ezen tanszékkel egy mííhely-féle intézmény és egy kis múzeum volna összekapcsolandó; az első kísérletezéseknek szolgálna, a másik bűntények elkövetésénél használt eszközök gyűjteményét képezné. Nem zárkózom el, t. ház azon nehézségek előtt, melyek az általam felvetett eszme megvalósításával járnak, és melyeknek bizonyára nem legkisebbiké az, hogy a felállítandó tanszékhez mindenekelőtt a megfelelő tanerőt kellene teremteni vagy jobban mondva nevelni. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy a különben életképes eszme fölött napirendre térjünk. Az egyetemnek története igazolja, hogy a tanszékek és tanerők között bizonyos koinczidenczia létezik. Valamint vannak példák arra, hogy nagy tudósok számára, a kik valamely tudományágban kitűntek, külön tanszékek felállíttattak, úgy viszont tudjuk, hogy a szükségesnek bizonyult diszcziplinák mindig megteremtették maguknak a szükséges tanerőket is. így lesz az a jelen esetben is. Ha sikerült egy törvényt alkotnunk, melyre mint nagy vívmányra eírész büszkességgel rámutathatunk, akkor nem állhatunk meg a fél úton, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy az szubjektiv vonatkozásában is helyesen kezeltessék. Ezt elősegíteni, ehhez hozzájárulni fog azon eszme, melyet a t. ház szíves figyelmébe ajánlani bátorkodom. Midőn azonban, t. ház, a büntető eljárásra, mint olyanra rámutatok, a mely arra van hivatva, hogy büntető igazságszolgáltatásunkat a legmagasabb fokra tökéletesítse: egyúttal sajnálkozással kell reámutatnom arra, hogy nem az egész népre árasztja üdvös hatását az a haladás, melyet kivívtunk, hogy népünk jelentékeny részének ma is azon elvek szerint szolgáltatják az igazságot, a mely elveknek a kifejezését a Mária Terézia-