Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. 67 zamával 30°/o-al emelkedik. Mindezekből világosan és tisztán következik, t. ház, hogy a alföldi munkás helyzete ma is kétségtelenül kedvezőbb, mint az ország bármely munkásai, és ép ezen adatok folytán azon meggyőződésben vagyok, hogy az alföldi munkás keresetéből, ha nem is fényesen, de igényeihez mérten megélhet; s ha mégis a gazdag alföldi munkabíró nép az, mely panaszát leghangosabban nyilvánítja, ezt nem a kereseti viszonyok változásában, hanem egészen mns körülményekben kell keresni. Vannak, t. ház, kik e kérdéssel foglalkozvaaz alföldi munkások elégedetlenségét a munkaadók embertelen bánásmódjának s főleg az agrár uzsoráknak tulajdonítják, s mondhatom, hogy e kérdés megvitatása körül nemcsak a vidéki sajtóban, hanem a szaklapokban is valóságos irodalom keletkezett; én azonban e felfogást kissé egyoldalúnak tartom, mert a csendőrségek puhatolásából arról győződtem meg, hogy maguk a munkások is az egyes vármegyékben alig 4—5 ilyen gazdaságot tudtak megjelölni, már pedig egy pár ember visszaélései az egész vonalon egy általános mozgalmat előidézni nem tudnak. A tömegeket, t. ház, nem egy tanyához, vagy pusztához kötött lokális visszaélések, hanem általános természetű szükségletek hozzák mozgásba. És ilyennek tartom én, t. ház, azon változást, a mely az alföldi munkások életszükségleti viszonyában a legutóbbi években beállott. Nem a kereseti viszonyok változtak meg az Alföldön, hanem megváltoztak a munkások életszükségleti viszonyai, a melyek ezen tömegnek 75 százalékát gondolkozóvá tették, 25 százalékát pedig a felforgatók karjai közé vezették. Ebben rejlik, t. ház, az elégedetlenség oka, s nekem, bármily paradoxonnak lássék, de konstatálnom kell, hogy azon alföldi munkás, a ki évi 200 forint keresetét három hónap alatt szerzi be, szegényebb mint az a munkás, a ki ezért a 200 forintért egész éven át dolgozik, mert míg az előbbi gyorsan szerzett jövedelmét megváltozott életszükségletei folytán gyorsan költi el, addig az utóbbi a fokozatos keresettel a fokozatos költekezést kapcsolván egybe, folytonos, habár kisebb mérvű keresetével jobban jön ki, mint az előbbi, ki három hónap alatt egyszerre 200 forintot keresett. Azt hozzák fel ellenvetésűi, t. ház, hogy az alföldi munkás-viszonyok ezen kiáltó visszásságai azelőtt is fennállottak. Igaz, csakhogy még akkor az általános védkötelezettség és az iskola kulturális hatásai nem látszottak meg az alföldi munkás életszükségleti viszonyán. Az emberséges életmód igényeit az alföldi munkás akkor még nem ismerte, ezek az igények csak most léptek fel, a kereseti viszonyok azonban a régiek maradtak, sőt helylyel-közzel a termelési viszonyok súlyosbodása folytán még kedvezőtlenebbekké is váltak. Ha most hozzáveszszük ehhez, t. ház, az alföldi munkaviszonyok előbb említett visszásságait, és egybevetjük azt az életszükségletek megváltozott igényeivel, előttünk áll az alföldi munkás téli helyzete. Nyári keresményét nagyrészt felemésztette, a téli hónapok pedig nem nyújtanak annyi keresetet a szabályozási munkák megszűnése óta, mint a melylyel megváltozott életszükségleteit úgy, — a mint azt a nyári és őszi hónapokban tette, — kielégíthesse. Annyira meggyőződésem, t. ház, hogy az alföldi munkások elégületlenségének szülő oka a megváltozott életszükségletek és a munkavisíonyok szélsőségének kölcsönös egymásra hatásában rejlik, hogy bármely községben, mely még a felforgatók karjai közé nem vetette magát, ha valamely állandó és a lakosság normális életszükségletét kielégítő téli munka állandósíttatnék ezen községekben, a szocziális mozgalom megszűnésére csaknem biztosan mernék következtetni. Nem földre, nem telepítésre, nem kisbériéire van itt szükség, t. ház, hanem első sorban téli munkára, hogy az alföldi munkásviszonyok kiáltó visszáságait megszüntessük, az alföldi munkaviszonyok ürességeit kitöltsük, s ezáltal a munkások életszükségleteinek normális és folytonos kielégítését lehetővé tegyük. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem lehet nékem feladatom, t. ház, hogy ezen téii munka beállításának kérdésével ez alkalommal részletesen foglalkozzam, mert ez már a végrehajtás stádiumához tartozik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy én ezen téli munka berendezésénél különös nehézséget nem látok, mert alig van az Alföldön város vagy község, melynek speeziális helyzete az ily téli munka berendezését lehetővé ne tenné. Példaképen csak Makó város példáját hozom fel, melynek 600 holdon felüli erdejéből 300 hold képez oly területet, mely vessző-termelésre kiválóan alkalmas. A város közönsége azonban ahelyett, hogy ezt a kereset-forrást a lakosságnak megnyitná, ezen területeket busás összegekért szántás alá haszonbérbe adja, jóllehet a mezőrendőrségi törvény a községeket vessző-termelésre kötelezi. Pedig, t. ház, a makói nép még 10 —15 évvel ezelőtt a legszélesebb körben mívelte a vesszőipart és ma odajutott, hogy azon egy millión felüli libát, melyet a külföldre szállít, Csehországból importált kosarakban kénytelen szállítani. És a mint meggyőződésem, t. ház, hogy ha a munkásosztálynak Makón a vessző-ipar mivelésére alkalmat adnánk és ezáltal téli foglalkozása és téli életszükséglete biztosítva volna, itt a szoczialista vezér urak törzskarukkal együtt rövid időn magukra maradnának, épígy magukra maradnának mindazon községekben, hol a lakos-