Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

g4 61. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. maga jogosultsága, oly különbséggel azonban, hogy az egyik félnek igaza van abban, a mit lát, a másik félnek nincs igaza abban, a mit lát, hanem abban van ignza, a mit nem lát. Hogy ezen homályosnak látszó állításomat teljesen megvilágítsam, konstatálnom kell azt, nem hivatalos adatokból, hanem az alföldi munkások minden rétegével szemben évek során át fennálló tapasztalataimból, hogy itt két irányú, jobban mondva, jellegű mozgalomról van szó. Az egyik az, a melyet naponta látunk és hallunk, a mint a törvényen kivtíl helyezi magát, a másik, — és ide tartozik az alföldi munkások legnagyobb része, — mely nem láttatja, nem hallatja magát, melynek kifejezett tervei nincsenek, az előbbiekkel szolidaritásban nem áll, csak remél, tudja, hogy történik vele valami és ettől várja sorsának javulását. Az a nézet tehát, t. ház, a mely a nyilvánosság előtt szereplő, több izben zendüléssé fajult s legutóbb egy nemzetközi irányú kongresszusban kicsúcsosodó mozgalomra a kommunizmus bélyegét süti, helyesen iíéli meg ezen mozgalom karakterét, — a mint azt leszek bátor kimutatni, — viszont azok, a kik ugyanezt a mozgalmat tisztán szoczialisztikus jellegű mozgalomnak tartják, alaposan tévednek, de nem tévednek abban, hogy egy ily irányú mozgalom is tényleg létezik, melyet azonban az ország szeme nem lát, csak azok, a kik velük állandóan és közvetlenül érintkezésben vannak, és a mely mozgalom keretében az összes alföldi mezei munkásokat, a kik az előbbi mozgalomhoz nem tartoznak, bátran beleszámíthatjuk. Ismételve hangsúlyozom tehát, t. ház, — és mondhatom, felfogásomnak gerinczoszlopát épen ez képezi, — hogy azon munkásmozgalom, mely et általában alföldi agrár-szoczializmusnak ismerünk, úgy formában, mint benső tartalmában két különböző mozgalmat képez, mely két mozgalmat ha egymástól el nem választjuk, ha azt külön-külön nem kutatjuk, nemcsak hogy helyesen felismerni és megbírálni nem tudjuk, de okszerűen orvosolni sem vagyunk képesek, (Helyeslés jóbbfelöl.) mert ezen mozgalommal szemben különböző eszközök használatára lévén utalva, ugyanazon eszközök használatával "és alkalma zásával, a mint ezt legutóbb tapasztalhattuk, sokkal többet ártottunk az egyik részen, mint a mennyit a másik részen használni tudtunk. Csak egy példát hozok fel ezen állításom megvilágítására, t. ház, és felemlítem azt, hogy midőn a felforgatók törekvései miatt az egész vonalon a törvény teljes szigorát kellett alkalmazni : ez intézkedések a munkások ép azon legnagyobb részében, kik a felforgatók törekvéseitől távol álltak, oly elkeseredést idéztek elő, hogy épen ezen körülmény százakat és százakat hajtott a földosztók táborába, és a hatóságok meggyőződhettek arról, hogy sem azelőtt, sem azután, hanem ép a saját intézkedéseik hatása alatt szaporodott meg legjobban azon szerencsétlenek száma, kiket elérhetetlen ábrándjuk az internaczionális izgatás karjai közé vezetett. Ismétlem tehát, hogy az alföldi munkásmozgalomnak két alkateleme van: az egyik, a kisebb rész, a felforgatóké, melyet látunk, a másik, a sokkal nagyobb rész, a még szervezetlen, de egyenként gondolkozó és reménykedő munkásoké, melyet nem látunk. A felforgatók ugyanazok, kik a nemzetközi agitátorok hatalmába kerülvén, annak idején véres összeütközéseket provokáltak és legutóbb is a fővárosban egy kongresszust ülvén, a közérdeklődést minden irányban felkeltették. Elég egy pillantást vetni, — t. ház, nem azokra, a miket a kongresszuson elmondottak, mert itt valódi czéljaikat elrejtették, — hanem tulajdoiiképeni törekvéseikre, melyek ezen közveszélyes mozgalom benső tartalmát egyszerre megvilágítják. Van szerencsém felolvasni azon írott proklamácziók egyikét, melyeket nem a városok belterületén, hanem a külterületen munkaközben egymás közt osztogatnak, s a mely így szól (olvassa): »A tulajdonjogot meg kell szüntetni; minden vagyon összességben kezelendő, s a jövedelemből mindenki egyenlő arányban részesítendő ; miután az 1848-iki törvények a polgári egyenlőséget kimondották, vagyoni egyenlőség is behozandó, s minden czím és rang eltörlendő; a mostan fennálló állami forma megsemmisítendő; államfő ugyan választandó lesz, azonban az újonnan alakúit tírsadalmi elemből; kívánunk nyolezórai munkaidőt, általános választási jogot, s munkásvédő törvényt; hogy a tulajdonjog igazolható ne legyen, mindenütt megsemmisítendők a telekkönyvi birtokívek ; elveinknek keresztülvitelére, s az államformának megváltoztatására minden év május havában közre kell hatni, a mennyiben mindazon helyeken, hol már elveink elfogadásra találtak, s híveink vannak, nagygyűlések tartandók, s a gyűlésen elveink proklamálandók, s a hol ellenállásra találunk, mindenütt erőszak használandó.« Van-e itt szó, t. ház, az emberséges megélhetésről, van-e szó a tömegek azon jogosult szocziális törekvéseiről, mely minden humánus ember szivében visszhangot szokott kelteni? Nem a kommunizmus, sőt az anarchizmus jelszavai hangzanak felénk ezen proklamáczióból, melynek csak természetes (Úgy van! jóbbfelöl.) következménye volt az, hogy a január 30-iki kongresszuson megtagadták a szegény ember