Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

51. országos ülés 1807. február 17-én, szerdán. o5 egyetlen vtgaszát, a mindenható Istent, P detronizálták a haza szent eszméjét, a magyar föld népe lábbal tiporván azt a földet, a mely nekik és családjuknak eddig is kenyeret adott?! Beadták a magyar parasztnak, t. ház, a Marx Károly világeszméivel feleresztett Dózsa Györgyféle hagyományokat; csakhogy a magyar paraszt feje kemény a szoczializmnshoz, és innen van, hogy a mit össze-vissza beszél, abban több része van Dózsa Györgynek, mint Marxnak, több része van a pusztításnak, mint az emberséges megélhetés biztosításának. Lesz alkalmam, t. ház, midőn az alföldi munkásmozgalom másik alkatelemének törekvéseiről beszélek, kimutatni, hogy az alföldi munkás helyzete kétségtelenül kedvezőbb, mint az ország bármely munkásának helyzete, (Igaz! Úgy van!) s hogy az alföldi munkás keresetéből, ha nem is fényesen, de eddigi igényeihez képest tisztességesen megélhet, azért itt szándékosan mellőzöm e kérdés részletezését, mert a szoczialista vezérek is ezt a sérelmet csak akkor bizonyítgatják, a midőn czéljaik elérésére izgatni akarnak. Épen oly mellékes kérdés az ő programmjukban, mint a mikor a munkaidő olyatén beosztását és leszállítását kívánják, a mi a mezőgazdasági termelés természetével homlokegyenest ellenkezik. Jól tudják ők, hisz maguk is mindannyian mezei munkások voltak, hogy a mezőgazdasági munkák ellátását egy megszabott nyolcz órai munkaidőhöz beosztani és kötni nem lehet, azt is jól tudják, hogy a munkabérnek készpénzre átfordítását g a gyermekmunkának eltörlését a mezei munkások ugyancsak megköszönnék, és végül jól tudják azt is, hogy a női munkának a férfi-munkával való egyenértékesítése egyáltalában csak ott alkalmazható, a hol, mint a gyárakban, darabszámra fizetik meg a munkát, de minden kaszás ember tiltakoznék az ellen, ha a marokverő fehér cselédnek annyi részt juttatnának, a mennyit sokkal nehezebb munkájával ő kiérdemelt. Mindezek a túlhajtott követelések csak arra szolgálnak, hogy a felforgatók kommunisztikus czéljaikat leplezzék, másrészt, hogy általános izgatottságot keltve az összes mezei munkásokat politikai ezéljaiknak megnyerhessék. És ha keressük, t. ház, ezen megöbbentő jelenség okát, ha keressük azon előttünk csaknem megfoghatatlan tény rugóját, hogy a magyar ember a tisztességes vagyon integritását, Istenét és hitét, sőt még hazáját is nyíltan megtagadni képes, akkor nekem elegendő rámutatni azon kiváló helyes definiczióra, a melyet Tisza István t. képviselőtársam nagyszabású beszédében hallottam, hogy az internaczionális szoczializmusnak sikerült a magyar agrárszoczializmussal egy külső kapcsolatot létesíteni, hogy azt a maga fejős tehenévé tegye, a minthogy KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. IV. KÖTET. néhány vizsgálat eredményéből csakugyan kiderült, hogy a vidéki szoczialisták vezérei a nép által befizetett 5—10 krajczárból élősködnek, sőt néha-néha a központi végrehajtó bizottságban egy-egy pezsgős-ebéden is résztvesznek. (Úgy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, t. ház, a magyar államhatalom feladatát képezi ezt a külső kapcsolatot, ha mindjárt a legélesebb eszközökkel, de rövidesen kettémetszeni. Isten és haza alkotják a müveit emberiség jogrendjének alapját, és a ki ezt az alapot, a melyen az isteni és emberi intézmények összessége évezredek fejlődése által felépült, megtámadja, az, mint igen helyesen jegyezte meg egy ellenzéki hírlapnak publiczistája, az vagy őrült vagy gonosztevő; és az ilyennel úgy kell elbánni, mint egy őrülttel vagy gonosztevővel elbánni szoktak. (Helyeslés a jobboldalon.) Hiszen, t. ház, legyünk igazságosak. Ha egy szegény tót vagy román rossz vezetők által elszédítve megtagadja a magyar hazát, nyomban statáriumot ülünk fölötte, nem kétszeresen súlyos-e ez a bűn, ha azt magyar ember követ el, ha magyar ember tagadja meg hazáját csak azért, hogy a külföldnekmajmolójalehessen?! (Igaz! Űgy van! a jobboldalon.) Itt, t. ház, nem a szabad eszme köre hódít tért, hanem az erőszak brutalitása lép fel, és én nem hiszem, t. ház, hogy volna az országban politikai párt, felekezet vagy társadalmi osztály, melynek rokonszenvére egy ilyen, a magyar faj alapjellemvonását megtagadó mozgalom számíthat; (Helyeslés.) sőt ellenkezőleg azt hiszem, t. ház, hogy mindnyájan egy értelemben vagyunk arra nézve, hogy ezen elfajult, mindinkább kidomborodó, közveszélyes mozgalomnak mielőbb gát vettessék, nem azért, hogy annak híveit magunknak visszahódítsuk, mert — mint leszek bátor kimutatni — ez ma már haszontalan fáradtság volna, hanem azért, hogy az alföldi munkások azon ezreit, a kik velük szolidaritásban még nem állanak, a józanságnak, és a magyar haza eszméjének megtarthassuk. (Helyeslés.) Ezekkel szemben, t. ház, a szocziális eszközök — méltóztassanak elhinni, tapasztalataim alapján mondhatom— utópikus eszközöknek bizonyulnának. A telepítésnek különben is szerencsétlen eszméjére, a kishaszonbérre ezek nem reagálnak, a téli Ínséges munkát, mert dolgozni nem akarnak, kinevetik, s hogy egész más tervük van, mint a mit nyilvánosan hangoztatnak, bizonyítja az, hogy oly követelésekkel állanak elő, a melyekről ők maguk is nagyon jól tudják, hogy a mezőgazdasági termelés természetével homlokegyenest ellenkeznek. Nem munka kell ezeknek a szerencsétle9