Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

gQ 51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. pártok vállvetve versenyeznek abban, hogy minden tekintélyt leromboljanak; már pedig, ha ők azt látják, hogy tekintély már nincs, természetes okoskodásuk az, hogy miért legyen tekintélye épen a tulajdon intézményének? A külföldön még más hatalmas okok is vannak, a melyek nálunk, hála Istennek, hiányoznak. Ott ugyanis a különféle pártok kortesczélokra használják fel a szoczializmust. Belgiumban például a szabadelvű pártok radikális elemei a pozitivista liberalizmust, a reakczionárius pártok pedig a keresztény szoczializmust szervezik. Ezért aztán a szoczializmus annyira túlteng Belgiumban, hogy már a parlamentben is a többség elnyerésével fenyeget. Ezért kérve kérem a ház minden pártját, hogy soha korteseszköznek a szoczializmust ne használják, soha önző czéljaikra ne használják fel e nagy társadalmi bajt. Járuljanak hozzá mindahhoz, a minek révén az állam humanitárius intézkedések által, kórházak, sinylőházak, lelenczházak stb. fölállításával segíthet a nyomoron, de ne járuljanak ahhoz, hogy az állam beavatkozhassak a birtokviszonyokba, hogy hozzányúlhasson a bérviszonyok szabályozásához, mert ezzel kaput nyitnak a kommunizmusnak és szoczializmusnak s nemcsak meggátolják a czivilizáczió fejlődését, hanem annak sírját is ássák. Mint beszédem elején kifejtettem, a szoczializmus ellen legjobb orvosszernek tartom a szabad kooperáczió szervezését, a munka szabad organizáczióját. Szerencsém volt ezt a III. országos gazdasági kongresszuson a munkáskérdésről tartott ftlszólalásomban is már fejtegetni és ajánlani. Eendkivfíli örömömre szolgált, hogy már e házban két mély bölcsességü beszéd hangzott el, a mely ezen kérdést szintén felemelte, az egyik Tisza István t. képviselőtársam beszéde, a ki szintén a munka szabad organizáczíója mellett emelte fel szavát, a másik pedig Pulszky Ágost t. képviselőtársam, a ki szintén a trade unión mellett foglalt állást. T. ház! A munka nagy és hatalmas organizáczióját képezik a trade uniók, vagyis a szakegyesületek. Ezeknek a legfőbb momentuma abban rejlik, hogy a pszichologikus elemeket hozzák be a kínálat és kereslet automatikus működésébe. Ezeknek haszna, hogy tagjaikat nevelik, takarékosságra szoktatják, megnyugtatják és soraikba bizonyos szubordinácziót hoznak be. Czéljük az egyes munkást izolált helyzetéből kiemelvén, a munkaadóval tömegekfa en alkudni, hogy méltányos bérviszonyokat teremtsenek. És végre, t. ház, hogy a kapott munkát maguk között úgy szétosztják, hogy semmi munkás munka nélkül ne maradjon. Ebből következik, t. ház, hogy a trade unión csakis ott működhetik sikerrel, a hol az a község összes munkásait magában felöleli és ott, a hol egy bizonyos iparágra, a melyhez különös szakavatottság szükséges, az összes szakavatott munkásokat tagjai közé számlálja, mert csakis így képes komoly eredményt elérni, ott tudniillik, a hol a munkaadó a munkásokra reá van utalva, és nem ott, a hol azok önként kínálkoznak és nem a trade unión által alkudnak a munkaadóval. T. ház! Legyen szabad röviden felolvasnom a Royal Commission of Labour kék könyvéből, vagyis azon nagy munkából, a melyet az angol kormány megbízása folytán Drake és a szoeziális kérdéssel foglalkozó sok államférfi szerkesztettek és a mely az egész világ munkásviszonyait felöleli: ebben megtaláljuk azt, hogy mire fordíttatnak azon összegek, a melyek a tagdíjak útján hajtatnak be. Először is a sztrájk alkalmával a munkások fentartására, másodszor újabb szakegyesöletek alkotására, harmadszor hivatalnokaik díjazására, felhasználtatnak ezenkívül az ipari és kereskedelmi ügyekben való tájékozás megszerzésére, s a beteg munkás elhalálozása esetén a családnak segélyezésére, a fogyasztási és hitelszövetkezetek kreálására és végűi — a minek a jövőben való keresztülvitele igen helyes — a munkásnak az aggkorra való biztosítására. De mennél több szövetkezeti és biztosítási czéljaik vannak még a szakegyesületeknek, annál kevesebb kilátás van arra, hogy azok a szakegyesületek biztos remény, biztos kilátások nélkül nem fognak sztrájkot Csinálni, természetesen azért, mert az nagy és sokféle érdekeiket koczkáztathatná. A szakegyesületek a munkaadó és a munkás közti egyetértést általában kétféle úton szokták fentartani és fejleszteni. Először ii azáltal, hogy az összeütközéseket gyorsan intézik el, másodszor pedig azáltal, hogy az összeütközések számát csökkentik. Az összeütközések elintézését általában háromféle módon eszközlik. (Halljuk! Halljuk! Elnök c-enget.) Tehetik azt békéltetés útján, tehetik koncziliáczió útján és tehetik végre arbitráczió útján. A bókéltetés következőkép történik: a szakegyesületek saját kebelükből kiküldik megbízottjaidat, a munkaadók szintén ezt teszik, a kik aztán egyezkednek, döntenek a bérkérdések fölött. Ez az első mód. A második mód a koncziliáczió, vagyis a kiegyeztetés. Erre a legpregnánsabb példát látjuk Londonban a Board of Conciliationban, a mely körülbelül 7 —8 év óta működik és gyönyörű eredményeket mutat már fel. Ez áll majdnem felerészben a szakegyesületek kiküldötteiből, felerészben pedig a munkaadók képviselőiből. Azonkívül még ott van minden egyes esetben ép a szóban forgó összeütközésben levő munkások egy képviselője, valamint a hatóságnak is egy képviselője. Ezek azután együttesen