Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-50

44 50. országos ülés 1897. február 16-án, kedden. hanyatlunk. Hogy képessé tegyük mi Magyarországot a jövő ezredévben is fennállani, hogy fajunkat biztosíthassuk, arra nézve nekünk mindent meg kell tennünk, a mit tehetünk és tennünk lehet, csak tenni legyen elég bátorságunk. Közgazdasági bajainknak legnagyobbika az, hogy először a gazdának — és itt mindig csak a közép- és kisbirtokost értem — nincs meg a kellő forgótőkéje és azt megszerezni sem képes, mert az a pénzforrás, a melyhez hozzányúlhatna, idegen kezekben van és idegen érdekeket szolgál. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A másik baj az, hogy a gazdának most sincsen annyi jövedelme, hogy abból az állam terheit kellően fedezhesse. A harmadik baj az, hogy nincsen a kellő piacz biztosítva számára, a hol terményeit megfelelő áron értékesíthesse. (Úgy van ! a szélső báloldalon.) A mai viszonyok közt, t. h az, Sí srahnatermelés fokozása talán indokolatlan is volna. Hiszen e tekintetben már nálunk is túltermelés van, ép úgy mint a külföldön, tehát bármennyire fokozza is a birtokos a termelést, abból azt a jövedelmet, mely az államnak szükséges, előállítani nem tudja. Kell tehát gondoskodnunk arról, hogy a jövedelemben előállott ezen megzavart egyensúlyt mikép lehetne helyreállítni. Felfogásom szerint akképen lehetne, hogy ha mi a gazdaközönséget reáutalnók, belevezethetnők abba, hogy először is az úgynevezett kereskedelmi növények termesztésével igyekezzék nagyobb jövedelemre szeri tenni és hogy másodszor az állattenyésztést másképen karolja fel. Van a kereskedelmi növények között több olyan, a mely a jövő jövedelmének egészen bázisa lehetne. Ott vannak a rostos növények, ott van a dohány és a czukorrépa. Ezek nincsenek úgy felkarolva, mint kellene, pedig ez ezen országnak jövedelmét nagyon erősen fokozná annyira, hogy azon terheket, a melyek ránk nehezednek, ha ezeket kihasználjuk, fedezni tudnánk. A rostos növények tekintetében menjünk a kender- és a lentermelésre. Magyarország ott van, hogy ma még kenderben és lenben bevitelre szorulunk, holott, ha kellő istápolásban részesülne, ha állami segélylyel vagy szövetkezetek útján tudnánk létesíteni áztatókat, beváltóhivatalokat és ezzel a kender- és lentermesztést előmozdítanánk, Magyarországon nemcsak sok munkásnak adnánk munkát, de bevételünket, jövedelmünket is nagyban tudnók szaporítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ott van a másik termény, a mi kihasználni és kizsákmányolni lehetne és ez a dohánytermelés. A mint tapasztaljuk, az utóbbi időben az nagyon visszaesik és pedig nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is. Míg 1883-ban tOO.OOO katasztrális hold volt beültetve, ma csak 60.000 hold van; ezt a redukcziót értem, mert tudomással birok arról, hogy a magyar államnak szükséglete ez által is fedezve van. Minthogy pedig a külföldi piaczot részben elvesztettük politikai okokból, de felfogásom szerint főkép, mert a minőség rosszabb lett, mint a minő kellett volna, tehát az egyedárúság fentartása mellett, az állam kénytelen ezen termelt mennyiség redukálására. De, t. ház, éu egész határozottan ki merem mondani, hogy ennek az egyedárúságnak a fentartását, Magyarország szempontjából, a leghelytelenebb közgazdasági politikának tartom, sőt tovább megyek, meg vagyok győződve, hogy az igen tisztelt miniszter úr — s ezt el is várom tőle — egész férfiassággal és nyíltan meg fogja vallani, hogy mint szakember, lehetetlenség, hogy át ne lássa, hogy ha a dohánytermelés felszabadíttatnék, annak is megvolnának a modalitásai, hogy azt a 28 millió forintot, a mit a dohányból beveszünk, a szabad termesztés által is be lehetne venni. T. ház! Mint mindenben, úgy ebben is, a mi közgazdasági politikánknak javára semmit sem tehetünk, meg vagyunk kötve s ennek oka a közös vámterületben rejlik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nézzük a szomszéd Ausztriát. Ez nem dohánytermelő ország, ez csak külföldről tudja beszerezni szükségletét s többek közt tőlünk is; ha tehát mi a monopóliumot meg is szüntetnők — mert mi ugyanazon hasznot bevehetnők és birtokosainkat gazdagabbá tennénk — ezt Ausztria már nem teheti, mert azon jövedelemtől, a melyet a monopóliumból most beszed, elesnék. Tehát itt van a közös vámterület hátránya, hogy mikor kínálkozik a dohánytermelésnek kihasználása, tisztán az osztrákok kedvéért ezen intenzív gazdálkodásra rá nem térhetünk. T. ház! Van még egy másik termesztvény, a mely még talán erősebb, nagyobb jövedelmet biztosítana Magyarország földbirtokos osztályának, s ez a czukorrépatermelés. Nagyon jól tudja a miniszter úr, hogy ott, a hol a czukorrépa-termesztés megindult, a földbirtok értéke megháromszorozódott. Tudjuk, hogy azon vidéknek munkásosztálya nincsen szoczialisztikus velleitásokkal felruházva, mert ott munkát kap és e szerint nemzetgazdaságilag óriási előny, hogy a czukorrépa-termesztés nálunk nagyobb dimenziókat öltsön. De bármi czukurrépát akarunk is nagyobb mennyiségben termeszteni, ezt nem tehetjük, mert közös vámterületben vagyunk Ausztriával. Hát, t. ház, nekünk van 21 czukorgyárunk, Ausztriában van közel 300, nem tudom pontosan, de mindenesetre 250-en felül. A mi 21 czukorgyárunk is alig képes fennállani, mert ezeket agyon nyomják az osztrák gyárak. Itt az új ezukorgyárak nagy befektetési