Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-67

67. országos ülés 1897. márczins 10 én, szerdán. 451 désére számos esetben szükségünk lesz. Már pedig ismerve a mostani közigazgatási állapoto­kat, abban a véleményben vagyok, hogy az új bűnvádi eljárást nem lehet helyesen gyakorlatba átvinni, az új törvényt végrehajtani a közigaz­gatás általános rendezése előtt. Ez a körülmény is egy okkal tehát több arra, hogy a kormány programmjába fölvett és a belügyminiszter úr által részletezett közigazgatás reformját megvaló­sítsuk. (Helyeslés jobbfelől) Ezen szerény észrevételeimet az igazság­ügyi központi kormányzat szíves figyelmébe bátorkodom ajánlani, miután meg vagyok győ­ződve, hogy az igazságügyi legfelső adminisz­tratív hatóság sohasem szokott elzárkózni az üdvös újítások elől, a mit bizonyít az a sok, számtalan reform-kezdeményezés, mely az igaz­ságügyi minisztérium köréből indul ki. Mi szak­emberek tudjuk és méltányoljuk, hogy a köz­ponti igazságügyi kormányzat, igazságügyünk ezen kiváló vezérkara, élénk érzékkel bír egy­részt a nemzeti élet követelményei, másrészt az igazi haladás feltételei iránt. Épen azért műkö­dését egyöntetűség, rendszeresség hatja át, mely lépésről-lépésre epy nagy erkölcsi és politikai eszmét van hivatva megvalósítani: a polgári jogegyenlőség legragyogóbb korolláriumát, a torvény előtti egyenlőséget. A kedvezések és kiváltságok megszűnnek a törvényház küszöbén; ezt az épületet érintetlenül hagyják az emberi szenvedélyek kavargó hullámcsapásai; az ezer és ezer forrásból fakadó gyűlölet és rokonszenv. Itt csak egyetlen czél lebeg szemünk előtt, a tárgyilagos igazság emberileg elérhető pontos megállapítása, a tudomány és ész világa mellett. A központi kormányzat összes rendelkezései erre a czélra irányúinak. Ebből a magas látó pont­ból índúl ki a központi kormányzat, úgy a nagyobb reformok, mint a legapróbb részletkérdések meg­oldásánál, mert tudja és érzi, hogy az állami élet legfőbb érdekeinek gondozása, emberi jogaink legnagyobb biztosítéka, a fundamentum regnornni, van kezeibe letéve. Épen azért azon erős hitben és meggyőződésben, hogy ezen legfőbb állami es nemzeti érdekeink a legmegbízhatóbb helyen es legjobb kézben vannak letéteményezve, az igazságügyi költségvetést elfogadom. (Élénk tetszés és éljenzés a jobboldalon; a szónokot szá­mosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (S/sünet után.) Elnök: Kérem, fogldják el helyöket. Az lés újra megnyitom. Lehoczky Vilmos jegyző: Emmer Kornél! (Halljuk! Halljuk!) Emmer Kornél: T. ház! (Halljuk > Halljuk!) Szerencsés örökös az, a ki elődjétől egy teljesen felszerelt, tartalékokkal ellátott birtokot vesz át, tele csűrökkel, beiskolázott tisztekkel, odaadó és szorgalmas munkásokkal. Ha ehhez még egy évekre szóló gazdasági tervet is talál elődeinek iratai között, annál jobb a helyzete. Ily szeren­csés örökös színében tűnik fel előttünk a mostani költségvetési vita alkalmából a mi tisztelt igaz­ságügyminiszterünk. Fruges consumere natus. De tegyük hozzá mindjárt, hogy ő ember is a tal­pán, hogy ezt az örökséget elkallódni ne hagyja, jól fentartsa, jól adminisztrálja, sőt gyarapítsa is. És valóban, ha összehasonlítjuk a mai igazság, ügyi költségvetés feletti vitát azokkal az igazság­ügyi költségvetési vitákkal, melyek a parlament­ből való kilépésemet megelőzték, ha az 1879—80. igazságügyi vitákra visszagondolok, mikor Chorin panaszkodott a marazmusról, a pangásról, mely­ben igazságügyünket lelte; Hodossy Imre panasz­kodott az igazságügy inferioritásáról, Veszter pedig maró gúnynyal ostorozta. . . . Endrey Gyulai Most már nem mar! (Derültség balfelöl.) Emmer Kornél:... az akkori igazságügyi kormány szűkkeblűségét: milyen különbséget talá­lok! Ma, kivéve Barta t. képviselő társamnak köte­lességszerű ellenzéki felszólalását, csupa dicséret, csupa bizalom, elismerés a már befejezett dolgok felett és remény, bizalom a még teendőkre nézve. Azonban helyesen jelezte már Barta t. kép­viselőtársam, hogy ezt a nagy örökséget, mely­ről szólottam- egy nagy dologi adósság terheli. C-lapján ezen öröklött birtoknak egy nagy tételt találunk. Ez a nagy tétel jogi rendszerünk teljes kiépítése s legelői a magánjogi polgári törve lykönyv megalkotása. (Helyeslés balfelöl.) Én olyan fontosnak tartom a polgári törvény­könyv megalkotását, hogy abban látom zárkövét úgyszólván a mi államiságunknak, biztosítékát a mi egységünknek, védbástyát minden destruk­tív tindenczia ellen, jöjjön az bármely oldalról. Láttuk, hogy olyan államok, melyeknek jogi rend­szere teljesen kiépítve van, hol Qgy erős és öntudatos, függetlenségének teljes érzetében levő bírói kar csereviszonyban áll a műveltség és hivatás magas színvonalán álló ügyvédi karra], hol az adminisztráeziő államosítva van, és személy­zete ugyanazon a színvonalon áll, a melyen a bíróságok, hogy az ilyen állam a legnagyobb kríziseket is könnyen kiállja és jól kiheveri. Azért fektetek oly nagy súlyt jogrendszerünk kiépítésére, mert nálunk a társadalmi elemek kohéziója laza, s így mindent meg kell való­sítanunk, a minek egyesítő, erősítő hatalma van. Nincs veszteni való idő! Ki tudja, meddig tart a mi állami fejlődésünk; zavartalansága? Ha majd jön a vihar ideje, álljon erősen a tölgy, hogy azt kiállja. S milyen képet tár fel magán­jogi judikatúránk? Egy megzavart, oszcziliáló 57*

Next

/
Thumbnails
Contents