Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-67

4-52 e7

' országos filés 1897. márcziuB 10-én, szerdán. delejtfí képét, a mely pólusát keresi. Vájjon nem fog-e e delejtfí is észak felé megállani? Alap és keret kell judikaturánknak, melyen szabadon, de biztosan fejlődhessék. Irodalmunk ezt nem nyújtja. Könnyű volt Savignynak, a század első évtizedeiben, mikor a Thibaut és Savígnyféle harez folyt a fölött, hogy alkottassék-e általában magánjogi Törvénykönyv, vagy bizassék-e az irodalomra a jogegység létrehozatala, könnyű volt akkor, -i- mondom, — Savignynak Németországra nézve azt az állást elfoglalnia, hogy nem kell magánjogi törvénykönyv, megfogja a német jogi egységet valósítani az irodalom. De nálunk az irodalom vajmi keveset nyújt, a magánjogi irodalom úgyszólván parlagon hever. Csoda-e hogy ily helyzetben bíróságaink, tanáraink a szomszédba mennek kölcsönt kérni? Természetes következménye ennek, hogy jogi fejlődésünk nemzeti iránya naprólnapra elhalványul. Valóban ideje volna már, hogy előkeressük törmelékeit történeti hazai jogunknak, s mint az építész egy kiásott architektúrái darab vonalaiból következtetést tud vonni az egész épületre s abból magának stílust rekonstruál, melynek alapján egy a modern igényeknek megfelelő házat tud felépíteni: úgy kellene nálunk gondosan és szorgalmasan felkutatni és a portól felszabadítani történelmi jogunk minden drága maradványát. Hogy visszatérjek a magánjogi törvénykönyv eszméjére és annak kivitelére, meg kell jegyeznem, hogy tudom én is úgy, mint az előttem szóló képviselő urak, hogy egy nagybecsű anyag immár elkészült: tudom, hogy az általános rész hivatott kéztől megvan; természetes, hogy a különös résznek elkészítése után az általános rész revíziónak lesz alávetendő. Á családjogra nézve szintén megvan már a javaslat, sőt részben indokai is megvannak, csak egy kis baj lesz ott, hogy a mennyiben a házassági jog a német törvényjavaslat első kiadása után készült és a második kiadás vált ezután törvénynyé; némi revíziónak lesz talán alávetendő. A dologi jog összekötve a telekkönyvi intézménynyel, szintén előrehaladott stádiumban van. Az öröklési jogról tudja a t. ház, hogy egy kiváló szakember kezétől készült egy javaslat, a mely néhány évvel ezelőtt arra volt szánva, hogy egy külön specziális törvény alakjában iktattassák a mi corpus jurisunkba. Tehát habár kissé terjengős, szintén könnyen lesz revideálható. Fájdalom, a kötelmi jog úgyszólván gazdátlan. Meg van ugyan evvel bízva egy kiváló szakember, de hosszabb idő óta akadályozva van, a mennyire én tudom, a munka végzésében. Egyébiránt a kötelmi jogra nézve sokkal könynyebb a mi álláspontunk, mint a magánjog többi részeire nézve, mert hiszen tudjuk, hogy a kötelmi jog terén hiába keresünk történelmi maradványokat, mindössze »pacta fideliter sutit servanda*, »contractus contrahentibus legem ponitc, ez a mi történeti kötelmi jogunk. Egyébiránt a kötelmi jog tekintetében — a mint tudni méltóztatnak mindazok, a kik figyelemmel kísérik a jogi irodalmat most az a nisus uralkodó, hogy a kötelmi jog kommerczializálandó, nemzetközivé teendő, egy valóságos jus gentium alkotandó a kötelmi jogból. Én elmaradtam: e tekintetben ósdi álláspontot foglalok el, mert én a nemzeti jogfejlődés dolgában még ezt a konczessziot sem tenném. Láttuk a svájczi kötelmi jogon, a mely most az összes kantonokra törvényként meghozatott, hogy mennyi mindenféle rendelkezést kellett ennek a közös kötelmi jognak az egyes kantonok magánjogi törvényhozásának fentartani. Nem akarok most ezek részleteibe menni, ha tárgyalásra kertíl a kérdés, akkor majd talán hozzá lehet szólani, annyit azonban mégis jelzek, hogy például a személyes cselekvési képesség vagy például a kamat, — az uzsorakérdés, a folyó függő kötelmek telekkönyvben való fisirozása — ezek mind oly csatlakozási pontjai az általános magánjognak a kötelmi joggal, hogy e tekintetben én akadályozottnak látnám magamat abban, hogy a kötelmi jogot internaezionális szabályozásnak odadobjam. Fenforog azonban még egy momentum, a mely miatt a kötelmi jogot nem venném ki a nemzet kezéből. De erre beszédem második részében fogok visszatérni. De ha már ennyi megvan — gondolhatja sok t. tagja ennek a háznak — »miért szólalsz akkor fel, miért nem várod bát be nyugodtan, a mig ezek a nagy szakemberek bevégzik az ő gondos munkájokat. Hiszen minden a legjobb úton van.« T. ház! Ha minden a legjobb úton volna, akkor valóban nem alkalmatlankodtam volna mai felszólalásommal, De az én meggyőződésem szerint nincs minden a legjobb úton. Az én nézetem szerint ez a nagy munka megrekedt egy hínárban, a bürokratizmus, a skrupulozitás, a tépelődés hínárjában. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Hogy hogy?! Emmer Kornél: Mindjáit lesz szerencsém megmondani. (Halljuk! Halljuk!) Van ugyan egy — gondolom — tizenötos bizottság, a mely a bürokratikus reudszerrel szemben reprezentálná a törvényelőkészítés kollegiális rendszerét. Ezt a tizenötos bizottságot bizonyos rejtélyes nimbusz veszi körííl. Neveik tudtommal nem lettek közzétéve. Erdély Sándor igazságügy miniszter: Dehogy nem! Emmer Kornél: Nem láttam. Valóságos »gebéimé Justizräthe« ezek az urak előttem. Van