Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-66
412 66. országos ülés 1897. m&rcrins 9-én, kedden. désben, mégis minduntalan méltóztatnak kérdezni álláspontomat. Egész világosan és határozottan megmondottam, hogy a 15 krajczáros nyugdíjjárulékot a törvény revíziójakor elejtendőnek vélem, de hogy most, míg bizonyos számítási kulcson nyugszik a nyugdíjalap, ez el nem ejthető. Azonban maga a törvény kötelez, hogy bizonyos évek leforgása után a ház elé terjeszszük a törvényt revízió végett, hogy összes szerzett tapasztalataink alapján a ház határozhasson. Most azt a könnyítést iparkodtam keresztülvinni, hogy megpróbáltam, — a mit Juriss Mihály t. képviselő úr is felhozott, — hogy tán nem lesz oly gyűlöletes, ha pausális összegben a községek -fizetik ki. Juriss Mihály t. képviselő úr állítja, hogy ezt nem igen teljesítették. Nekem tudomásom van arról, hogy igenis sok helyen jó sikerrel teljesítették, sőt több helyen köszönettel vették ezen intézkedést. Es én azt hiszem, csakugyan ez is egyik módja az enyhítésnek, a míg e törvényt meg nem változtathatjuk. (Helyeslés jobhfelöl.) Juriss Mihály t. képviselő úr kiszámította, — megjegyzem, könnyen tehette, ha megnézte a nyugdíjalapról szóló évi jelentéseket, — hogy mennyi összeg folyt be és kijelentette, hogy nem akar gyanúsítani sem engem, sem elődjeimét, de tudni akarja, mi történik ezzel az alappal. Hiszen méltóztatik tudni: ez az alap gyümölcsözőleg kezeltetik, kölesönök adatnak belőle teljes garanczia mellett, hisz legtöbbször az állam a kölcsönvevő. Az évi törlesztési összegek és kamatok ez alapot gyümölcsözőleg emelik. Mezei Mór t. képviselőtársam felszólalására is észrevételt kell tennem leginkább csak azért, mert már holnap-holnapután olvashatjuk bizonyos tendeneziávíil, hogy mivel a párt ezen oldaláról a népoktatás államosítása mellett történt felszólalás, ime a kormány megint csak ingadozik álláspontjára nézve jobbra is, balra is, és nem mondja meg határozottan, hogy mit akar. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a kíváncsiságot álláspontomra nézve nem egészen értem, mert legalább tizenötször fejtettem ki a kormány álláspontját a népoktatás államosításának kérdésére nézve. Hisz egyszer behatóan tárgyaltuk ezt, mikor a törvényhatóságok kérvényei a ház előtt voltak. Gondolom, Csanádmegye inicziálta a kérvényeket, és akkor 18 törvényhatóság kérvénye feküdt előttünk. Akkor, t. ház, nyilatkoztam. Ezt azért kötelességem megmondani, mert Mezei Mór t. barátom úgy adta elő a dolgot, mintha én csak most tenném magamévá Berzeviczy Albert t. képviselőtársam minapi beszédjében kifejteit álláspontját. Hisz egy kormány, a mely csak most tenné magáévá ezt az álláspontot, igen súlyos mulasztást követne el ily nagyfontosságú kérdésben. De hiszen már igen sokszor kifejtettem ezt az álláspontot, mely találkozik Berzeviczy Albert t. barátom és azon kormányok álláspontjával, a melyek azelőtt vitték a közoktatásügy vezetését. Én akkor ezt mondtam (olvassa): »Ha az egyes törvényhatóságok kérvényei azt ezélozzák, hogy a népiskolafentartó csak kizárólagosan az állam legyen, akkor én ezzel a kizárólagos szervezeti elvre alapított közoktatási politikával sem igazságossági, sem czélszerfíségi szempontból nem rokonszenvezek. Én nem csupán pénzügyi okokból ellenzem a kizárólagos államosítást. Ha csupán csak a pénzügyi szempontból látnék nehézséget, — mert kétségtelenül 16.681 népoktatási intézetnek államosítása 25—30 millió forintnyi költséget involvál, — de ha abban a nézetben volnék, hogy ez csakugyan olyan feladat, melynek ily irányú megoldását nemzetem léte és fenmaradása érdekében elkerülhetetlenül szükségesnek látnám, akkor az opportunitási okok ezen kérdésben nem játszhatnának szerepet. Nemzeti lét kérdésében nincs se kicsiny, se nagy áldozat, semmiféle opportunizmus, annak exigencziäja abszolút. De én elvileg nem vagyok a kizárólagos államosítás mellett. Azok, a kik a kizárólagos államosítás elve mellett vannak, micsoda czélt tűznek ki maguk elé, ugyebár csak azt a czélt akarják elérni, hogy a hazafias nemzeti szellem ápoltassék, az államnyelv terjesztessék? Ugyebár ez az, a mi a kizárólagos államosítás elvének mintegy hordozója, lelke ?« Kifejtettem e beszédemben, hogy hála Istennek, a hitfelekezetek legnagyobb részében az állami nyelv ápoltatik és fejlesztetik, a nemzeti czélokat szolgálják. Kifejtettem, hogy ugyan mit nyernénk vele, ha például a nagy magyar községek iskoláit, felhoztam Arad, Szeged, Temesvár, Budapext, Versecz városokat, egyszerre állami kezelésbe veszszük ezen czél szempontjából. Hát ezek nem oly hazafiasak, nem épen úgy szolgálják a nemzeti czélt, mint báimely más? (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) És akkor még egyszer határozottan kimondhatom (olvassa): »Hogy még tüzetesebb legyen nyilatkozatom, igen röviden ismétlem álláspontomat, mely abban foglalható össze, hogy az államosítást, mint exkluzív szervezési elvet a jelen kabinet nem fogadhatja el, ellenben a fokozatos államosítási rendszer híve, sőt annak nagyobb mértékben való keresztülvitelét is föntebb bővebben kifejtett tárgyi indokokból szükségesnek tartja.« Erre nézve azonban nincs szükség törvényhozási intézkedésre, mert az 1868-iki törvénynek 80. §-a megengedi, hogy állami iskolát állítsunk fel ott, a hol azt az állam érdekében szükségesnek tartjuk; azt pedig igenis kimondtam