Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

66. országos filés 1897. márczlus 9-én, kedden. 409 izgatottság s nem tudom micsoda politikai tekintetek kényszerítik ezen felelősségteljes állásában, hogy ezt most ne csinálja. Hát mikor akarja csinálni? Meg akarja várni t miniszter úr, mig a néppárt meghal? Mert ezen országgyűlés alatt a néppárti képviselő urak már nem teszik meg a miniszter úrnak azt a szívességet, hogy az ő politikai programmjukról lemondjanak és az az agitáezió, mely eddig folyamatban volt, legfeljebb nagyobb lehet, de visszafelé nem fog fejlődni. Mikor akarja elérkezettnek látni az időt? Mikor már nem lesz miniszter ? Akkorára tartogatja a t. miniszter úr ennek beváltását? Ne játszszunk a szavakkal! A katho likus autonómia a felekezeti autonómiákkal kapcsolatos kérdés, kapcsolatos az oktatás államosításának kérdésével. Legsürgősebb dolog, hogy a t. miniszter úr ezen a téren telt Ígéretét, illetve a koronának tett igéretét a nemzet előtt mentül előbb beváltsa. Az olyan »vakulj magyar«-féle ígéret, hogy akarunk autonómiát, de most nem, majd meglátjuk: akkor, vagy amakkor, nem politika, nem programm, hanem hezitáczió, mely nem méltó ahboz a komoly férfiúhoz, kit a miniszteri székben most tisztelek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezért a magam részéről egész tiszteletteljesen kérem a t. miniszter urat: tájékoztasson bennünket és az országot, mit ért az alatt a mindenféle pythiai jóslatszeríí nyilatkozat alatt, hogy fog autonómiát létesíteni, de most még nem, majd ha elérkezettnek látja az időt, mikor látja azt megérkezendőnek ? Mert, ha a t. miniszter úr az autonómiát ez alatt az országggyíílés alatt meg akarja csinálni és a kongresszus összehívása iránt most sem tesz felterjesztést, én igen szívesen állok rendelkezésére bármely szankczióval, hogy akkor ezen országgyűlés alatt az autonómiát törvénybe iktatni egyszerű lehetetlenség. Ezeket akartam elmondani, a tételt pedig már azon oknál fogva sem fogadhatom el, mert a néptanítók helyzetének javítására való törekvés tekintetében semmi komoly szándékot nem lálok. Egyébként ragaszkodom azon, álláspontomhoz, melyet voltam bátor kifejteni, hogy Ma. gyarországon nemzeti egység, nemzeti állam akkor lesz, mikor egységes nemzeti állami oktatás lesz és nem felekezeti oktatás. Elnök: Kivan még valaki a tételhez szólni? Péchy Tamás: T. ház! Nagyon szép dolgok azok, a miket az előttem szólott t. kép-, viselő úr elmondott. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, hogy nagyon szeretném, ha abban a helyzetben volnánk, hogy képesek volnánk államosítani a népoktatást; de a t. képviselő úr adós maradt azzal, hogy megmondotta volna, hogy hol van az államosítva, és daczára annak, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. hogy azt minden állam kívánja és szereti, keresztül vitte-e már valamely állam, igen vagy nem? Polónyí Géza: Anglia, Francziaország! Péchy Tamás: Tudtommal egyik sem. Már most mi, kik a legnehezebb viszonyok közt vagyunk, miért menjünk ilyen utópiák után, mikor azt nekünk sem anyagi, sem egyéb viszonyaink nem engedik meg? (Igán ! Űgy van! a baloldalon.) Ha mi politikusok akarunk lenni, azt keli megtennünk, a mire képesek is vagyunk. Ha a magyar kultuszminiszter törvényt terjeszt elő arra nézve, hogy legyenek felekezeti és állami népiskolák, de a mely felekezeti iskola nemzeti szempontból is nem felel meg feladatának, azt joga legyen bezáratni és államosítani, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) ezzel a, mi viszonyaink közt czélt érhetünk. (Helyeslés.) A hol pedig nincs, vagy a hol a felekezet nem képes iskolát állítani, ott állítson a kormány. Ezt megbirjuk, ezzel megfelelhetünk a czélnak ; de miért fogjunk olyasmibe, a mit lehetetlen keresztül vinnünk? Méltóztatott az 1848: XX. törvényczikket mint élő törvényt idézni. De hol él az? Fájdalom, csak a törvénykönyvben, mert ott is csak az elvet mondták ki, melyet a nemzet máig sem birt érvényesíteni. Ily elvet kimondani semmitsem ér. Hisz kimondtuk a közigazgatás államosításának aa elvét is. Az ilyesmi inkább lerontja a törvényhozás tekintélyét, semmint emeli. Csak a praktikus törvény ér valamit, a többi utópiákra ragadja az embert. Sürgetik sok oldalról a katholikus autonómiát is; egészen jogosm és helyesen. De azok a kérdések ebbe is belejátszanak és ennek létesítését is nehezítik, mert ezek mind összefüggnek egymással. Határozott, erélyes kézre és olyan főre van szükség, mely tisztában van azzal is, hogy milyen legyen az az autonómia? Mert mi voltakép azt sem tudjuk, mi akar az az autonómia a praktikus életben lenni? Igen nagy kérdések függnek ezzel össze, s ha ezt még a népnevelés ügyével is bonyolítjuk, még sokkal nehezebben fogjuk megoldhatni. Azért arra kérem a t. miniszter urat, járjon el úgy, hogy keresztül is vihessük, a mit kimondunk. Azon iskolákat, a melyek, bár felekezetiek, de teljesen megfelelők, hagyjuk meg; a hol szükséges, méltóztassék azokra állami szempontból a tanfelügyelők útján a legerősebb befolyást gyakorolni s azokat, a melyek nem teljesítik a haza iránti kötelességüket, aa állam számára lefoglalni. (Élénk helyeslés.) Ily törvényt hozzunk s akkor megfelelünk annak, a mit viszonyaink