Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

408 68. országos ülés 1897. márczlns 9-én, kedden. De, t. ház, mi, a kik az állami oktatás hívei vagyunk, mi egy törvényes bázison állunk és a reakczió az, t. ház, a mely eze! szemben elzárkózik, süket füleket színlel. Hiszen itt az 1848 : XX. törvényczikk 3. §-a, mely ma is élő törvény, a mely ezt a kérdést eldöntötte, mert ebben az van: minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek és ez elvek részletes alkalmazásával a minisztérium az illető hitfelekezetek meghallgatásával, a legközelebbi törvényhozás elébe törvényjavaslatot fog terjeszteni. T. ház! Lehet a felett a hipokrizisnek révén vitatkozni, hogy csak a költségek lesznek államiak, az oktatás nem; de a ki az 1848-iki torvényhozásnak emlékét ezen hipokrizissel akarná megbélyegezni, az ugyan furcsán járna, mert a ki ezen törvényszakasznak intencziót csak egy pillanatra is behatóbb bírálat tárgyává teszi, annak lehetetlen fel nem ismernie, hogy az akkori idők nagy emberei az akkori idők és viszonyok figyelembevételével ennek az elvnek törvénybe iktatásával mást nem akartak kimondani, mint az oktatás államosítását. És épen azért annak a pártnak, a mely a 48-as nevet viseli, tradicziói közé sorolom azt, hogy midőn az 1848: XX. törvényczikk végrehajtását ismételten sürgetjük, akkor mi, e párt, az oktatás államosítását osztjuk és értettük mindig. Hisz, méltóztassanak megnézni, mennyivel kapcsolatos ezen kérdés a hazafiság kérdésével Tudjuk, hogy a felekezetek érzékenysége nem szívesen tesz ezen a téren konczessziót, de azt is látjuk, hogy Európának összes parlamentjében a felekezeti oktatás mellett csak a klerikális pártok foglalnak állást. És ezzel szemben mit látunk 'i Az az egyház, a mely a »magyar egyház« nevét érdemelte ki magának történelmi korszakok során át: a protestáns evangélikus-református egyház, ott van a debreczeni tanítógyíílésen, a melyen a debreczeni tanítók hozzájuk méltó lelkesedéssel és hazafiasággal odamondják a nemzetnek: tudjuk, hogy nekünk is vannak ezen a téren privilégiumunk, de mi ezt szívesen áldozatul hozzuk a nemzet oltárára, mert tudjuk, hogy igazán magyar, igazán nemzeti az ország csak akkor lesz, ha a népoktatás államosíttatai fog. Követendő, dicséretreméltó példa ez és illik, hogy a törvényhozás megszívlelje. De mivel kapcsolatos e kérdés? A mint méltóztattak látni, az egész oktatás kérdése az autonómia kérdésével kapcsolatos. A felekezeti autonómiák szempontjából röviden jelzem csak álláspontomat, a mely sohasem volt és remélem nem is lesz más jövőben sem, mint az, hogy feltétlenül és égetően szükségesnek tartom, hogy a római és görög katholikusok autonómiája mentől sürgősebben szerveztessék. De ennek az autonómiának ne csupán az legyen a ezé Íj a, hogy az iskola, az egyházi kormányzat, az egyházi vagyon kérdésében intézkedjék, hanem a görög egyesültek és a római katholikusok számára behozandó autonómiának legyen egyik legfőbb rendeltetése az, hogy igyekezzék a többi autonómiákat is vizsgálat tárgyává tenni az fllami felügyeleti jognak érvényesítése szempontjából, hogy az egyenjogúságnak egységes jogalapon való keresztülvitelét a törvényhozás eszközölhesse. Nem közönbős dolog az ma, midőn a vallásfelekezetek között az egyen jogosítás elvén állunk, hogy egyik egyházban a püspököt kinevezi a felség, a másik egyházban invesztálja, a harmadikban pedig semmiféle ingerencziája nincs az államhatalomnak és áliamfelügyeletnek arra, hogy kik legyenek az egyháznak főbb papjai. Ezeket és egyéb sok minden tekintetben divergens állapotokat egy országban nem lehet s már a jogegyenlőség szempontjából sem szabad tovább megtűrni. A mit én igen sajnálok, az az, hogy ép e kérdés tekintetében a kormány részéről hezitáló állásponttal találkozunk. Midőn a kongruáról, midőn az autonómiáról van a szó, akkor a különben igen kedves és nagyon közlékeny kultuszminiszter úr nemcsak nyakig, de egész fülé'g begombolkozik és azt mondja, hogy a kongruáról nem mondok nektek semmit és ezt helyesléssel és éljenzéssel tudomásul veszik, az autonómiáról pedig azt monda, hogy majd meg fogom csinálni, de még idejét nem látom elérkezettnek. Az iskola és az államosítás kérdése feltétlenül kapcsolatos az autonómiával, hisz az annak adandó hatáskör szempontjából az kétségtelenül együvé tartozó kérdés. Épúgy együvé tartozik a kongrua rendezésének kérdése, mert a vagyonkérdés szempontjából azzal kapcsolatos. Szabad-e, lehet-e tehát nekünk megnyugodnunk ily okoskodásban akkor, a mikor a trónbeszédbeu megígérik a nemzetnek az autonómiát, csak az időpontot nem jelzik, hogy mikor, mi természetes, mert a trónbeszédnek hivatása, hogy a következendő országgyűlés munkaprogrammját állapítsa meg. Már most azt mondja a miniszter ór: Igaz, hogy a trónbeszédben megígértük az autonómiát, de azt most nem lehet rendbe hozni. Emlékeztetem azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat az elődjének a politikájára, melyben egyízben a határidő is meg volt állapítva, sőt ez a képviselőházban is meg lett erősítve, a mennyiben a katholikus kongresszus összehivására Szeptember, vagy október volt kilátásba helyezve, sőt a felterjesztésre is azt mondták, hogy megtörtént. Most évek múlva mégis előáll a t. miniszter úr azzal, hogy ezt a kérdést most nem lehet rendbe hozni, mert az