Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

404 66. országos illés 1897. márczlus 9-én, kedden. van felekezeti iskola, tehát én nem állítok iskolát, a ki nem tartozik azon felekezethez, az is küldje be gyermekét ezen felekezeti iskolába: az állam arra kényszeríti tehát a szülőt, hogy küldje gyermekét más felekezet iskolájába. És itt már mindenesetre túllép az állam a határon, a mit jogosultnak az igen tisztelt képviselő úr sem fog elismerni. Berzeviczy Albert igen tisztelt képviselőtársam azt mondja, hogy ő a népoktatás államosítását lehetetlennek tartja. Igaz, nem mondotta meg, hogy miért? De hiszen a kérdés nem annyira új, hogy a nehézségeknek mibenrejlését előzőleg meg ne tudhattam volna. Pénzügyi nehézségekről beszélnek elsősorban, hogy ez az akadálya az állami iskolának. Én abban a nézetben vagyok, t. képviselőház, hogy ha a tételt úgy állítjuk fel, hogy az állami iskola több pénzbe kerűi, drágább, mint a hasonló jóságú, hasonló minőségű nem állami iskola, akkor igenis nyomós indok lesz a pénzügyi nehézség. De én azt hiszem, ezt senkisem fogja állítani. A jó iskola pénzbe fog kerülni, akár az állam közvetlen tartja fenn, akár pedig más iskolafentartó áll elsősorban mint közben járó; mert a költségek utóvégre is egy zsebből kerülnek, akármelyik forrás útján fordíttatnának az iskola czéljaira, tudniillik az állampolgárok zsebéből. (Igaz! Úgy van!) Az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úr azon nézetben volt, hogy a népoktatás államosítása nélkül is teljesen biztosíthatja az állami czélok elérését, hogyha — szándékát megvalósítva — az állam által gyakorolt felügyeletet hatályosabbá és szigorúbbá fogja tenni. Én úgy tapasztaltam, t. ház, hogy az ellenőrzés és a felügyelet semmiféle téren sem egyenértékű azzal, ha valamit magunk végzünk el, és hogy az ellenőrzés gyakorlása nem biztosíthatja az eredményt annyira, mintha magunk intézkedünk. De nekem más aggodalmam is van. Az állami beavatkozásnak a felekezetek által ellátott dolgokban minálunk igen sok nehézsége van azon nagy ellenszenvnél és érzékenységnél fogva, mely ezen a téren uralkodik. És épen ott, a hol erre a szigorú felügyeletre nagyobb a szükség, igen természetes, hogy ott a szigorúbb ellenőrzés kellemetlenebb lesz az illetőkre nézve. Már pedig előre látható, miután maguk a felekezetek is csak azon az alapon állanak, hogy nekik a népnevelés, a népoktatás joguk, de nem fogadják el azt, hogy nekik kötelességük, és mindenki egyetért abban, hogy a népoktatásról és nevelésről való gondoskodás az államnak kötelessége, s miután pozitív törvényünk is azon az alapon áll, hogy a felekezetek állíthatnak iskolát, de iskolát állítani nem kötelesek, bekövetkezhetik, különösen a mai időben, midőn e háznak minden oldalán a felekezeti autonómiának kiterjesztése és kifejlesztése szándékoztatik, és ebből kifolyólag a féltékenység és érzékenység még fokozottabb, hogy mihelyt az az ellenőrzés az illető iskolafentartóknak kellemetlenné válik, ott hagynak bennünket a faképnél és lemondanak az iskoláról, a minek következménye az lesz, hogy igenis államosítani fogunk, de nem ott és akkor, a hol és a midőn nekünk tetszik, de ott és akkor, mikor a jelenlegi iskola-fentartóknak tetszik. (Igaz! Úgy van!) Nézetem szerint azelől nincs kitérés, hogy ha kötelezővé tettük a népoktatást minden állampolgárra nézve, akkor az állam köteles gondoskodni arról, hogy mindenütt legyen megfelelő iskola. Tovább mennék, de ez nem tartozik jelenlegi feladatom keretébe. Azt hiszem, hogy az állam ingyen tartozik gondoskodni a népoktatásügyi szükségletekről, és nem bizhatja ennek a kötelességnek a teljesítését olyan közegekre, a melyek felett feltétlenül nem rendelkezhetik. Egy dolog feltűnt nekem igen tisztelt Berzeviczy Albert képviselőtársam beszédében, hogy a midőn kiterjeszkedett a közoktatási programinak majdnem minden egyes pontjára, a tanítóképzésről nem nyilatkozott. Az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úr érintette a dolgot, úgy hogy ő a tanítóképzést nem kívánja magához vonni, de beéri a tanítóképesítés államosításával. Csak egy pár betű eltérés van közöttünk, de igen lényeges. Én azt hiszem hogy mint első lépést a népoktatás államosítására s ez talán nem ütközik leküzdhetlen pénzügyi nehézségekbe, legalább is a tanítóképzést, nem a képesítést kell államivá tenni elsősorban, A tanítóképzéstől elkülönített puszta tauítóképesítésnek az államosításától én fázom, mert azt látom, hogy vagy lehetetlenségre vállalkozunk, vagy pedig jogtalanságra. Hogyha, a mi nincs kétségbe vonva, vannak olyan tanítóképző intézeteink, a melyek a mértéket meg nem ütik s már most mi oda küldünk állami vizsgáló bizottságot, a mely szigorú mértékkel mérjen, akkor vagy az következik be, hogy ha olyan követelményeket támasztunk, azon kivétel nélkül szegény sorsú emberekkel szemben, a kik kenyérkeresetet keresnek azon a tanítói pályán, ha olyan qualifikácziót kívánunk, a melyet ezen hiányos tanintézeten, melybe őket küldjük, melyet eltűrünk, meg nem szerezhetnek, ez jogtalanság lesz. vagy pedig odajutunk, hogy a humanizmus érzeténél és a méltányosságnál fogva azok a vizsgáló bizottságok nem gyakorolhatnak szigort, nem követelhetik meg a megfelelő képességet, és kénytelenek elnézni azt, hogy ezen képezdéből kikerülő jelöltek a kellő mér-