Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-65

fió. országos ülés 189?. márczlus 8-án, hétfőn. 385 kívánó egyéneknek a mérnöki czímet adomá­nyozza és ezáltal egyetemi műszaki nevelésünket, sőt a politechnikumot is bizonyos ferde világí­tásba helyezi, mert a műegyetemről kikerülő, diplomát szerzett mérnökökkel szemben a kül­világ előtt mintegy azonos képesítést dekretál. Ezen törvényhozási intézkedés ellen ismételt föl­szólamlások történtek, és az erdélyi birtokviszo­nyok rendezéséről szóló törvény revíziója alkal­mából bátorkodtam a figyelmet ezen hátrányos körülményre fölhívni; azon alkalommal az mon­datott, hogy ez egy átmeneti intézkedés, a mi a közel jövőben meg fog szűnni. A midőn ma csak jelzem a műszaki qualifikáezió kérdését, arra kérem a t. miniszter urat, miután a techni­kus-kongresszusnak ezen kérdésre vonatkozó határozata direkt hozzá intéztetett, méltóztassék e kérdést ismert erélyével sürgősen figyelmére méltatni, mert mélyen rejlő okok azok, melyek a magyar technikai kart arra késztették, hogy e tekintetben határozottan állást foglaljon. Nem czímkórság az, a mire súlyt helyez e)kar, hanem biz­tosítása nemzeti kultúránk egy kiváló tényezőjé­nek. És miután Magyarországon ma még csak egyetlenegy hely van, és ez a József-műegyetem, a hol a kellő műszaki műveltség és előírt képesí­tés megszerezhető, meg kell tartanunk e hely­nek tekintélyét, és külső formáiban is biztosíta­nunk kell hazánk kulturális jövő fejlődésének érdekében az onnan kikerülő ifjak tudományos és társadalmi tekintélyét. (Helyeslés.) A másik főirány, — melyben az országos technikus-kon­gresszus állást foglalt, — a magyar műszaki karnak általános helyzete volt. (Halljuk! Hall­juk !) Nagyon hátrányosan hat ugyanis — és ez képezte szintén a technikus-kongresszuson meg­beszélés tárgyát — a technikai nevelésnek azon általános kritikája, a mely a műegyetemről ki­került ifjakra oly általánosságban elmondatik, hogy ezek, — főleg az államszolgálati adminisz­tráczióban, — helytállani nem tudnak és szak­kérdéseiknek közigazgatási vitelére nem képesít­tettek. (Halljuk! Halljuk !) Ha, t. ház, figyelembe veszszük azt, hogy hazai műszaki karunknak közel 80—85 százalékát az államszolgálat köti le, akkor meg tudjuk ítélni, mily hátrányosan hat azon köz­tudat, hogy hazai műszaki karunk azon szol­gálati ágazatokban, melyekben megjelenik, nem tudja azt a helyet elfoglalni, melyre tulajdon­képen hivatva van és nem tudja ezen szolgálati körben elfoglalni azon állásokat, melyekre jogo­sultsága van. Ha ennek oka az, hogy a hiba műszaki nevelésünkben van, akkor kénytelen vagyok a t. miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a műegyetem tanrendszerét szíveskedjék alaposan felülvizsgáltatni, és ha szükséges lenne, KÉPVH NAPLÓ. 1896—1901 IV. KÖTET. a kellő változtatásokat mielébb megtenni. Én nem akarok messze elkalandozni e kérdés meg­világítása körűi s annak részleteivel most fog­lalkozni sem akarok, hanem utalok azon határoza­tokra, melyeket e kérdés körül a már említett technikus kongresszus hozott, és azon memoran­dumokra, melyeket a magyar mérnök- és építész­egyesület e tárgyban a kormányok elé terjesztett. Ezen tárgyilagos határozatok és felterjesztések meggyőzhetnek arról, hogy az állami műszaki alkalmazottak általános helyzete, a méltó elégü­íetlenségnek oly magas fokát érte el az egész technikai karban máris, hogy ebben én hazánk műszaki kulturfejlődésenek jövendőjére látok sötét pontokat, sőt látom a veszélyt is. (Ügy van! Úgy van!) Már ma tapasztaljuk, t. ház, hogy eltereltetuek a magasabb technikai képzéstől, de főleg el a a műszaki államszolgálattól azok, kik talán hivatva volnának a kultúra ezen ágaza­tában a hazának szolgálatot tenni, a mennyiben meglehetősen bizonytalan az ällamszolgálatban az a jövendő, melynek elébe néznek. Ez a hely­zet azért ítélendő meg komolyan, mert a műszaki kar biztonlétének alapjait érinti, — mert hiszen attól, ki jövő boldogulásának útjain bizonytalan, sőt elégedetlen, mert előhaladhatásában csak szűk kör van előtte, — attól a magasabb esz­mények által lelkesített odaadó munkásságot várnunk nem lehet. Ennek pedig hazai kultúránk adja meg az árát. (Igaz!) Ne méltóztassék tehát a magyar műszaki kar mozgalmát egyébnek tulajdonítani, mint egy önérzetes testület azon álláspontjának, hogy részt akar venni hazánk kulturális fejlődésének szol­gálatában, de teljes biztonlétben és fáradság­teljes munkásságáért jövendőjét biztosítottnak óhajtja. (Helyeslés.) Egyik fősérelnie ugyanis a műszaki karnak az, hogy az állami szolgálat ágazataiban igen nehéz az előmenetel, a technikus alárendelt hely­zetben van. így, hogy csak néhány rövid sta­tisztikai adatot hozzak fel: (Halljuk! Halljuk!) egyetlenegy szolgálati ágnál, példának okáért a kereskedelmi minisztériumban, ha a műszaki személyzet helyzetét összehasonlítjuk a közigaz­gatási tisztviselőkével, azt látjuk, hogy addig, míg az V. és VI. rangfokozatban a műszaki karnak csak egy egész két tized százaléka vehet részt ezen állásokban, addig a közigazgatási tisztviselőknek 25'4°/o-a foglal e fizetési osztá­lyokban helyet. Az V., VI., VII. fizetési fokozatban mintegy S 1 / ú i Q /o a műszaki alkalmazott, a köz­igazgatási személyzetből pedig 44­4°/o. Ez, t. ház, az arány a betöltött hivatalok és a hivatali előmenetelek tekintetében. (Halljuk ! Halljuk!) Nagyon jól tudom, hogy ez nem tartozik a t. kultuszminiszter úr tárczája körébe, de tartozik igenis megszivlelése annak, — és ezt az 49

Next

/
Thumbnails
Contents