Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

332 63. orsz&gos ülés 1897. márezins 5-én, pénteken. világot rázó s átalakító nagy mívelete következtében, előállottak a protestáns egyházak. Ezek a protestáns egyházak, hogy milyen életet éltek és milyen küzdelmeken mentek át, azt felesleges és szükségtelen itt fejtegetnem. Találóan mondja erre nézve egy egyházi író, hogy: »ennek a születése kín, a keresztsége vér, ápolója, dajkája a vihar, mindennapi kenyere a vívódás, itala a könyhullatás volt!« mindennek daczára, t. ház, megerősödött ez az egyház az ország kebelén annyira, hogy ma már maga a reformált egyház, a protestáns egyháznak egyik ága, több, mint kétmillió lelket számlál a hazában. Hogy mi módon erősödött meg, azt tudjuk mindnyájan. A papok mellett a világi férfiak nagy lelkesedése, buzgó vallásossága és kitartása és a benne rejlő csodálatos erő hatalmánál fogva erősödött meg. Nem kicsinylem sem egyik, sem másik egyháznak az állam érdekében tett szolgálatát; de nem hagyhatom figyelmen kivűl, hogy az állam érdekét szolgáló egyházak sorában nem az utolsó helyet foglalja el a magyar protestáns egyház, kiváltképen pedig a magyar reformált egyház. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Hogy a magyar reformált egyház micsoda szolgálatokat tett a hazának és a magyar nemzetiségnek, ezt a történelem megírta, bizonyítják azt a ma is fennálló, áldást, szabadságot hozott békekötések. Az álladalom azonban az egyházak szolgálatát, a midőn figyelembe veszi, kérdés, vájjon megfelel-e olyan mértékben szintén az ő kötelezettségének, a milyen mértékben azt a különböző hitfelekezetek szolgálataikért megérdemelnék ? A jóakaratot megtagadni nem lehet, mindazonáltal sajnos bár, de ki kell jelentenem, hogy ebben a tekintetben nemmel kell felelni. T. ház! A magyar református egyház az, a melyik a végletegig kerülgette a kéregetést, kunyorálást az állam részéről a segély tekintetében, kitartott a végsőkig, mindaddig, míg birta s a mire szüksége volt, a maga kebelében a maga tagjaínak, polgárainak megterheltetésével, megadóztatásával előállította. Előállította a népiskolákat olyan arányban, a mint azt a törvény kívánja, a középiskolákat feles számban, állított akadémiákat és fentartja ma is mindazokat. Hanem az idők megváltoztak, a terhek megszaporodtak, a pohár ebben a tekintetben is csordultig megtelt és ha a magyar protestáns egyházak, általában a reformált egyház a további követelményeknek megfelelni kivan és hivatásánál, haladó s folyvást előre törekvő szelleménél fogva nem akar hátulsó lenni a kultúrintézmények és a nagy társadalmak sorában, akkor további terhet vetni az ő tagjaira lehetetlen lévén, az állam támogatását kénytelen igénybe venni. Megsokasodtak a népen a közterhek annyira, hogy újabb egyházi megterheltetésékről már szólni nem lehet. Ennélfogva az újabb időkben, kiváltképen a nevelésügy érdekében az államsegélyt ma már mind a két protestáns egyház, sőt a reformált egyház is nagyban igényli, kéri az állam segítségét. A nagyobb alföldi egyházak még most is hallgatnak ebben a tekintetben, hanem most következik a törvénynek egyik intézkedése, nevezetesen a tanítói fizetések, után járó ötödéves korpótlékoknak megadása. Ebben a tekintetben, a mint előre tudom, még a legnagyobb egyházak is kérni fogják az állam támogatását. Daczára a reformált egyház áldozatkészségének, a melyet a tanügy, az egyháziasság és a köz érdekében tanúsított, még mindig szomorú adatokat látunk a statisztika terén. Nevezetesen a mi egyházkerületünkben, a tiszántúli szuperintendeneziában 600 anyaegyház közt még most is 205 nem képes megadni tanítójának a 300 forintnyi minimumot, 593 rendes lelkészi állomás közül 305-nek jövedelme 800 forinton alul áll, 210 még a 600 forintot sem éri el, de van olyan is, a mely a 200 forintot nem haladja túl. Ez, t. ház, a nagy anyagi gyöngeségnek következménye és azt hiszem, hogy ez nemcsak az egyházra nézve szomorú, hanem általában mondhatni, a müVelt társadalomnak sem dicsősége az, hogy van még e hazában oly állás, hogy a ki azt betölti, 17 esztendei iskolai tanulás után alig nyer 600 forint fizetést s ebből neki a tisztességes társadalmi kívánalmak szerint kell megjelenni az emberek sorában s ebből a nyomorult 600 forintból kellene nekik könyvtárt szerezni, hogy Török Bertalan úr magas igényeit kielégíthesse az ő modern prédikácziójával. Elszomorító dolog az, hogy még ma is van a hazában oly hivatal, mely semmiféle főbb jövőre való kilátással nem biztatja az illetőt s az emberek a nagy inség és nyomor miatt kénytelenek panaszkodni mindennap. Minden más pályán van előhaladás, megvan a jobb jövő reménye, csak ezen a pályán nincs. Minden más pályának hivatalnokai sürgették, követelték helyzetük javítását, a szolgáktól fel egész a legmagasabb hivatalnokig. Az a szerencsétlen, az a szegény protestáns papság soha nem sztrájkolt, — hogy így fejezzem ki magamat, ezen napirenden levő szóval — soha nem fenyegetőzött azzal, hogy felmondja szolgálatát; várt mindig a művelt társadalomtól és akkor is, mikor a legfontosabb kérdés volt a napirenden, a nemzet, az állam érdekében, az egyházpolitikai törvények tárgyalása alkalmából egyetlen egy esetet nem lehet felhozni, hogy a református papság az ellen szót emelt volna, bár tudta, hogy anyagi tekintetben az reá nézve üdvös és boldogító nem lesz.