Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

68. országos ülés 1897. m&rcrius 5-én, pénteken. 329 ket, méltóknak mutatják-e magukat arra a hivatásra, a melyre felszenteltettek? (Helyeslés a jobboldalon.) Általánosságban szólok, t. ház, és fájdalommal kell válaszolnom azt, a mit mindnyájan tudunk, hogy aránylag a számhoz képest, nagyon csekély azon lelkészek Száma, a kik ezen hivatást azzal a lelkiismeretességgel, azzal az odaadással, azzal az igazi megszentelő érzéssel, azzal a felemelő tudattal teljesítik, a mely egyszersmind a hallgatók szivébe és lelkébe a vallást és az erkölcs igazi nagy eszméjét úgy át tudják plántálni, hogy annak az életben nyoma és kifejezése legyen. (Helyeslés a jobboldalon.) Én nem beszélek a fővárosról, hanem beszélek egyáltalában az országnak távollevő vidékeiről és különösen a k"s községekről, melyeknek egyházai rendesen szegényen lévén dotálva, az illető lelkészeknek nincsen módjukban, hogy magasabb röptű, valami elragadó szép tanítást, predikácziót tartsanak hallgatóiknak a szószékről.. Ez nem is nagyon szükséges; nem várja azt az illető egyházhoz tartozó község hallgató közönsége, hogy mindig szebbnél-szebb szent beszédeket hallhasson. De azt mégis elvárhatja, hogy legalább az a prédikáezió, az a vallásoktatás, a vallásos eszméknek hirdetése olyan legyen, hogy a templom közönsége majdnem háromnegyed részben ne aludjék el a padokban. (Igaz! Ügy van! jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) És vájjon hogyan lehetséges az, (Zaj. Elnök csenget.) hogy azok, a kik a vallástalanság terjedését hirdetik, nem tesznek megfelelő lépéseket arra nézve, hogy ez a vallástalanság ott, a hol ennek a kútforrását kell keresni, megszűnjék? (Helyeslés jobbfelöl.) Igen természetesen első sorban azoknak kell, hogy ezt megtegyék, a kik ennek a vallástalanságnak terjedését a kor szellemének, sőt, igen sokan, mint tegnap is hallottuk, jóformán a kormánynak, vagy épen a liberalizmusnak tulajdonítjuk. (Igmi Ügy van! batfelől.) Én hiszem és remélem, t. ház, hogy az egyes hitfelekezeteknek rendkívül nagy gondjuk van és lesz arra, hogy ezt a sajnos körülményt elkerüljék, de mindaddig, a meddig ezek a körülmények megvannak, a vallástalanság terjedését akár a libeializmusnak, akár pedig a kormánynak tulajdonítani lehet aféle közönséges kibúvó mentség vagy kortes eszköz, de a valóságnak meg nem felelő állítás. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Miután a vallásoktatásnál vagyunk, azzal kapcsolatosan reá kell térnem azon kijelentésre, melyet a mélyen tisztelt miniszter úr az egyetemeknek theológiai fakultással való összekapcsolásáról szólott. Tény, a mit a miniszter úr is kijelentett, hogy ennek a kérdésnek megoldása nem könnyű feladat, és csak KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. hosszabb tanulmány útján oldható meg; mert az a kérdés, vájjon az egyetemeknek a hittani karral való ellátása egyszersmind azt involválja-e, hogy az egyes felekezetek teljesen ott képezzék ki a lelkészeket, vagy azt, hogy tetszés szerint az egyes felekezetek lelkészeinek, a mennyiben magasabb képzést kivannak, módjukban legyen a külföldet elkerülve a hazai egyetemeken is feltalálni ezt a magasabb kiképzést? E tekintetben határozottan nagy előny volna a theológiának az egyetemekkel való kapcsolása; de ezzel még nem volna megoldva az, a mit mindnyájan óhajtunk, hogy magának a lelkészi képzésnek nivója, iránya, és pedig hazafias érzelemmel kapcsolatos iránya olyan legyen, a milyent mi Magyarországon egyáltalában kívánunk. Én végig olvasva a ház naplóit, egy igen tisztelt ellenzéki férfiúnak a beszédéből azt vettem ki, hogy vannak államok, a melyek a lelkészi képzést határozottan államilag kezelik, és ennek következtében az egyes vallásfelekezetekre a lelkészi képzésre vonatkozólag semminemű terhet vagy kötelességet nem hárítanak. Ez ellen az irány ellen, azt hiszem, szólalt fel tegnap gr. Zichy János képviselőtársunk, azon szándékot tulajdonítván a kormánynak, hogy a lelkészi képzést ki akarja venni a vallásfelekezetek kezéből hogy teljesen az államra helyezze át. Én, hogy ha a mi budgetünk, állami háztartásunk olyan jól dotált, olyan gazdag lenne, nem zárkóznék el az elől, hogy a lelkészképzés megfelelő módon állami felügyelet alatt történjék; mert hiszen az különben sem történhetnék máskép, mint az illető vallásfelekezetek autonómiájának tisztelete mellett, tudniillik az azokkal való megegyezés következtében; de annak az eredménye aztán kétségkívül az lenne, hogy nem látnánk a vallásfelekezetek körében hajtogatást a haza ellen s nem tapasztalnók, hogy az illetők a szószéken nemzeti gyűlöletről prédikáljanak. (Úgy van! jobbfelől.) T. ház! A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a közoktatás állapotáról szóló 25-ik jelentésében azt olvassuk, hogy 1311 olyan tanító volt, a ki keveset és 658, a ki semmit sem tudott magyarul. Továbbá, hogy habár a görög katholikusok közül állítólag csak 73 nem tudott magyarul, mégis azon görög katholikus iskolák száma, a hol sikerrel nem oktattatott a magyar nyelv, 608-ia megy; tehát 535 oly tanító vau, a ki nem akart és nem tudott a magyar nyelv tanítása iránti kötelességnek eleget tenni; ilyen tanító a görög keletieknél 629, az ágostaiakná! 127 van; sőt a római katholikus tanítók között is van 373, főleg tót vagy német anyanyelvű, a ki épen nem, vagy csak keveset beszél magyarul s így nem tudott megfelelni a törvényben előírt kötelességnek. Igaz, t. ház,