Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-62

Í2. o»szágos ülés 1897. márczitis 4-én, csütörtökön. 323 tani. És valóban úgy van, hogy ezek azután vezetői a nagy városokban a törvényhatósági bizottságokban a népnek, a mezővárosokban és falvakban pedig a községi képviselőtestületeknek. Ezeknek a gimnáziumoknak további fentartása tehát bizonyos figyelmet érdemelne és különös fontosságuk is van. De van itt egy nagy baj. A középiskolai tanárok dotácziója ugyanis nagyon csekély. Es igy ezeknek társadalmi állása nem olyan, a milyen az ő hivatásukhoz kötött igényeknek megfelelne. A középiskolai tanároktól nagy qualifikáczió, egyetemi kiképzés kívántatik, azonkívül két év s igy öt évi előkészület a középiskolai tanárságra. Az ő fizetésük nagyon csekély, mert ha azt mondjuk, hogy 1200 forint és azután ötödéves korpótlék képezi az ő fizetésüket, ezt aránylag a többi pályákhoz nagyon csekélynek kell tekinteni. Nézzük meg, ha egy végzett jogász kilép az életbe. Megjegyzendő, itt olyan emberekről beszélek, a kik tehetséggel bírnak, kiképezték magukat és életrevaló emberek. Egy végzett jogász vagy a bírói pályára lép, s ott mindjárt avval az 1200 forint fizetéssel 25—30 éves korában albíró lesz, előtte áll a törvényszéki bírói pálya, a királyi táblai, a kúriai bírói pálya. Sokan nem jutnak el ugyan annyira; igen, de a középiskolai tanárok meg sehová sem jutnak. A korpótlékkal nagyon csekély kárpótlást nyernek. Hát az igazgatói és főigazgatói állások, igaz, hogy nyitva áll előttük, de milyen csekély százalék az, mely erre az állásra eljut. Mi következik ebből? Nem szólok a szerzetes rendek által fentartott gimnáziumokról, azok a hazának háláját érdemlik meg ezen iskolák fentartásáért, ott szolgálatképtelenségük esetére az ő ellátásuk biztosítva van; de akár a felekezeti, akár az állami középiskolai tanárokat veszem, miután szegényül vannak dotálva, nagyon sokszor megtörténik — saját tapasztalásomból beszélek — hogy az a nagy családá középiskolai tanár, a ki a maga csekély fizetéséből a családját fentartani sem tudja, magántanítással foglalkozik, zeneórákat ad, vagy tudományokból ad egyeseknek előadást. Ez a középiskolai tanításnak rovására megy, mert elvonatnak fontos foglalkozásuktól, a melytől pedig elvonatniok nem volna szabad. Ezenkívül a középiskolai tanárok száma — épen ezeu okból — napról napra fogy. Én úgy tapasztalom, — méltóztassék megczáfolni, ha nem így van, — hogy az ifji\ság a tanári pályára most sokkal kisebb mértékben megy, mint azelőtt. Tudok eseteket, a hol a tanári pályázat eredménytelen volt, a hol a tanári pályára oklevél nélküli egyéneket kellett alkalmazni. Hát ez nem az oktatásnak hátrányára és rovására szolgál? Ennélfogva óhajtanám és kérem is az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter urat: méltóztassék ezen bajon segíteni, névszerint ezeket a középiskolai tanárokat a magasabb rangosztályba helyezni és lehetőleg magasabb fizetéssel látni e

K úgy, hogy jövőjük is a nyugdíj tekintetében biztosítva legyen. Méltányos figyelemmel akarok én arra lenni, hogy ez az állam pénzügyi viszonyainak a kombináeziójáral jár. De hát, t. ház, volt szó harmadik egyetem felállításáról; evvel még várhatunk, szerintem ez nem oly nagyon sürgős. A népoktatás is rendkívül nagy áldozatokat vesz igénybe az államtól, azonban hiszen azt a népoktatási törvényt 30 esztendővel ezelőtt alkottuk meg, s akkor tudva úgy alkottuk meg, hogy annak végrehajtása nem egy-két évtizednek a munkája; és íme, csakugyan még sok évtized el fog telni, míg a népoktatás államosítása teljesen végrehajtható lesz. Én tehát azt hiszem, hogy az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úr találni fog módot arra, hogy a középiskolai tanárok helyzetén a jövő évi költségvetésben már némi javítást tervezni és eszközölni méltóztassék. A többit, a mit még mondani akartam, elhagyom. Berekesztem beszédemet (Éljenzés a baloldalon.) és a költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Lázár Árpad jegyző: Madarász Imre! Madarász Imre: T. ház! A közoktatásügyi tárcza jelen évi költségelőirányzatát és általában közoktatási állapotainkat, kerülve minden polémiát, két főszempontból kívánom mérlegelni és elbírálni: pénzügyi és tanügyi szempontból. (Halljuk!) Ha a pénzügyi szempontot és pedig egész általánosságban tekintem, el kell ismernem, hogy az bizonyos haladást mutat, mert hiszen az 1897. évi előirányzat 1,181.538^ forinttal múlja felül az előbbi év előirányzatát. És ez annál Örvendetesebb jelenség, mert az a feltüntetett többlet lehető aránylagosan oszlik meg a különböző czímek között,; a legnagyobb része pedig ennek a többletnek, mintegy 460.070 forint épen az elemi iskolákra esik. Igaz ugyan, hogy ennek a nagy többlet összegnek egy jórésze is, csaknem 200.000 forint az ezredéves ünnepségek alkalmával szervezett 400 iskolának költségeire, egy másik része pedig 160.000 forint a tanítók fizetése pótlására vétetett fel, de elvégre is jól esik tudni azt, hogy mindezek az elemi iskola szükségleteire vétettek be a költségvetésbe. Ugyancsak örvendetes jelenségül tűnik fel, t. ház, az is, hogy a közoktatásügyi kormány nem elégedett meg a múlt évi alkotásaival és nem állott meg tétlenül azoknál, hanem a tanügy fejlesztéséről, újabb iskolák előállításáról 41*