Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-62

308 e2- országos ülés 1897. má,rczlus 4-én, csütörtökön. létére is 1.290.514 forint van előirányozva, úgy hogy az ekként előálló többletkülönbözet az elmúlt évhez képest 656.091 frt, a mihez hozzáadva az állami ipariskola és technológiai múzeum czímén a kereskedelmi tárczának átadott 92.600 forint és a szépművészeti múzeum javadalmának leszállítása folytán a pénzügyi tárezánál mutatkozó 422.436 forint bevételi kevesbletet, így tehát, hogy a kultuszminiszteri tárezánál 1,171.127 forint tiszta többlet tűnik ki az 1897. évi költségvetésben, mint mondám, már magában véve ezen örvendetes tény is fényes és czáfolhatlan tanúbizonyságot tesz aziránt, hogy a kormány, illetve a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a magyar kultúra érdekeit teljesen átérezve, annak minél gyorsabban fejlesztése és virágzóvá s nemzetünkre hasznossá tétele érdekében, a nemzet anyagi erejéhez mért helyes kultúrpolitikai programmal bir. Knbik Béla: Kevesek az igényei! (Mozgás.) Gajáry Géza: Én, t. ház, a nemzet igényeit mindig a nemzet erejéhez mérten szoktam mérlegelni. Hogyha pedig sorba veszszük azon tételeket, a melyeknél a t. miniszter úr kiadási többleteket vagy helyesebben szólva az 1896. évi költségekkel szemben emelést kér, úgy lehetetlen el nem ismerni a t. miniszter úrnak minden irányban nyilvánuló észszerű és helyes törekvéseit és kell, hogy szívünk édes reménységgel eltelve egy szebb jövő iránt, ennek biztos zálogát a jelen költségvetésben is meg ne találjuk. JDe engemet, ezen költségvetés figyelmes átvizsgálásakor, különösen a kiadási czím V. fejezete alatt ^emberbaráti tanintézetek« kiadásaira kért 17.239 forint többletkiadás lep meg talán a legkellemesebben, mert ezen ezélra sajnos, még eddig nagyon kevés áldozatot hoztunk, s mert ezen ügy még csak egy évtized előtt is korántsem részesült nálunk azon méltatásban, a melyet egy modern államban kifejteni és ezen a téren a polgároknak nyújtani kell. A fogyatékos érzékííek kiképzését értem, a melyet én nemcsak humanitáriusnak tartok, hanem s különösen azon meggyőződésemnek is adok kifejezést, hogy ez egy igen fontos nemzetgazdászati szocziális érdek, annál is inkább, mert a fogyatékosok leginkább a szegényebb néposztály gyermekei, tehát már ezért is keresetképesekké kell őket tenni, mivel a szegény osztály nem tud feleslegből eltartani keresetképteleneket; de az emberi méltóság is megköveteli az oktatást s különösen azon — a mi felfogásunk szerint — szerencsétleneknél, a kik épen fogyatékosságuk következtében, hogyha rajtuk nem segítünk, tehetetlenségükben sok tekintetben nem is igazi emberi lények. Hogyha csak az 1890. évi népszámlálási statisztikát nézzük is, azt látjuk, hogy Horvát-Szlavonországot kivéve 16.073 siketnéma, 15.430 vak, 15.908 hülye, 57.000 fogyatékos érzékű és 60.000 dadogó és hebegő s így összesen 107.211 volt a fogyatékos érzéknek és általában beszédhibában szenvedők száma. Igaz, hogy ebből csak 25 százalékot lehet olyannak venni, a kik tanköteles avagy tanítható koruknál fogva a kultuszminiszteri tárcza költségeire igényt tarthatnak, de később majd kimutatom, hogy még ennek is milyen kis százaléka részesül nálunk oktatásban és szellemi kiművelésben. Mielőtt azonban erre térnék, előbb lehetetlen elhallgatnom, hogy hazánkban a fogyatékosak oktatásügye még a legközelebb múltban is nagyon el volt hanyagolva és nemcsak kevés intézetünk volt, de még a meglevők működése sem volt megfelelő. Ezen a téren a javulás leginkább a jelenlegi t. kultuszminiszter úrnak köszönhető, a ki ezt az ügyet is meleg érdeklődéssel felkarolva, iparkodik ezen ügyet is a helyes irányba terelni, mert ha valahol, úgy ezen ügyben voltak csak igazán zavart fogalmak s részben ilyenek vannak még ma is. Hamis jelszavak uralkodnak, a melyek könnyen megtéveszthetik az illetékes köröket s ezért azt hiszem, hogy most valahára itt van az ideje, hogy ezeket egyszer behatóan vizsgáljuk és tisztázzuk, még pedig az én szerény nézeteim szerint a következő elvek alapján. (Halljuk! Halljuk!) Mi a czélja a siketnémák oktatásának? A helyes czélja nem lehet más, mint úgy a fiú, mint a leány növendékeket fogyatékosságuk daezára, vallásosán és erkölcsösen nevelni, a jóra, szépre oktatni és különleges szakszerű oktatási módszer segélyével az élő és hangzó szónak kiejtésére és a tisztán tagolt beszédre, valamint mindazon ismeretekre oktatni, melyeket az épérzékű gyermekek az elemi népiskolában elsajátítanak. (Helyeslés jobbfelöl.) A leányokat pedig ezenkívül az épérzéktíekkel versenyezni tudó, kenyérkereső munkásnőkké kell képezni, teljes ipari képzést nyújtva, a felső- és fehérruhavarrásban, műhimzésben és más alkalmas kenyérkeresetet biztosító kézimunkában. (Helyeslés jobbfelöl.) Tehát a siketnéma-intézet ne legyen más, mint a siketnémák elemi iskolája, a hol a fiúknak ipari oktatás nem kell, hanem csak kézügyességi úgynevezett slöjd-oktatás, míg a leányok olyan nőipart is tanuljanak, a miből azután meg is élhessenek, nehogy később kétes hirtí varrodákra szoruljanak. (Helyeslés jóbbfélöl.) A jelbeszédtanítás teljesen hibás volt s a hol újra behozni kívánnák, helytelen, mert a siketnémát arra kell tanítani, hogy magát mindenkivel — s ne csak a jelbeszédet betanuló