Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-61

286 61. országos ülés 1897. márezins 3-án, szerdán. mi Erdélyben nem ismerjük a függetlenségi eszmék horderejét, azt se higyje, hogy a függetlenségi eszmékért lelkesedni nem tudunk, de azokat a függetlenségi eszméket, melyekért Erdély közvéleménye lelkesül, nem Ugron Gábor, de Andrássy Gyula mondta el 1867. évi február 28-ikán ezen szavakkal (olvassa): >A vezérelv, a mely a 48-iki törvényhozás szemei előtt lebegett, nem volt egyéb, mint a birodalmi kapcsolat hü megőrzése mellett, Magyarország alkotmányos önállóságát és függetlenségét biztosítani.t De azt se higyje, hogy mandátumát a Székelyföldön az Ugron-féle függetlenségi eszméknek köszönheti, mert ha, a mint kedvteléssel fejezte ki, csak egy szegény, csavargó pap lett volna, bizonyára annak is maradt volna, (Derültség a jobb- és szélső baloldalon.) de a véletlennek is vannak szeszélyei. Azon a vidéken, a hol ma is úgy köszönnek : »dicsértessék a Jézus Krisztus«, ott a Krisztusnak nagy becsülete van és azt is hihették, hogy a reverenda többet takar, mint a bocskor. (Nagy zaj lalfelbí. Derültség jobbfelől) Egy történelmi adoma maradt ránk a múltból, mikor egy kolozsvári országgyűlésen két szebeni szász a karzatról hallgatta az országgyűlés megnyitását: épen a királyi meghívottak névjegyzékét olvassák: » Ugron, Apor, Bora, Sala, Mara, Bara, Bartha .. . schauen wir, dass wir weiter kommen, — mondja az egyik, — denn die Ungarn fluchen schon sogar in der Sitzung.« (Derültség jobbfelől) Hát, t. ház, két név az akkori meghívottak névsorából a szűkebb Erdély és még Magyarország közéletében mai napság is szerepet viszen, de daczára Ugron Gábor és még inkább Bartha Miklós egyéni szimpatikus voltának és daczára a zsenialitásuk által itt-ott elért eredményeknek a mai napig is az alól a zászló alól, melyre Ugron és Bartha neve van írva, Erdély közvéleménye talán — épen az akkori szászok megjegyzésével messze fut. Én aggodalmat méltóan keltő tünetnek látom azt, ha a népnek a történelem rendén hivatott és jogosított közvetlen vezetői a papság — a politikai életben elérhető szereplés viszketegeért elhanyagolva kulturális miszióját — leszáll azon magas piedesztálról, hova őt évszázadok hagyománya állította, ha a béke olajága, a szeretet varázsvesszeje helyett kezében a párttusák fegyverével jelenik meg a fórumon, akár azért hogy egyengesse útját a klerikalizmusnak, akár azért, hogy bármily irányban túlozza a szélsőségeket. Veszedelmes jelenséget látok abban, mikor a politikai életben szereplő jeles és tudós egyházi férfiak kókler-módra egymáson keresztülkasul hánynak nagy eszméket és levonnak azokból hamis logikával hamis következtetéseket. Mikor Lepsényi Miklós képviselőtársunk a Konversations-Lexikonból liberálisnak mondja a néppártot, mert »a liberalizmus a bőkezűség és nagylelkűség«; megrendül bizalmam az úgy gondolkozó papok józan ítélő tehetségében. (Derültség jobbfelől.) Mikor Molnár János apát képviselő úr a szegény felvidéki tótszájávalittaparlamentben mondja el: »Oh, csak bár jönne már a muszka, hisz ennél az elnyomatásnál a muszka kanesukát könnyebb elviselnie, megrendül a hitem az úgy gondolkozó papok hazafiság iránti érzékében. (Élénk helyeslés jobbfelől) Mikor Lucaciu és lelkésztársai külföldön és bent az országban agitálnak az ország intigretása, illetve a magyar nemzeti állam eszméje ellen, megrendül reményem az úgy gondolkozó papoknak a magyar hazafiság útjára visszaterheltése iránt. Pedig tudjuk jól mindnyájan, hogy ez a szándékosnak látszó fogalomzavar az eszmékben és az igazi hazafiság iránti érzék hiánya, illetve arczúlcsapása, az egyházi nevelés bölcsészeti és hazafias felfogásával homlokegyenest ellenkezik. De mikor mégis látjuk azt, hogy a katholikus alsóbb papság egy jelentékeny része a néppárt szekerén hozza be Ausztriából a kozmopolita irányú demagógiát, és ugyanakkor a görög katholikus és görög keleti alsóbb papság szintén jelentékeny része a nemzetiségi chauvinistnus szekerén hordja szét az általános békületlenséget, fel kell hogy tűnjék a végleteknek fátumszerű találkozása. Hisz József császár, a ki a papságnak ugyancsak nem volt barátja, sőt mindig arra törekedett, hogy a klérus ne országos rend, csak egyházi rend legyen, szintén liberális volt, és liberalizmusa szintén nagylelkű és bőkezű volt. De a bőkezűség és nagylelkűség egyrészt adakozót, másrészt lekötelezettet, egyrészt teljhatalmú urat, másrészt hódoló szolgát jelent, de nem jelenti sehogy az egyenlőséget, és nem jelenti a szabadságot. A munkás méltó az ő bérére, mondja a tudás könyve, a biblia ; a megszolgált bér tudata felemelő, de a nagylelkűségnek, de a bőkezűségnek alamizsnája lealázó. Az emberi jogoknak, a nép hitének, vallásának, kenyerének hangzatos jelszavai alatt úgy a néppárt, mint a nemzetiségi töredékek hátterében, talán tudtukon kivűl, ott közeledik felénk a jozefinizmus. Az osztrákok már is a néppártot Staatsparteinak hívják, még csak egy lépés, hogy az ő szemökben Reiehspartei legyen. A nemzeti társadalom még ki sem épült épületeinek romjaira felállítandó keresztény társadalom természetes háttere a József császár által, a nemzeti állam helyébe felállítani akart polgári állam. Ekkor azután csakugyan jöhet a muszka a kancsukával, mert semmiféle egyéni