Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

m 49. országos ülés 1B97. febrn&r 15-én, hétfőn. vám szerződés akadályoz. Az egyik, az orosz, melyben gabonavámunk 1 forint 50 krajczár aranyban, sajnos, 1902 végéig meg van kötve. Miután én épen erre való tekiutettel csak egy forint behozatali jutalmat tartottam szem előtt, azt hiszem, az 1 forint 50 krajczár aranyban, illetőleg 1 forint 80 krajezár papírban és az 1 forint között van elég ür, mely lehetetlenné tegye az orosz búza beözönlését. Polónyi Géza: Hát a romániai búza? Rosenberg Gyula: A romániai keres­kedelmi szerződésünkben — a t. képviselő urat e tekintetben felvilágosíthatom — gabonavám­tételeink nincsenek megkötve, nekünk jogunk van a Romániával fennálló szerződésünk szem­pontjából akármilyen magas vámokat megálla­pítani. Polónyi Géza: Őrlési engedély van! Elnök: Kérem a képviselő urat, ne szól­jon közbe! Rosenberg Gyula: Az őrlési engedély más térre tartozik. (Halljuk!) Egy kissé nehezebben áll a kérdés, és ebben talán igaza lett volna Polónyi képviselő Úrnak, ha alaposan utána nézett volna, és azt hozta volna fel, a szerbiai kereskedelmi szer­ződés szempontjából, a melyben a határforgalom ezímén 50 krajczárnyi vámtétel van Szerbiának biztosítva. Igaz ugyan, hogy Szerbiának egész termése nem nagy, 2,700.000 métermázsa, mely­ből az önszükséglet két millió métermázsára rúg s legfeljebb arról lehet szó, hogy ennek révén 300.000 forintot elveszítenénk. De egy másik nagy nehézség az, hogy minden óvrend­szabály daczára, vájjon nem nyitunk ezáltal egy kaput, melynek ellenőrzése teljesen lehe­tetlen volna. Én részemről a kérdést oly fon­tosnak tartom, hogy ezen nehézséget feltétlenül el kellene hárítani még pedig, ha máskép nem lehet, úgy esetleg Szerbiára nézve egyenértékű más konczessziók árán. T. ház! Midőn búzakiviteli jutalmakról be­szélünk, természetesen nem szabad megfeledkez­nünk egy ily rendszabálynak legfontosabb és talán legnagyobb iparunkra, a malomiparra való kihatásáról. Talán felesleges mondanom, hogy én roppant hibának tartanám s egy nagy iparunkat tenné feltétlenül tönkre, hogy ha mi búzakiviteli jutalmakat adnánk meg a nélkül, hogy egyidejűleg igazságos irányban lisztkiviteli jutalmakat állapítanánk meg. A búzakiviteli ju­talmaknak kapcsolatban kell lenniök igazságos arányban megállapított lisztkiviteli jutalmakkal. Perhorreskálom azonban feltétlenül a kizárólagos lisztkiviteli jutalmakat; ebbe sohasem tudnék bele­menni azért, mert itt sokkal kouczentráltabb, sokkal szűkebb körben van az egész kezelés, semhogy biztosítékot nyerhetnénk az iránt, vájjon az engedélyezett kiviteli jutalom eljut-e tényleg oda, a hová szánva van, tudniillik a termelőhöz. Malomiparunk az ily módon megállapítandó juta­lomban szintén megnyugvást lelhetne és bizo­nyára rekompenzácziót is találhatna a konze­quencziaképen feltétlenül megszüntetendő kiké­szítési eljárásért. Nem kívánom a t. ház becses türelmét még sokáig igénybe venni, (Halljuk! Halljuk !) de még egy szempontból kívánok megjegyzést tenni, még pedig, ha szabad e kifejezéssel élnem, a t. pénzügy­miniszter úr szempontjáb Már említettem, hogy egy, legfeljebb másfél millió métermázsáról lehetne szó­ból, s hogy egy forintban kontemplálom a kiviteli jutalmat. Ez fix tétel volna. De megmarad egy labilis tétel, tudniillik a kivitelre kerülő mennyiség. Miként jelentem, ez alig fogna két millió méter­mázsát tenni, de mégis igaza volna a pénzügy­miniszter úrnak, ha ily bizonytalanság rendszere­sítését az államháztartásban nem szívesen látná. Ennek megoldását abban látnám, hogy a kiviteli jutalom végösszege kontingentáltassék, például három millió forintban és az elszámolás úgy történnék, mint a czukorkiviteli jutalomnál. Befejezem felszólalásomat. Vájjon az általam felvetett eszme megfog-e valósíttatni, nem tudom; hogy megvalósítható: hiszem. De bármiként le­gyen, kérem a t. miniszter urat, és — kérem, ne vegyék tőlem szerénytelenségnek — t. kép­viselőtársaimat is pártkülönbség nélkül, hogy e kérdéssel foglalkozzanak, de úgy, hogy azt vagy mint tévtant mihamarabb üssék agyon, vagy mihamarabb valósítsák meg Én ez utóbbit re­ményiem. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Molnár Antal jegyző: Tallián Béla! (Felkiáltások: Holnap !) Tallián Béla: T. ház ! Kérem a t. házat, ha ezt a képviselő urak kívánják, engedje meg, hogy beszédemet holnapra halaszthassam. (Zaj. Felkiáltások: Halljuk ! Halljuk! Holnap ! Holnap l) Elnök: A szónok kérheti beszédje más­napra halasztását, ha negyedórával az ülés rendes befejezése előtt kerül rá a sor; most pedig csak fél kettőre van. A kérdés az, kí­vánja-e a ház megengedni Tallián képviselő úrnak, hogy beszédjét holnapra halaszsza ? (Zaj. Felkiáltások: Halljuk! Holnap!) Kérem azokat, a kik a beszéd holnapra halasztását kívánják, álljanak fel. (Megtörténik.) Kisebbség. Ugy látom, hogy a többség akarja, hogy a képviselő úr ma tartsa meg beszédét. (Halljuk ! Halljuk!) Tallián Béla: T. ház! A t. ház kívánsága folytán, lehetőleg számolva az idővel, iparkodni fogok a t. ház türelmével túlságosan vissza nem élni. (Halljuk! Halljuk!) Ha mégis tovább I beszélnék két óránál, előre is bocsánatot kérek

Next

/
Thumbnails
Contents