Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

é9. országos ülés 1897 '. febru4r 15-éii, hétfőn. 21 vosszert képez, addig azokat nagy mennyiségben beledobva a forgalomba, az feltétlenül ölő méreggé változik. Még további ellenvetésekkel is találkozunk. Az egyik egy igen régi ismerős, az álhumanizmus köntösében jár közöttünk és hirdeti a kenyér mesterséges megdrágításának kárhozatos voltát. E tekintetben azt tartom, hogy nem az a főfeladat, hogy a kenyér olcsó legyen, mert az olcsóság és drágaság csak nagyon relatív fogalmak, hanem az, hogy az ország lakói oly gazdasági helyzetben legyenek hogy kenyerüket megszerezhessék. Egy oly országban, mint Magyarország, a hol 75 százaléka a lakosságnak mezőgazdasági munkával foglalkozik, egy oly országban a többi 25 százaléknak a kereseti képessége és lehetősége is oly szoros összefüggésben van a mezőgazdaság anyagi jólétével és virágzásával, hogy e tekintetben ellentéteket konstruálni, vagy csak felületes bírálattal, vagy csak rosszakarattal lehet. Végre még egy ellenvetéssel lehet találkozni, és legyen szabad ezt talán finánczellenvetésnek neveznem. Ez tudniillik azt mondja, hogy az állam ad ugyan kiviteli jutalmakat, de , csak olyan czikkekre, mint például a szeszre és czukorra, a melyek nagy adó-objektumot képeznek, mert az ily módon segített produkczióval neki na

gy jövedelmei vannak és elszörnyíílködik azon, hogy valaki arra gondol, hogy olyan tárgyra is adassék kiviteli jutalom, a mely nem képez tulajdonképeni adó-objektumot. Én, t. ház, felmentve érzem magamat az alól, hogy ezzel az ellenérveléssel komolyan foglalkozzam, de megjegyzem, hogy az ország gazdaközönsége a legnagyobb adó-objektum és a leghelyesebb finánczpolitika ennek az adó objektumnak anyagi jólétéről gondoskodni, hogy ez a gazdaközönség oly anyagi helyzetben legyen, hogy teherviselési képessége is emelkedjék. T. képviselőház! Én az elmondottakból a magam részéről levonom a konklúziót, hogy igenis a kiviteli jutalmakkal a mi viszonyaink között az árfejlődésre lehet befolyást gyakorolni, és én ezt a konklúziót helyesnek fogom tartani mindaddig, míg engem valaki beható kritikát kiálló ellenérvekkel az ellenkezőről meg nem győz. Ha ilyen ellenérveket fogok hallani, én leszek az első a ki ezek előtt meghajolok. Úgy érzem, kötelességem, ha már az eszmét fölvetettem, az ennek megvalósítása elé gördülő nehézségekkel, az azoknak elhárítására szolgáló eszközökkel is kell foglalkoznom. T. képviselőház! Az első, dolog a melyet nehézségként fel fognak bizoayára hozni, az, hogy vájjon a velünk vámszövetségben levő Ausztria reá lesz-e bírható, hogy a búzakiviteli j jutalomnak elvét és az e tekintetben követendő konformis eljárást elfogadja? Midőn ezzel a kérdéssel foglalkozom, két momentumot, a melyek ugyan lényegesek, de azt hiszem, ebben a konkrét esetben feleslegesek, a diskusszióból ki akarok hagyni. Az egyik az, hogy hisz most vagyunk a kiegyezési tárgyalások alatt, a kiegyezés megkötése előtt, és itt van az idő, hogy ezen jogos kívánságunkat ezek körében érvényesítsük, hogy rámutassunk arra, hogy az autonóm vámtarifának ipari czikkek tekintetében létező tételei az osztrák ipar tekintetében hatásukat gyakorolják^mi nyers terményeink tekintetében a vámtarifa tételei hatásukat nem gyakorolják. A másik momentum az, hoxy vájjon egyáltalában, tekintettel a vám- és kereskedelmi szövetségnek határozmányaira, szükséges-e, hogy ebben a kérdésben Ausztriával egyetértőleg és konformisan járjunk el? Mondom, hogy e két momentumot a diskusszióból, mint teljesen feleslegeset, ki akarom hagyni, feleslegesnek tartom e momentumokat azért, mert igaz, hogy Ausztriának sokkal hatalmasabb ipara van, mint nekünk ; igaz,í hogy Ausztria nem oly par excellenee mezőgazdasági állam, mint mi vagyunk, de azért van elég nagy és fontos mezőgazdasága Ausztriának is, a melynek érdekeit neki szem elől téveszteni nem szabad. Igazán érthetetlen az a vakság, melyet eddig az osztrák agráriusok részéről tapasztalhatni alkalmunk volt, hogy nem akarták sohasem megérteni azt, hogy ha valami a magyar mezőgazdaság érdekében megtörténik, ennek hasznát épúgy, talán hatványozott mértékben az osztrák mezőgazdaság is élvezi, és bizonyára azok az urak sem fognak ellentmondani, hogy ha azt állítom, hogy az osztrák mezőgazdaság még jobban reászorul a védelemre, mint a mi mezőgazdaságunk. Én az újonnan alakulandó osztrák képviselőháznak irántunk való jóindulatától vagy érdekeinknek szem előtt tartásától semmit vagy vajmi keveset várok, de meg vagyok győződve, hogy annak a képviselőháznak lesz érzéke az osztrák mezőgazdaság iránt, és nem fog egy, ezen mezőgazdaság érdekei szempontjából teendő dolgot perhorreskálni, s csak azért, mert abból esetleg a magyar mezőgazdaságnak is haszna lehet. Egy másik nehézség abban rejlik, hogy a behozatali vámtétel és a kiviteli jutalom közt kell, hogy létezzék egy bizonyos ür, marge, mely lehetetlenné tegye a külföldi búza beözönlését. Én megvallom őszintén, hogy e tekintetben mi bizonyára sokkal könnyebben mozoghatnánk, ha módunkban volna gabona-vámtételeinket felemelni, s ezáltal nagyobb marge-ót létesíteni. Az eredmény nagyobb mérvben és biztosabban volna el[ érhető. Ebben különösen két kereskedelmi és