Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

58. országos ülés 1897. február 25-én, csüt5rtökön. 23 í orvosok beoktassák ezeket az embereket az iskolában azon tanórákban, a melyek számát az előttem szóló t. képviselő űr is keveselte, nincs tudomásom róla, de azt hiszem, hogy azon ankéten, a mely a minisztériumban a legutolsó időben tartatott, történt intézkedés ily könyvnek kiadására; ha nem történt volna — azt hiszem — az előttem szóló t. képviselőtársam fölszólalása alkalmas lesz arra, hogy megtörténjék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A belügyminisztérium közegészségügyének rovatában ezen ügyre vonatkozólag szerencsém volt felszólalni, ott is fölhasználtam ä szükségét a nép közt kiosztandó egészségügyi káténak és bemutattam egy ily népiesen írt könyvet, mely gróf Teleky Géza belügyminisztersége alatt látott napvilágot és osztatott szét, melynek meg is volt akkor a maga liaszna. Ha ily, a honvédség és csendőrségnél előforduló egészségügyi szolgálatot magában foglaló és ezen oktatást feladatául tűző könyveket készíttet a miniszter, azt gondolom, a közegészségügynek üdvös szolgálatot fog tenni. A másik tárgy, a melyre nézve igénytelen megjegyzést tenni óhajtottam, sokszor fordult már elő itt a házban, nem csak most, midőn több pap-képviselőt tisztelhetünk itt, hanem akkor is, a mikor még kevesebben voltak, akkor is előfordult mert ne méltóztassék egyedül maguknak vindikálni a vallásosságot és gúnyolódni a fölött, hogyha egy világi képviselő, mint Polónyi Gréza képviselő úr, szintén a vallásos szellem ápolására int... Molnár János: Nem gúnyolódtam! Thaly Kálmán:... és ne méltóztassanak abból privilégiumot csinálni, mert ez nem csak a papok privilégium.!, hanem privilégiuma mindnyájunknak. Lm azt hiszem, nincs e házban senki, a ki be ne ismerné, hogy a vallásosság nem csak a családi élet tisztaságára és általában a nemesebb szellemi fölfogásra üdvös, hanem a katonaság körében is nagyon jó hatással bir. (Helyeslés.) Azt is sokszor tapasztaltuk, hogy vitéz nagy vezérek egyúttal igen vallásos emberek is voltak. Akkor búnak kellő lelki nyugalommal, netaláni szerencsétlenség elviselésére is, a mely a legvitézebb katonát is érheti; és egyáltalában senkinek nagyobb szüksége az Isten jóságában és gondviselésében való bizalomra nincs, mint épen a katonának. Az tehát helyes, hogy a katonaságnál a vallásosság ápoltassák. Azt is helyesen jegyezte meg a képviselő úr, hogy kiirtandó volna a káromkodás, ez rút szokás, a melyben, fájdalom, a mi nemzetünk fiai régi idők óta leiedzenek; mert ha nézzük törvénykönyveinket, a legelső királytól fogva ott vannak a fejedelmek intézkedései ezen rút szokás ellen és pedig igen erős büntetéssel. A középkorban irtóztató büntetéseket szabtak ki, úgy: hogy a káromkodónak a nyelvét tüzes fogóval kirántották és a városi statútumok is tele vannak ilyen büntetésekkel, sőt a régi katonai reglamákban, a mostaniban is van intézkedés a káromkodás ellen. Ez azonban annyira megrögzött szokás, hogy még sem lehetett kiirtani. Azt hiszem, hogy épen a szép szó, az intés és az elöljárók jó példaadása hatna leginkább a legénységre. De ha most az a parancsoló tiszt is ha megharagszik, ezifrán elkáromkodja magát, a legénységet is mintegy hasonló cselekedetre biztatja, vagy legalább is olyanra, a mi nem büntettetik. Abban, hogy ezt a rút szokást a katonaságnál lehetőleg kiirtani iparkodjunk, tökéletesen egyet értek, valamint abban is, hogy a vallásos szellem ápoltassák úgy a közös hadseregnél, mint a honvédségnél. Óvást kell azonban tennem az ellen, hogy a felekezeti és nem a vallásos szellem ápoltassák. Többször hoztam elő azt a sérelmet, hogy még mindig egy felekezet, mely nem uralkodó vallás, a katonaságnál annak tekintetik és a többi törvényesen egyenlővé lett vallásfelekezetek sérelmére dominál. Van szerencsém rámutatni az 1868: LIIL törvényczikkre. Ez a törvényezikk a t. honvédelmi miniszter úrra, mint közös hadseregbeli táborszernagyra talán nem kötelező, de mint magyar honvédelemügyi miniszterre igenis kötelező és egyáltalán a honvédségre, a mely nemzeti intézményünk. Ennek a törvénynek a 19. §-a így hangzik: >Egyik vallásfelekezetnek tagjai sem kötelezhetők arra, hogy más vallásfelekezetbeliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák !« Ez a szakasz minduntalan megsértetik a katonaságnál. Nem elöazör szólalok fel ez ügyben. Azóta azonban, a mióta az izraelliták is vallásukkal reczepeziót nyertek, még fokozódott a sérelem áz által, hogy reájuk is kiterjed, nemcsak a keresztény felekezetekre. Például a honvédségnél úgy, mint a közös hadseregnél tisztán katholikus ünnepségre, így a szent-misére, a feltámadási körmenetre, a t. képviselő úr kommandiroztatni kívánta az egész honvédséget. Tiltakozom ellene, hogy a parancsoló tisztek, a törzstisztek, tekintet nélkül arra, hogy micsoda vallásfelekezetnek, kénytelenek legyenek kivonulni a tisztán katholikus szertartásokra ezen 1868. LHI. törvényezikk felolvasott szakasza ellenére. De még nagyobb sérelem az, a mit szintén többször felhoztam ebben a házban, határozati javaslatot is nyújtottam be még Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt, a ki maga is elismerte, hogy ott baj és hiba van, hogy ott sérelem történik, csak azt kifogásolta, hogy nem ez a módja az orvoslásnak, hanem — majd, majd... és most is úgy van, mint volt. (Derültség.) Pe-