Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

232 58. országos ülés 1897. február 25-én, csütörtökön. dig a mohauiedánusoknál, a bosnyák zászlóaljaknál nem úgy van. Ez a sérelem nemcsak az enyém, hanem minden magyar protestánsé és legújabban a zsidóké is; hogy daczára annak, hogy néhány millió protestáns és 7—800 ezer zsidó lakos van az országban, tehát több, mint négy millió ember fiai az ő vallásos meggyőződésük ellenére letérdepelni kötelesek erre a kommandóra: »Kniet nieder zum Gebet«; letérdepelni az imához. Mikor a bosnyák zászlóaljakat felállították, azok kemény gyerekek, kijelentették, hogy ők le nem térdepelnek, ha valamennyit főbe lövik is. És mit tett a miniszter? Kasszálta; és a bosnyákok ma is a maguk módja szerint imádkoznak és nem térdelnek le. Ha háromszázezer mohamedáuusért a reglement-et meg tudták változtatni, hát négy millió protestáns és zsidó vallású polgáráért a hazának miért nem tehetnék ugyanazt? Különben sem verjük meg térdepléssel az ellenséget. A bajor hadsereg tisztán katholikusokból áll, náluk is megvolt a térdeplési reglement, a mint azonban elfogadták a német, poroBz regiement-t, kidobták belőle a térdeplést és a bajor hadsereg ma is épen olyan jó, mint Iliikor térdelniük kellett. Hát, mondom, minket protestánsokat az a szégyen ért, hogy mikor a maroknyi mohamedánokért elengedik a térdeplést, ugyanakkor nekünk nem hajtják végre a felolvasott törvényt, mi kénytelenek vagyunk páriák lenni a hadsereg körében és négy millió protestáns és zsidó katona kénytelen hadi parancsszó mellett végrehajtani a katholikus szertartást, mert ha nem, akkor hadi törvényszék elé állítják, noha van olyan honvédzászlóalj és olyan közös hadseregbeli ezred, a hol alig van katholikus. Hivatkozom például a 39. gyalogezredre, valamint a debreczeni, a miskolezi és" a mezőtúri honvédzászlóaljakra. Nem szólaltam volna fel, mert tudom, hogy ezzel is borsót hányok a falra, de mivel szóba került a katonaság vallásügyi kérdése, lelkiismereti kötelességemnek tartottam felhozni ez ügyet, a mint nem is fogok nyugodni azt felhozni — gutta cavet lapidem — addig, míg a mi hadseregünknek nem sikerül elérni azt, a mit a bosnyákok elértek. Méltóztassék a magyar királynak hódolattal jelenteni, hogy az ő protestáns magyar alattvalói is érnek annyit, mint azok az okkupált bosnyákok. A költségvetést azon indokoknál fogva, melyeket Komjáthy Béla t. képviselőtársam a függetlenségi párt nevében kifejtett, én sem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Molnár János: T. ház! Szavaim értelmének helyreállítása végett kérek szót. (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselőtársam két dolgot tulajdonított nekem, a melyek közül én egyiket sem mondottam. Először azt mondta, hogy én megróttam Polónyi Géza t. képviselőtársamat azért, hogy a vallás iránt érdeklődik. Thaly Kálmán: Hogy hideget és meleget fúj! Molnár János: Méltóztassék meghallgatni. Ellenkezőleg, én itt Polónyi Géza t. képviselő urat inkább megdicsértem, kiemeltem az ő vallásosságát, midőn arra utaltam, hogy ő a vallástahtnságot ostromolta. A »hideget és a meleget* arra értettem, hogy míg egyrészt a vallásosságot akarja ápolni, másrészt a néppártot épen vallásosságáért kigúnyolja. A második, a mit a képviselő úr állított, az, mintha én azt kívántam volna, hogy vallásfelekezeti különbség nélkül minden katonát szent misére vigyenek. Bocsánatot kérek, nem azt mondtam; hanem azt, hogy a t. kormány, mikor megteszi azt, hogy néha napján szent misére küldi a honvédséget, ez talán mégis kevés a vallásosság ápolására. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólani'?(Nem!) Senkisein kívánván szólani, a vitát bezárom. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: T. ház! Miután a költségvetés tételei ellen tulajdonképen szó nem emeltetett senki részéről, hanem más természetű megjegyzések tétettek, első sorban Komjáthy Béla t. képviselő úr részéről, a melyek nem annyira a költségvetésre, mint inkább a honvédség szervezetére és exisztencziájára vonatkoznak: méltóztassék megengedni a képviselő úrnak egyet és ez az, hogy téves a premissza, melyből kiindult és ennélfogva összes okoskodása tárgytalan. (Derültség a bal és szélső baloldalon.) Azt méltóztatott mondani, hogy a nemzetnek akkor, midőn a honvédséget életbe léptette az 1868 : XLI. törvényezikkel, az volt tulajdonképeni czélja, hogy ez magva legyen a külön magyar hadseregnek. A nemzet többségének czélja nem ez volt, hanem mint a törvényben szórói-szóra meg van említve, az, hogy kiegészítő része legyen a közös hadseregnek. (Felkiáltások a szélső baloldalon: A fegyveres erőnek!) és most az 1890: V. törvény czikkben benne van, hogy a honvédség a fegyveres erő egyik része. Tehát az soha kilátásba sem vétetett a nemzet többsége részéről, hogy a nemzet magva legyen egy jövendőbeli magyar hadseregnek. Yolt igenis mindig, mint ma is van ily irányban egy kisebbség, de én azt hiszem, hogy a többség dönt. A képviselő úr ép úgy mint gróf Benyovszky képviselő úr a bizalmatlanságot hangoztatta, melyet Bécs és a magasabb intéző körök részéről, mint méltóztattak magukat kifejezni, minden alkalommal észlelünk.