Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

58. országos ttlés 1897. február 25-én, cstttSrtökön. 225 önálló feladatra vállalkozhatnék. Nem új dolog ez, t. ház; méltóztatik emlékezni a napóleoni háborúra, a koaliczionális hadjárat alkalmával ott volt az orosz, német, porosz hadsereg, s bár nem volt egyenlő szervezetük, vezényleti nyelvük, mégis képesek voltak együttesen működni. Hentaller Lajos: Simonyi óbester orosz ezredet vezetett! Komjáthy Béla: Ha a kormányok megértették volna, s ha különösen a honvédelmi miniszter úr, a ki már oly régen tölti be ezt az állást, megértette volna a nemzet czélját, hogyha a nemzettel együtt éreztek és gondolkoztak volna, akkor ma, huszonnyolcz év múlva nagy erőt birna a nemzet. De ők ezt nem akarták; öntudatosan az ellenkezőt czélozták. (Igaz ! Úgy van! a szélső halóidalon.) Legyünk azzal egészen tisztában, hogy miért van ez így, miért nem látták el a honvédséget a szükséges fegyvernemekkel, hisz a t. miniszter úr, mint szakember és katona nagyon jól tudja, hogy az ilyen, minden fegyvernemmel el nem látott hadsereg egyáltalán akczióképtelen. Miért nem igyekeztek arra, hogy a magyar királyi honvédség, melyből erőt akarunk nevelni, minden szüksége-? fegyvernemmel eláttassék, ugyanazon jó anyagból állíttassák össze, mint a közös hadsereg, s miért voltak azon. hogy oda csak azok soroztassanak, a kiket a közös hadsereg igénybe nem vesz? Miért nem igyekeznek ott jó al- és főtiszteket nevelni, és ha azt akarták, hogy a magyar erő magyar szellemű legyen és a nemzeti czélok megvalósítását mozdítsa elő, miért plántálták tele a közös hadseregből nagy számban hozott tisztekkel, és pedig olyanokkal is, a kik a magyar nyelvet nem ismerik? És miért kergetik penzióba mindazokat, a kik magyarok maradnak és magyarul mernek érezni ? Helyes lesz, hogy egész nyíltan beszéljünk erről, hogy hallja meg ezt nemcsak a miniszter úr és az egész ország, de hallják meg ott Bécsben is, hogy mi ennek az oka. (Halljuk! Bálijuk!) Ennek oka a bizalmatlanság. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Az intéző körök odafenn Bécsben nem bíznak a magyar nemzetben, annak a kezébe erőt adni nem mernek, intézményeit kifejleszteni nem engedik, mert félnek, hogy a mely perczben a nemzet czéljainak megfelelőleg a honvédségi intézmény megerősödnék és nagy erőt fogna képviselni, ez a rebellis nemzet rögtön az Ausztriától való elszakadásra fogná magát elhatározni. (Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Én azonban Isten és ember előtt állítom, és ezt a történelem is tanú°ítja, hogy e bizalmatlanság indokolva nincs. (Igaz! Úgy van! a széhő baloldalon.) Ha van ok bizalmatlanságra, arra csak nekünk van okunk; mert négyszázKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. éves történetünk bizonyítja, hogy az a magyar nemzet mindig odasietett, a hol Ausztriának segélyére kellett lenni, hogy a magyar nemzet mindig hűen és becsületesen megállt a kötelesség útján, és midőn fegyvert fogott is, arra rákényszerítették, (Úgy van! a szélső baloldalon.) de sohasem akarta mások jogait elvenni, hanem mindig saját jogait igyekezett biztosítani. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Igaz — mondjuk ki egész határozottan — nemcsak ez a párt, a melyhez én meggyőződésem egész erejével ragaszkodom, de az egész ország egyeteme törekszik arra, hogy Magyarország önálló és függelten legyen. És a mely perczben a nemzet erről lemond, nem érdemli meg, hogy éljen. De legyenek meggyőződve önök és legyenek meggyőződve Bécsben, hogy az a magyar nemzet, mley önállóságát és függetlenségét kivívná, azzal az Ausztriával, a mely a mi jogainkat tiszteletben tartja, a mely nem igyekeznék bennünket kizsákmányolni és beolvasztani, gyarmattá tenni, mi szívesen fentartanók a szövetséget. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De természetes dolog, hogy annak az Ausztriának, a mely beolvasztási politikájáról lemondani nem akar, a mely magyar érdeket nem ismer, hanem csak önző czélokat szolgál, minden igaz és becsületes magyar ember csak ellensége lehet. (Élénk helyeslés a szélső halóidalon.) Meggondolhatnák azok az intéző körök, a kik így bánnak ezzel a nemzettel, midőn mindent elkövetnek, hogy a magyar gyenge maradjon és erőit ki ne fejtse, hogy ha igaz az, a mit mondanak, hogy a két állam egymásra van utalva: akkor ez a két állam közös miszszióját nem sokkal jobban megoldhatná, ha mind a kettő kiíejthetné erejét? Ha mind a kettő hatalmas, megelégedett volna. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Meggondolhatnák azok az intéző körök, hogy míg odaát a másik államban, a hány nemzetiség, annyi szeparatikus törekvéssel találkozunk, addig ebben az országban egyek vagyunk és a míg jogainkat tisz'eletben tartják és a meddig megengedik, hogy erőinket kifejthessük, mi biztosabb támaszai vagyunk azon államnak is és a trónnak is, mint ők maguk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt érzi mindenki, tudja mindenki és mégis annak daczára mit kell tapasztalnunk? Azt, hogy 28 év után nem azt mondhatjuk, hogy a mi honvédségünk megizmosodott, sőt azt kell mondanunk, hogy az inkább hanyatlott. Azt, hogy hanyatlik, nem én mondom, nem én találtam ki, mert az köztudomású dolog. Azt hiszem, az igen tisztelt miniszter úr is tudja és el is hiszi. És nagyon jól tudja azt is, a mi 1895-ben Báuffi-Hunyadon történt. Nagyon jól tudja a t. miniszter úr, hogy 39