Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-56

276 56. országos ülés 1897. február 23-án, kedden. pénzesek kezébe került. (Igazi Űgy van! a szélső baloldalon.) Mi ennek a következménye? Az, hogy míg egyrészt a tőkepénzes földbirtokosok kapnak olcsó hitelt, addig azon földbirtokosok, kik nem tőkepénzesek, nem kapnak olesó hitelt; kérdem a t. földmívelésügyi miniszter úrtól, kinek ismerem jóindulatát a magyar földmívelés iránt, mit szándékozik tenni arra nézve, hogy a magyar gazda olcsó hitelt kapjon, mert hogy ha nem kap a gazda olcsó hitelt, akkor mindinkább virágozni fog az uzsora, a váltógazdáíkodás, a jótállás korszaka és vele azon csúnya és szomorú virág is, mely a tönkremenésnek virága. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és ha az ország bajairól beszélek, kérem, hogy a t. túloldal figyelemmel hallgasson meg. (Halljuk! Halljuk!) Hogy bebizonyítsam, mily óriási mérvben megy tönkre Magyarországon az eladósodás folytán a földmívesosztály, meg akarom jegyezni azt, hogy évenkint 310.000 birtok változtat gazdát, pedig az adja el birtokát, ki eladósodott; birtok-árverés pedig volt 14.900. Ezen számok megdöbbentők; de ne vádoljanak azzal, hogy sötét képet festek. Ez a valóság képe, és én kötelességemet teljesítem, feltárni az igazságot,. a mikor az új vám- és kereskedelmi szerződéssel ki akarnak bennünket zsákmányolni, azon hitben, hogy a kizsákmányolást kibirjuk, hulott a mint kimutatom, nemcsak nem bírjuk ki, de máris a tönk szélére jutottunk. Lehetetlen nem aggódni, ha látjuk, hogy összes vetésterületünk 43°/o-a kenyértermékekre esik. A ki a nemzetgazdaságról legelemibb fogalommal bir, tudja, mily óriási veszély rejlik abban, ha egy ország termelése egyoldalú, de még nagyobb a veszély, ha ez az egyoldalúság épen azon a téren nyilvánul, melyet a világverseny folyton ver. Vájjon ki birjuk-e állni a világversenyt azon a téren, a melyen termelésünk csaknem egyoldalú; egyetlen egy kikötőnk van s ez is, bár sok milliót költöttünk rá, geográfiai helyzeténél fogva soha sem lesz elsőrangú. Klimatikus viszonyaink sem jók; igy a múlt évben az elemi csapások 200 ezer hektár területen semmisítették meg a vetéseket. Magyarország földjén régóta termelnek gabonát és nem mindenüt okszerűen, sőt sok helyen kizsákmányoló módon; lehetetlen, hogy az ilyen kizsákmányolt föld felvehesse a versenyt oly földekkel, melyek csaknem szüzek, pedig ily földekből mindig többet és többet szánnak búzatermelésre az egész világon, még pedig úgy, hogy a termelési költség folyton csökken, mig nálunk folyton nő. Az ily nehézségek közt versenyző termelőnek nálunk nincs pénze, nincs hitele, költségei folyton szaporodnak; ellenben terményei ára folyton csökken. így 1867 —1894-ig a búza ára 44°/o-kal csökkent, a rozsé 43-mal, az árpáé 39-czel, a tengerié 32-vel. A magyar gazda tehát kétszer annyit vagy legalább egy harmaddal többet kénytelen termeim most, hogy ugyanannyit vegyen be, mint harmincz évvel ezelőtt. Ez mindenesetre aggasztó, kivált ha a számokat össszehasonlítjuk azzal, a mit beszédem elején említettem : hogy tudniillik nálunk a keresők száma csökken, az eltartottaké pedig nő. Mi történt nálunk, hogy az árakat fentartsuk? Semmi! Sőt gazdasági politikánk azt eredményezte, hogy 30 évből 25 éven át búzánk ára a liverpooli piacz ára alatt volt folytonosan, csak az utolsó öt évben csökkent e különbség és most kissé drágább a magyar búza, mint a liverpooli ár, bizonyos speeziális körülmények folytán; de a tény csak azt bizonyítja, hogy a magyar búza ára a világpiacz árán van, a mi nem megnyugtató körülmény reánk nézve, mert nem birjuk kiállani a világpiacz versenyét, ha tehát elértük azt, hogy a világpiacz árán adjuk el búzánkat, elértük tönkremenésünk terét. Az is bizonyítja a mezőgazdasági válság nagyságát, hogy a földadó-hátralék 12 millió forint. Vannak, kik azt mondják, hogy a búza stb. termelésben észlelt bajok nagy részét a marhatenyésztés gyarapodása ellensúlyozza, de én ezen tétel igazságát a statisztikai adatokban feltalálni nem tudom, mert 1870-ben a szarvasmarha-állomány 4,600.000 darab volt, 1884-ben, mely az utolsó ismert statisztika, 4,870.000 darab volt, tehát nem szaporodott; ló volt 1870-ben 1,899.000 darab, 1884-ben pedig 1,748.000 darab, tehát a lómennyiség csökkent, a juhmennyiség 1870-ben volt 14,200.000 darab, 1884-ben 10,600.000 darab, tehát a juhmennyiség is csökkent. Csakis a sertésmennyiség növekedett 1884-ben, de tudjuk, hogy ezen növekedés már a múlt esztendőben nem tartotta fel magát. Ha a statisztikai adatokat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az állatanyag rendszeres utánpótlásáról nincsen helyesen gondoskodva és ha tovább is így folytatjuk a gazdálkodást, akkor az állatállomány fejlődése teljesen lehetetlen lesz. Hogy még egy tényt hozzak fel, mely kimutatja a magyar gazda elkerülhetetlen elszegényedését, megemlítem Löherer jeles tanulmányában foglalt adatok után 1880-tól 1892-ig inkluzive, tehát 13 év alatt mindössze négy nyerő év volt, mely 28 forint 61 krajczár nyereséget adott és kilencz év vesztő év volt, mely 50 forint három krajezár veszteséget adott. E szerint 13 év alatt nyereség helyett a magyar gazda mérlege 21 forint 42 krajczár veszteséget mutat a búzatermelésnél. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem akarom a t. ház figyelmét továbbra