Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-56
56. országos ülés 1897. február 23-án, kedden. 177 igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de arra kérem a t. házat, hogy ne engedjük át magunkat a nemzeti hiúság oly megnyilatkozásának, hogy azon haladást, mely kétségtelenül nyilvánul hazánkban, épen most hirdessük és dicsőítsük, midőn ezen dicsőítés sok millió forintjába kerülhet az országnak. Lesz arra elég alkalom még, hogy önérzettel verhessük a mellünket és hirdessük urbi et orbi, hogy mennyit haladtunk, de ismételve kérem a túloldalt, hogy ne tegye ezt akkor, a mikor a dicsekvés oly kárára lehet ez országnak, a melyből sok-sok évtizedekig nem tudunk kiépülni. Sötét képét festettem a magyar mezőgazdaságnak, de meg vagyok róla győződve, hogy e kép igaz. És minthogy azt látom, hogy Magyarország mindössze csak öt milliót áldoz a földmívelési ügyek istápolására, a költségvetést elégtelenségeért sem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Gr. Esterházy Kálmán : Heltai Ferencz! Heltai Ferencz: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Ha a képviselőház pénteki ülésén gróf Károlyi Sándor fel nem szólal és nem tartja szükségesnek, hogy egy legalább is 17 markos paripa hátáról kiokt és megléczkeztesse azt a pártot, (Felkiáltások balfelöl: Nagyon okosan tette. Ellenmondások a jobboldalon.) a melyhez tartozni szerencsém van, akkor mai felszólalásomban kizárólag csak egy kérdésre : a búza áralakulásának, illetőleg a búzakiviteli jutalmak kérdésére szorítkozhatnám. így azonban kötelességemnek tartom még gróf Tisza István t. képviselőtársam pénteki beszéde után is, hogy néhány megjegyzést tegyek gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr beszédére, annál inkább, mert azon beszéd alatt szerencsénk volt a t. nemzeti párthoz is, a melynek tagjai egy-két kivétellel az egész vitát távollétükkel szerencséltették. Gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr beszéde alatt megjelent a t. nemzeti párt is, és mint az antik tragédiák kórusa zúgó helyesléssel kisérte vezérszónokának még azon kijelentését is, a melynek értelme felett hiába fogják fejüket törni a jövendő kor történetírói. (Ellenmondások. Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Azon szemrehányás után, melylyel gróf Károlyi Sándor úr illette ezen pártot, hogy annak tagjai az agrár-szoczializmus kérdésében még nem is ugyanazon elvi alapon állanak, mert hiszen az egyik — mint ő monda — liberális, a másik államszoczialista, méltán elvárhatta volna a képviselőház, hogy gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr ezen kérdésekben megismertesse a t. házzal elvi álláspontját és elvi álláspontjából folyó nézeteit, a megoldásra váró konkrét kérdésekről. (Közbekiáltások balfelöl:Meg is tette!) Majd szólok erről is! KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901 IV. KÖTET. Én nagy figyelemmel hallgattam a t. képviselő urat, elolvastam beszédét többször is és mégis a legjobb igyekezettel sem voltam képes megtudni — megengedem, hogy a hiba az én felfogásom nehézkességében van .... (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Megengedem! . . . hogy mi a t. képviselő úr álláspontja a legfontosabb kérdésekben, mert hiszen a t. képviselő úr nem egy kérdésről, hanem a kérdések egész sorozatáról beszélt. Például a hitbizományoknak, gazdasági és társadalmi szempontból nem épen jelentéktelen kérdésében a következőkép formulázta véleményét: »Hát a hitbizományi birtokok* — és itt szünetet tartott a t. képviselő úr — »vannak más birtokok is.« Ez volt az egész. Szórói-szóra jegyeztem a képviselő úr ezen nyilatkozatát, melynek értelme valószínűleg abban a szünetben van, a melyet a t. képviselő úr a két kifejezés közt tartott. Adott viszonyok közt ez a szünet is véleménynek vehető, mely sok hangzatos szónál többet mond. Az ily rejtélyes kifejezések és kijelentések nagyon nehézzé teszik a feladatot, hogy a t. képviselő úr beszédéből kihámozzuk azt a vezéreszmét, a mely őt ezen kérdésekben irányítja; mégis azt hiszem, sikerűit ezen vezéreszmét megtalálnom. Ezen vezéreszme a humanizmus. A humanizmus dicséretében én teljesen egyetértek a t. képviselő úrral és vele együtt azt tartom, hogy ez az emberi szív érzelmeinek egyik legmagasztosabbika. A földön teljes boldogság uralkodnék, még a vásárhelyi és szentesi munkások is megelégedettek volnának, ha kizárólag a humanizmus irányítaná az embereket. Van azonban, t. ház, sajnos, hogy van, egy másik érzelem, mely az embereket cselekvésükben irányítja és ez a másik érzelem az egoizmus. Az altruizmus és az egoizmus, ez a két emberalkotó princzipium, a világ teremtése óta örökös harczban áll egymással. Hol az altruizmus gyűri le az egoizmust, hol az egoizmus kerekedik felül az altruizmuson. Ha az altruizmus gyűri le az egoizmust, akkor egy szép beszédben halljuk a humanizmus dicséretét, ha az egoizmus gyűri le az altruizmust, akkor a hódmezővásárhelyi és — ha nem csalódom — a királysági földek is árverésen a legtöbbet ígérőnek adatnak ki. Ez a vásárhelyi munkásoknak egyik panasza, a melyet én azonban teljesen jogosulatlannak tartok, mert hisz' hazai jogunk megengedi, hogy mindenki úgy hasznosítsa birtokát, a mint azt magára nézve legjobbnak tartja. így intézkedik az angol jog is és mégis ott hír szerint megtörténik, hogy határozott tartamú bérszerződések nélkül ugyanazon bérlőesaládok 100—200, sőt 300 évig is bírják ugyanazon földeket. Sőt a hír még azt is regéli, hogy Angliában, melyet a prakticzizmus hazájá23
