Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

10 49. országos ülés 1897. február 15-én, hétfőn. désének a gyakorlati téren valami nagy jelentőséget tulajdonítanék, — hogy a mi vidékünkön agrár-szoczializmns nem lesz, mert igazságosan és méltányosan bánunk az emberekkel, felvilágosítjuk a tévelygőket és helyes irányba tereljük a szétágazó gondolatokat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Abban is lehet igaza ezen szegény munkásosztálynak, hogy rosszlelkű bérlők és munkaadók — a mint ők panaszolják — munkabérrészleteiket a legrosszabb minőségű gabonákból adják ki; abban is lehet méltányos a panaszuk, hogy az ő egészségi állapotuk az uradalmi tökéletlen lakásokban nagy mértékben veszélyeztetve van. Ezekben a kérdésekben, kétségenkivül, a kormány kötelessége valamit tenni és megvizsgáltatni, mennyiben nem lett igazságosan elintézve annak a szegény napszámos munkásnak a panasza s mennyiben veszélyes családjának egészségére az a lakás s mennyiben van megkárosítva a munkabér-részletek kiadásában a minőség tekintetében. Hanem már több tekintetben nincs ám igazsága annak a szoczializmus felé hajló munkásembernek, így például abban, hogy még most csak tizenkét órai, azután majd nyolcz órai munkaidőt követel. Ez nem is magyar gondolat, földmívelő embernek ilyen gondolata nem is lehet. Hiszen ha mi gazdák parancsolnék, hogy a nyári munkaidő alatt csak nyolcz vagy tizenkét órát dolgozzanak, ők maguk tiltakoznának és azt mondanák: ez az idő alkalmas arra, hogy a szegény ember egész évre megszerezze, a mi maga és családja fentartására kell. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Abban sincs igazuk a szoczialistáknak, hogy azt mondják: a munkás sanyarog, a munkaadó pedig dőzsöl és jólétben van. Ellenkezőleg, sokkal nehezebb a gazda és a bérlő állapota, mint a napszámosé. Mert ennek, ha ereje és egészsége van, a nyári időben két hét alatt a takarással meg lehet szereznie egész évi élelmét magának s családjának, cséplés alatt pedig megkeresi a többit, a mi egyéb kiadásaira kell. Ha lelkiismeretesen végezte a dolgát, éjszakára csöndes pihenőre térhet az a munkás. De a gazdának nappal talpon kell lennie a hanyag munkások ellenőrzése végett, éjszaka pedig töprengenie kell, látva a kevés eredményt munkája után, hogy melyik szükségletét miből fogja fedezni; egyszóval se éjjele, se nappala. A takarásért odaadja a napszámosnak jövedelme 10°/o-át, a cséplésért másik 4°/o-át, de az a munkás bizony nem segít neki az adó megfizetésében, cselédtartásában és egyéb gazdasági terheiben. Nincs hát a szoczialistáknak e részben igazuk, hanem csak lelketlen izgatók, buta, a földmíveléshez nem értő rossz emberek vezetik őket tévútra, vagy hanyagok, nem szeretnek dolgozni, vagy a mai kor egyik veszedelmes tünete mutatkozik náluk is: könnyen szeretnének meggazdagodni. Ebben a dologban is az a kötelesség hárul a földmívelésügyi kormányra, hogy megvizsgáltassa alaposan e körül menyeket, és azokat az embereket fölvilágosítsa. Nem akkor kell közéjök menni, a mikor már lövésre kerül a sor, nem akkor kell a kormánynak beleavatkozni! Tessék odaküldeni olyan embereket, a kik a népet tévedéseikről meggyőzzék, vagy ha azon a területen vannak erre alkalmas emberek, tessék azokat gyámolítani, működésüknek erkölcsi súlyt adni, és nem puskával, szuronynyal, hanem igazi, testvéri szeretettel kell őket megnyerni. A biblia azt mondja: »A szeretettel eleven szenet gyűjtesz ellenséged fejére is«. A szeretet magasztos ereje lépjen tehát érvényre a békétlenekkel szemben. T. képviselőház! A mostani mezőgazdasági sanyaní helyzetnek egyik oka az is, a mi ki lett itt mutatva, hogy az ország földjének, mondhatni fele része törlesztéses kölcsönnel van megterhelve. A törlesztéses kölcsönök után a betáblázásnál, jól tudjuk, hogy az államkincstár illetékeket szed. Az nem Mae annak a magyar mezőgazdának, hogy törlesztéses kölcsön felvételének terhe mellett is belemegy a birtokvásárlásba, mert hiszen minden magyar ember lelkében él az az ösztön, hogy az ország földjéből, a haza földjéből minél több rész, minél nagyobb terrénum magyar ember kezében maradjon, és mert az ország földjéből a magyar ember számára akar biztosítani bizonyos részt, buzdítva a költő szavától is, hogy: »Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet, nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.* rászánja magát a lelkes magyar ember a legnagyobb küzdelemre és felveszi a törlesztéses kölcsönt. De azt kérdem, micsoda érdeme van az államnak abban, ha üzérkedő bankok, a terhektől nem irtózó és a küzdelemmel bátran szembeszálló mezőgazdáknak kölcsönöket nyújtanak, vagy micsoda szívességet tesz az álladalom azzal a terhet magára vevő emberrel, ha még azt is illetékkötelezettség alá vonja? Nem elég-e magának a tehernek átvétele? Nem elég, hogy a bank nem készpénzt, hanem csak papirt ad? Mikor az illető a pénzt felveszi, nem elég, hogy, kivált ha gyakorlatlan és járatlan ember és egy 50.000 forintos kölcsönre van szüksége, a leszámolás alkalmával csak 46—47.000 forintot fizetnek ki neki, hanem szükség van még arra is, hogy a kincstár egy 50.000 forintos kölcsönnél 2—3000 forintot vesz magának? A mezőgazdaságnak egy nagy sérelme és veszedelme egyebek között ez is. Most már, a mikor ezeket a bajokat itt elsoroltam, nem